Filmhu: Varga Katalin története valós eseményre épül, vagy teljes egészében a képzeleted szüleménye?

Peter Strickland: Én találtam ki, ami valós benne az a bosszú érzése, erre épül az egész történet.

Filmhu:Miért a Kárpátokban játszódik?

P. S.: Azt tudtam, hogy a hegyekben fog játszódni, hegyek közé képzeltem el Katalin bolyongását, de ez éppúgy lehetett volna a Tátra is. Annak, hogy végül Romániában forgattunk, praktikus okai voltak, ott voltak barátaim, akik segítettek kivitelezni a filmet, akikre mindenben számíthattam.

Filmhu: Akkor ezzel azt is kimondtad, hogy ez bárhol máshol is megtörténhetett volna..

P. S.: Igen, pontosan, hiszen az érzés, a bosszú valós érzése a fontos a filmben és ez világ bármely másik táján is hasonló, ugyanolyan a bosszú intenzitása is. Az fontos szempont volt, hogy a hely, ahol a forgatás történik és ahol játszódik, nyugodt és csendes legyen. Nagyon akartam a filmbe egy szamarat is, de aztán ló lett belőle a lovaskocsi előtt, mert Erdélyben senki nem közlekedik szamárral, ezt még valószínűleg a görög lelkem hordozta magában.

A Varga Katalin stábja a premier után


Filmhu:Nézőként azt érzem, hogy egy magyar balladát mesélsz?

P.S.: Nem magyar a lelkem, annak ellenére, hogy itt élek, így a magyar balladákat sem ismerem. Ez a balladára való hajlam pedig nyilván onnan ered, onnan van bennem, hogy Angliában mindig túl görögnek, Görögországban meg túl angolnak számítottam. 

Filmhu:A zenét már nem tagadhatod le, az nagyon magyar. Állandóan magyar népdalokat dúdolnak, a tábortűznél meg szól a cigányzene és ropják a csárdást. Akkor ez utólag jött?

P.S.: Igen, utólag. Sepsiszentgyörgyön és a komandói cigánytáborban tanultuk őket. És a forgatáson találtuk ki, hol melyik szóljon, melyiket énekeljék.

Filmhu:Hány napot tudtatok forgatni ennyi pénzből?

P. S.: Összesen tizenhetet, így előre próbálni nem sok lehetőségünk volt, sok jelenet helyszíni improvizáció, és a forgatás közben alakult úgy, ahogy a vásznon látható.

Filmhu: Hogy kerültök a Berlinaléra?

P.S.: Ez teljes meglepetés és őrület. Egyszercsak felhívott a fesztivál igazgatója Dieter Kosslick, hogy beválogattak bennünket. Nagyon örültem, hiszen ekkora már két és fél év mizéria volt mögöttünk a filmmel kapcsolatban. Az utómunkák nagyon sokat várattak magukra, elfogyott az örökölt pénzem is, nyolc hónapra le is álltam mindennel, ami a filmmel kapcsolatos volt, annyira elfáradtam és kiábrándultam. Eredetileg Szarajevóban akartuk bemutatni, de nem készült el. Összesen nyolcan voltunk a csapatban, ez volt a stáb, mert ennyi volt a rendelkezésünkre álló pénz.

Pálffy Tibor Berlinben


Filmhu: A mai Tagesspiegelben a legtöbb kritikustól 3 és 4 pontot kaptatok a lehetséges ötből. Ez azért jó fogadtatás, nem?

P.S.: Ezt még nem olvastam, nem tudom milyen a visszhang, eddig csak a barátaim látták, nekik meg vagy nagyon tetszett, vagy nagyon megmondták az őszintét, tehát nem tudom, milyen a fogadtatás. Tegnap a sajtóvetítésen teltház volt, mikor ezt megláttam, tudtam, ez életem legboldogabb napja.

Filmhu: A sok nehézség után, belevágnál újra a filmkészítésbe?

P.S.: Egyelőre normális életet szeretnék, majdnem beleőrültem, hogy minden pénzem feláldoztam és mégsem teljesült be az álmom. 35 évesen nincs házam, autóm és 4 éve nem tudok felmutatni semmit, hogy mit dolgozom és hol. De azért várjuk meg a Berlinale végét.

Varga Katalint - élete első filmes szerepét - Péter Hilda a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésznője játssza. Fényképe Reneé Zellwegeré mellett lóg a Berlinale Palastban. A film közben hihetetlen élvezet hallgatni ízes székely kiejtését -- és ezt nem csak én gondolom így, hanem az is, aki mukkot sem tud magyarul.

Filmhu: Hogy lettél te Varga Katalin?

Péter Hilda: Még Sepsiszentgyörgyön találkoztam Péterrel, tudtam, hogy a főszereplőt keresi. Mondott pár szót a nőről, elolvastam a forgatókönyvet, ami nagyon tetszett, de nem éltem bele magam, mert már sokszor megtörtént, hogy beleéltem magam, aztán mégsem lett semmi az egészből, nem akartam csalódni. Aztán 2 hónapra rá, hogy találkoztunk, felhívott Péter, hogy elvállalom-e.

Peter Strickland és Péter Hilda


Filmhu:Ugye szerinted is olyan, mint egy Arany-ballada?

P.H.: Sokban hasonlít. Ez egy nagyon jó forgatókönyv, egyből beleszerettünk, de a nyelvezete akkor még nem ilyen volt, hanem irodalmi angolról lefordított budapesti magyar. Igyekeztünk úgy átdolgozni a párbeszédeket, hogy azt tényleg mi mondhassuk, székelyesítettük, ha úgy tetszik.

Filmhu: A 17 nap nagyon intenzív lehetett, mennyire lettél a végére Varga Katalin?

P.H.: Annyira csak a filmre és a többiekre koncentráltam, hogy teljesen kiszakadtam az életemből. Minden a Varga Katalinról szólt, de én a színházban is az ilyen munkát szeretem, persze én sem vagyok hibátlan, néha én is előretolom magam, de ezt nem szeretem. A természet közelében laktunk, kint voltunk éjjel-nappal és ebből valami fokozatosan ránk rakódott, és ahogy éltünk, az egyre jobban kezdett hasonlítani Varga Katalin életére.

Filmhu: Mit kellett külön megtanulnod a szerephez? Gondolom az énekeket meg a táncot már tudtad.

P.H.: Nem igazán. Sok mindent ott a helyszínen tanultunk meg, például a komandói cigánytábor lakóitól.

Péter Hilda Berlinben


Filmhu:Varga Katalin sorsa mennyire egyedi sors, vagy mennyire általánosítható minden olyan nőre, akivel hasonló történik?

P.H.: Az érzések szerintem mindnyájunkban hasonlók, attól lesz egyéni, hogy hová kerülnek a hangsúlyok, Varga Katalin sorsa ettől lesz egyedi. A bosszú érzése viszont nagyon valós érzés, ezért valamennyire általános is.

Fimhu:Katalin érzésem szerint a végén már nem is annyira akar bosszút állni, mert megkedveli a férfi feleségét, és rájön, hogy Antal nem is olyan rossz ember?

P.H.: Mire találkoznak, Katalin már ölt egyszer, és arra jön rá, hogy nem szabad ölni, és nem az a hatás, amit várt, nem könnyebbül meg a bosszútól. Az ember sokszor csak cselekszik, és nem tudja mi lesz a következménye, Katalin megrendül attól, hogy ölt. Ráébred, hogy a bosszútól nem oldódik meg az élete és egész életében magányos marad. 10 évig tervezi a bosszút és teljesen más sül ki belőle, ettől keseredik meg Katalin, a végén már nem is szól, mikor megkérdezik, miért tette.