Az Inkubátor Programra továbbra is diplomás, de egész estés mozifilmet még be nem mutatott elsőfilmes rendezők jelentkezhetnek, és azok is, akik rövidfilmjükkel nemzetközi filmfesztiválokon szerepeltek. Filmötlettel (treatment) és rövid szinopszissal lehet jelentkezni szeptember 2-ig a Filmalap honlapján közzétett pályázati kiírás szerint.

A beérkezett pályázatok közül a döntőbe a szakmai előzsűri október 5-ig legfeljebb 10 filmtervet választ ki, melyek pályázati úton részesülnek a Filmalap 2 millió forint értékű forgatókönyv-fejlesztési támogatásban a Filmalap fejlesztői csapatának közreműködésével. Októbertől öt hónap áll majd az alkotók rendelkezésre a forgatókönyvek elkészítésére, majd a döntősök a március végi pitchfórumon mutatják be terveiket a szakmai közönség előtt, a felkészülést a Filmalap Fast Forward Programja keretében szervezett workshopok is segítik. A 10 filmterv közül legfeljebb hármat a zsűri és további kettőt a meghívott közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választ majd ki.

Az Inkubátor 3.0 nyertesei: Szirmai Márton, Kis Hajni, Oláh Judit, Rainer-Micsinyei Nóra és Grosan Cristina, Nagy Bálint és Lőrincz Nándor

A kiválasztott filmek gyártására pályázati után a játékfilmeknél 62 millió, a dokumentumfilmeknél 22 millió, az animációs filmeknél pedig 82 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program, az alkotók a filmkészítés során is igénybe vehetik a Filmalap szakmai támogatását.

A 2015-ben életre hívott Inkubátor Program keretében a Filmalap már 15 elsőfilmet támogatott, köztük Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotását, melynek világpremierje a cannes-i filmfesztiválon volt és elnyerte a FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) rangos díját.  Az utómunkánál tart Csuja László Virágvölgy című road movie-ja és Kárpáti György Mór 1848-as történelmi filmje, a Guerilla. Hamarosan elkészül Zurbó Dorottya Hat könnyű lecke című dokumentumfilmje egy Magyarországra menekült szomáliai lány hétköznapi küzdelmeiről. Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Műanyag égbolt című nemzetközi koprodukcióban készülő sci-fi animációja egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok egy hihetetlenül tápláló, ám emberi húsból táplálkozó növényt kísérleteznek ki.

Nagy Zoltán nyáron kezdi forgatni Impromptu című filmjét, mely egy ifjúsági zenekar kulisszái mögé enged bepillantást. Hartung Attila Senki nem megy sehova munkacímű filmjének is hamarosan kezdődik a forgatása a budapesti éjszaka forgatagában, amely az első magyar mozifilm lesz a Z generációról.

Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 2., további részletek a Filmalap hivatalos oldalán olvashatóak.

Forrás: MNF