A fesztivál egy hete alatt 30 versenyfilm több mint 100 vetítése lesz látható párhuzamosan a Cinema City Mammut termeiben március 1. és 7. között. Ebben az évben olyan filmek szállnak versenybe, mint a sok egyéb más elismerés mellett Európai Filmdíjra is jelölt két alkotás: Radu Ciorniciuc román rendező-operatőr Otthonom (Acasa, my home) című dokumentumfilmje és a francia Sébastien Lifshitz Kislány vagyok (Little Girl) című dokuja, amely meghatóan mutatja be a 9 éves Sasha-t, aki megkérdőjelezi a saját nemét.

A magyar filmek versenyében mutatkozik be az Anyáim története, Haragonics Sára és Dér Asia dokumentumfilmje. A film főszereplője Virág, volt parlamenti képviselő, aki miután kiszáll a politikából, élettársával, Nórával készül örökbefogadni egy gyermeket. Két év várakozás után egy kislány érkezik az életükbe, de a rendezők tovább követik a család történetét, a szülővé válás nehézségeit, és az azonos neműeket ért támadások hatását is.

Haragonics Sára és Dér Asia: Anyáim története

Szintén először vetítik Visky Ábel Inkubátor-programban készült dokumentumfilmjét. A Mesék a zárkából három fogvatartott apát követ, akik egy benti program keretében mesét írnak a kint élő gyermekeiknek. A rendező és csapata ezekből a mesékből filmeket készítenek, amikben a rabok, a gyermekek és a többi családtag kapja a főszerepet. Egy napra újra egyesül a család, és látványos díszletek, jelmezek között, egy profi stáb segítségével felemelő pillanatokat élnek át.

A versenyprogramban szerepel a Sundance fesztivál két díjazottja is: David France Isten hozott Csecsenföldön (Welcome to Chechnya) című alkotása, amely a csencsenföldi LMBTQ-mozgalom küzdelmeit mutatja be, és Benjamin Ree A festőművész és a tolvaj (The Painter and The Thief) című alkotása, amelyben a tolvaj életveszélyes balesetet szenved és festőművésznő ápolja őt.

 Vít Klusák és Barbora Chalupová: Caught in the Net

A nemzetközi versenyfilmek között szerepel a nagy port kavart Csapda a neten (Caught in the Net)Vít Klusák és Barbora Chalupová alkotása. A tavalyi év legsikeresebb cseh dokumentumfilmében három színésznő adja ki magát kiskorúnak a közösségi médiában, azzal a céllal, hogy szexuális ragadozókat cserkésszenek be. Versenybe száll a rangos amsterdami mustra, IDFA (International Documentary Filmfestival Amsterdam) legjobb rendezés díjával elismert Vitalij Manszkij Gorbacsov.mennyország (Gorbachev. Heaven) című filmje.

A versenyfilmek teljes listája a fesztivál hivatalos honlapján érhető el.

Forrás: MTI/ BIDF
Nyitókép: Mesék a zárkából