Az Ultra (ami nem összekeverendő Simonyi Balázs azonos című dokumentumfilmjével) egy illegális örökbefogadásból induló különleges szerelem felvállalásának küzdelmes és humoros története, melyhez a hátteret egy ellentmondásos világ, a futballszurkolói szubkultúra adja. Egy közeg, amit egyszerre sző át a nyers erőszak, a drukkerek lelkes rajongása, a gyakran feltűnő rasszizmus és a morális értékekhez rendületlenül ragaszkodó családias szolidaritás. Az Ultra munkacímű komédia ebből a szubkultúrából táplálkozva egy szórakoztató, széles közönséghez szóló, egyszerre érzékeny és megkapó történet lesz az elfogadásról és a valahová tartozás égető vágyáról.

Nagy Viktor Oszkár: Apaföld

Nagy Viktor Oszkár 2008-ban Apaföld című játékfilmjével debütált, mely sok elismerésben részesült, köztük a Gene Moskowitz-díjban. Az azóta eltelt tíz év során számos díjnyertes dokumentum- és TV-filmet rendezett, köztük a Magyar Filmkritikusok által 2011 legjobb dokumentumfilmjének választott Két világ közt-öt és a 2016-ban a franciaországi FIPA fesztiválon legjobb TV-film forgatókönyv díját elnyerő Hivatal-t. Az Ultra a rendező második játékfilmje lesz, a forgatókönyvet Bárány Mártonnal közösen írta. 

A film a Campfilm stúdióban készül, producere László Sára és Gerő Marcell. A 2007-ben alapított Campfilm produkciói jellemzően társadalmi kérdésekkel foglalkozó személyes történetek. A Másik Magyarország címmel készült Bukta Imre portréfilm, a Lágy eső vagy a Káin gyermekei című filmjeik a legrangosabb fesztiválokra kaptak meghívást, Cannes-ba, Rotterdamba, Szarajevóba és San Sebastianba is az elmúlt években.

Borítókép: Nagy Viktor Oszkár / Forrás: Filmalap