Július 21-kezdődik a cseh filmklubszövetség szervezésében a nagy hagyományokkal
rendelkező nyári filmakadémia a morvaországi Uherske Hradiste-ben. Az 1964-ben alapított, és jelenleg a Cseh Köztársaság egyik legnépszerűbb filmes rendezvénye, elsősorban a fiatal közönséget célozza meg, a vetítéseket beszélgetések követik az alkotókkal és szakemberekkel.
A nyári filmakadémia Fókusz programját a magyar filmművészetnek szenteli idén. A magyar némafilmek mellett, Bacsó Péter, Fábri Zoltán, Gaál István, Huszárik Zoltán, Jancsó Miklós, Kovács András, Makk Károly és Sándor Pál világhírű filmjeit is műsorra tűzi a rendezvény.
Nézz meg egy részletet Fábri Zoltán Hannibál tanár úr című filmjéből!
Három neves magyar filmrendező – Szabó István, Jankovics Marcell és Fliegauf Bence
– személyesen részt vesz a csehországi rendezvényen, filmjeikből retrospektív sorozatok lesznek láthatóak.
A Fókusz program és a retrospektívek is a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi részlege, a Magyar Filmunió közreműködésével valósulnak meg.