Idén áprilisban volt az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója: a kalandos úton trónra került II. András király az ország létét veszélyeztető belső és külső ellenségek legyőzésére 1222-ben olyan korszakalkotó törvénycsomagot fogadott el, amely egyensúlyt teremtő, új gazdaságpolitikát hozó, jogbővítő és a kontinentális Európában egyedülálló dokumentum volt.

Ahogy korábban írtuk, a magyar jogrendszer egyik első mérföldkövéről négyrészes tévésorozat készül Kriskó László rendezésében, a Nemzeti Filmintézet 600 millió forintos gyártási támogatásával. Most megérkezett a rövid előzetes.

A főbb szerepekben Trill Zsolt, Törőcsik Franciska, Veréb Tamás, Rátóti Zoltán, Sipos Imre, Sipos Áron és Fehér Tibor látható, mellettük feltűnik többek közt Fenyő Iván, Rajkai Zoltán, Simon Kornél, László Zsolt és Seszták Szabolcs is.

 

Az Aranybulla forgatókönyvét Kis-Szabó Márk (Pesti balhé) és Trux Béla (Az inkvizítor) írta, producerként Hábermann Jenő, Csincsi Zoltán, Kriskó László és Rákay Philip jegyzi. A rendező Kristó László. Csincsi, Kriskó és Rákay egyébként egy szintén nagy állami támogatásból készülő történelmi projekt producerei: az 1848. március 15-e történetét elmesélő Most vagy soha! című történelmi kalandfilmé, mely 4,5 milliárd forintos támogatást kapott az NFI-től. A Petőfi-film forgatása is most zajlik. A bemutatóról egyelőre nincs hír.