Az AMIK szervezői a kultúra dinamikus, izgalmas, számtalan aspektussal rendelkező fogalmát szeretnék tetten érni az alkotók kamerájának segítségével. A kisfilmes műfaj erre kiváló eszköz, melynek elismerésére is hivatott a fesztivál és gála. A rendezvény célja, hogy a korosztály igényei, gondolkodásmódja koncentráltan jelenjen meg a fesztiválon, az alkotók képet kapjanak egymás látásmódjáról, hangot adjanak saját értékeiknek a vásznon.

"Azért nagyon különleges a rövidfilm, mint műfaj, mert ugyanolyan erős hatással tud lenni, és ugyanolyan életre szóló emlék tud maradni, mint a legjobb nagyjátékfilmek, és tizenöt perc alatt is el tudja érni ezt a hatást” - idézik a szervezők Deák Kristófot, az Oscar-díjas Mindenki rendezőjét, aki a fesztivál vendége lesz. A sokféle nézőpont a rövidfilmes programban is érvényesül, a magyar alkotók filmjei mellett a fesztivál felhívására idén öt kisfilm is érkezett Indiából.

Deák Kristóf (fotó: Pozsonyi Janka)

A rövidfilmfesztivál öt napon keresztül, különböző helyszíneken kínál izgalmas programokat: közönségtalálkozóval egybe kötve vetítik a Mindenki-t, valamint szakmai beszélgetések, versenyprogram vetítések, kreatív kísérőprogramok váltják egymást a Budapesti Művelődési Központban, az érdeklődők betekinthetnek a gyakorlati alkotási folyamatba a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér, valamint a Broadtest csapatával.

A díjkiosztó gála április 26-án 16 órától lesz a Premier Kultcaféban. A fesztivál szakmai zsűrijét Herczeg Zsófi (a Friss Hús animációs projektkoordinátora és Dot & Line alapító-szerkesztője), Merza Gábor (rendező-operatőraz Országos Diákfilmszemle alapítója) és Sergő Z. András (a Filmtekercs alapítója, főszerkesztő-helyettese) alkotják.

A fesztivál programja:

2019. április 23. kedd

17.00 – Rövidfilmes versenyprogram I. rész
18.00 – Fesztiválmegnyitó és Alternatív filmplakát-kiállítás (A kiállítás 2019. április 26-ig, a fesztivál végéig tekinthető meg.)
18.30 – A Mindenki című Oscar-díjas film közönségtalálkozóval egybekötött vetítése Deák Kristóf rendező jelenlétében.

2019. április 24. szerda

15.00 – Versenyprogram animációs blokk
16.00 – Rövidfilmes versenyprogram II. rész
17.00 – Szakmai előadás: A kamera előtt és mögött – tippek, ötletek minőségi rövidfilm készítéséhez (Együttműködő partner: Broadtest)

2019. április 25. csütörtök

10.00 – Animációs műhely diákoknak (Közreműködik a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér)
16.00 – Nemzetközi rövidfilmes versenyprogram
17.00 – Rövidfilmes versenyprogram III. rész
18.00 – Az animációkészítés kreatív oldala (Együttműködő partner: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem)

2019. április 26.

16.00 – Díjátadó gála (Regisztráció itt)
16.30 – Nyertes filmek vetítése
17.30 – Állófogadás


Forrás: Dot & Line / Borítókép: Deák Kristóf: Mindenki