A volt gyártelep ipari műemlék csarnokában létesülő több funkciós intézmény alagsorában kap majd helyet a „Digitális Kárpát-medence” című kiállítás. Ennek apropóján kérték fel a fiatalokat és a legkisebbeket, hogy örökítsék meg, ami a számukra a legizgalmasabb szűkebb vagy tágabb hazájukban, mutassák meg, mi az, ami szerintük egyedivé teszi településüket, Magyarországot, a Kárpát-medencét.

A szeptember közepén kiírt pályázatra majd 300 rajz és 16 kisfilm érkezett; az előbbi műfajt elsősorban a 7-14 évesek és az ovisok választották, a kisfilmek pedig zömében 5-8. osztályos csoportok munkái. A Digitális Erőmű Facebook-oldalán megtekinthető pályaművekre „lájkokkal” is lehet szavazni november 23-ig, ennek alapján kerül kiosztásra a közönségdíj több kategóriában, de egy szakmai zsűri is eredményt hirdetett 2015.  november 12-én. A beérkezett pályaműveket és a nyerteseket megtekinthetik a www.digitaliseromu.hu oldalon is.

Az ország minden részéből, Nyíregyházától Martfűn vagy a Fejér megyei Szabadbattyánon át Jánossomorjáig számos kisebb-nagyobb településen vállalkoztak arra a legifjabbak, hogy megörökítsék, ami számukra a legizgalmasabb szűkebb-tágabb lakhelyükön. A színes mustra nemcsak arra ébreszt rá, milyen kincseket rejt a gyerekek képzeletvilága, és milyen izgalmas, ahogy a körülöttünk lévő valóság képpé, filmmé válik, hanem jó kedvcsináló a januárban nyíló Digitális Kárpát-medence kiállításhoz is.

A jövendő tárlat anyagát adó dokumentumokat, amelyeket az intézmény gazdája, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) munkatársai digitalizáltak, csaknem 100 év filmes emlékeiből válogatták ki. Ezekből a filmrészletekből jöttek létre azok a „filmetűdök” – a kiállítás anyagát gondozó Képes Gábort idézve – amelyek „kis történeteket és korokon átívelő hangulatokat” idéznek meg, a „magyar identitáshoz és a Kárpát-medence világához kapcsolódva, olyan témakörökben, mint a magyar tájak és állatvilág, népszokások és néptánc, az írott kultúra és a művészetek, a fürdők és a sport, vagy neves hazai termékek és feltalálók”.

A építkezés 2015. november végén zárul, az ózdi kulturális élet új intézménye, s benne a Magyar Fénymúlt alcímű kiállítás 2016. első negyedévében nyílik meg. Addig is ne feledjenek el szavazni, azaz lájkolni, a Digitális Erőmű Facebook-oldalán, már csak néhány nap van hátra az eredményhirdetésig!