magazin
Nyolc perc, egy snitt, vagy száz szereplő. A Saul fia mellett készült egy másik holokauszt témájú, szintén filmre forgatott alkotás is, az Ebéd…
tovább
magazin
Két évvel ezelőtt, egy kíváncsi erdei róka sikeresen megfejtette a választ az élet nagy kérdésére, majd ott helyben fejbe is lőtte magát. Bucsi Réka…
tovább
magazin
A fiatal producer nevéhez olyan kisfilmek köthetők, mint az Itt vagyok, a 180/100, az Ischler, a Betonzaj, vagy a mozifilmmé összeállt klipfüzér, a…
tovább
magazin
A filmoktatás új útja a XXI. században - ezt a címet adta Tarr székfoglaló előadásának, amit február 3-án tartott a Magyar Tudományos Akadémia…
tovább
magazin
Filmhét lázban ég már a doboz is: ezen a héten az elmúlt évek dokumentum- és ismeretterjesztő filmjeiből kaphatunk ízelítőt a márciusi mustra előtt,…
tovább
magazin
Idén is lelkesen látogattuk a forgatásokat, így most tűkön ülve várjuk az eredményeket. Szokásunkhoz híven, év elején összegezzük, hogy mely filmek…
tovább
magazin
A buddhizmus és a tudomány, a keleti és a nyugati gyógyászat kapcsolódási pontjait járja körül a Menla hagyatéka című új magyar-angol…
tovább
magazin
Gerőcs Péter író filmet forgatott Márton László munkásságáról. Az M L portré című filmben Márton és Gerőcs mellett megszólal Margócsy István, Kovács…
tovább
magazin
Mi az a „zsidófilm”, kell-e a zsidóságról és a holokausztról filmet készíteni, és hogyan lehet legjobban megragadni a témát? Ezek a kérdések…
továbbmagazin
Tarr Béla, Nemes Jeles László, vagy épp Fekete Ibolya is keresztezhette az útját annak, aki január utolsó péntekén a Vörösmarty utcában sétált, ezen…
tovább
Május 28-án indul a XIV. Friss Hús, ami szokás szerint az elmúlt év hazai és nemzetközi rövidfilmtermésének legjavát vonultatja fel.
Konrád Zsuzsanna medvéje és Kreif Zsuzsanna amazonjai győzedelmeskedtek a Friss Húson
Rövidfilmeknél az a szabály, hogy nincsen szabály
Deák Dániel: Missziónk, hogy teret adjunk a fiatal tehetségeknek
a teljes dosszié
A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között.
Cristian Mungiu filmet csinált arról, miért nem akarok külföldre költözni
Léa Seydoux egy szörnyeteget szeret, és nincs ezzel egyedül
Rendkívüli női alakítások ragyogják be idén Cannes-t
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
Nagy Ervin: „Építsünk együtt olyan filmkultúrát, amelyben minden alkotó otthon érezheti magát”
a teljes dosszié