Sajnos fizikailag képtelenség az összes filmet megnézni a tíz nap alatt (7 szekció, száznál is több alkotás, és néha aludni is kell), ezért az esték részletes és átgondolt szelektálással telnek, ahol eldől, hogy mire érdemes beülni a következő napon. Jó választás volt például az amerikai függetlenfilm egyik legígéretesebb színészének, Paul Dano-nak rendezői debütálása, a Wildlife, ami a Kritikusok hetének nyitófilmjeként szerepel Cannesban, de a Sundance-en is sikerrel vetítették. Főhőse egy tizenhárom éves fiú, aki a 60-as évek Amerikájában, a montanai erdőtüzek szomszédságában kénytelen végignézni, ahogy szülei fokozatosan elhidegülnek egymástól.
Dano rendezői bemutatkozásához nagyszerű színészeket boronált össze, az anyát Carey Mulligan, az apát Jake Gyllenhaal, a fiút pedig a fiatal Ed Oxenbould alakítja, és egy kicsi, de annál hangsúlyosabb szerepben Bill Camp is feltűnik. Mikor az apát kirúgják a munkahelyéről és hirtelen felindulásból beáll önkéntes tűzoltónak, az anya élete is új irányt vesz. A cserbenhagyott nő egy másik férfi karjaiba menekül, és ebbe a zűrzavarba magával rángatja a fiát is, aki nem akar mást, csak hogy újra együtt legyen a család.
Paul Dano: Wildlife
A 60-as évekre végképp felborul a tökéletes amerikai család mintája, nő a munkanélküliség, a középosztály alján élőknek egyre többet kell nélkülözniük. A pénz hiánya náluk is megbontja a családi békét, a férfi a tűzoltással a büszkeségét és férfiasságát is vissza akarja szerezni, míg az anya (aki szimbolikusan éppen úszást kezd el oktatni a helyi kisvárosban, és itt ismerkedik meg a másik férfival) az új helyzet hatására kezd öntudatra ébredni. A fiú viszont csak sodródik kettejük között, mert tőle senki nem kérdezi meg, hogy mit szeretne kezdeni az új helyzetben. Nem először látjuk ezt a történetet, de a színészek miatt mégsem unalmas újra belesni ebbe a korszakba és ezekbe az életekbe. Közülük is kiemelkedik a csodálatos Carey Mulligan, aki a szemünk láttára alakul át a férje akaratának fejet hajtó háziasszonyból egy tudatos, ösztöneire hallgató, önálló nővé, aki ugyanolyan önző, meggondolatlan és kétségbeesett tud lenni, mint a férfi a házban.
Paul Dano: Wildlife
A lengyel versenyfilmben csak egyetlen évtizeddel ugrunk vissza, 1949-be, a második világháború végére. A csodálatos, Oscart hozó Ida után a lengyel Pawel Pawlikowskinak sikerült újabb szintet lépnie: a Hidegháború még szebb, még fájdalmasabb, mint a megárvult apácanövendék története. A film a fekete és fehér legszebb árnyalataiban mutatja be egy két évtizeden át tartó szerelem történetét egy zenetanár és tanítványa között, akiket az erősödő kommunista hatalom időről időre elválaszt egymástól. A lengyel népdalokat összegyűjtve alakít új iskolát Wiktor (Tomasz Kot), itt ismerkedik meg a fiatal énekesnővel, Zulával. Nem is kérdés, hogy eddig Joanna Kuligé a fesztivál legjobb női alakítása, biztosan nem fogják őt figyelmen kívül hagyni az Arany Pálmák odaítélésekor. Gyönyörű, kortalan arca Bergman és a kelet-európai újhullám korai hősnőit idézi, Carey Mulliganhez hasonlóan apránként formálódik át cserfes diáklányból szenvedélyes nővé, akit szépen lassan felőröl a szerelmétől való elszakadás és a rendszernek való megfelelési kényszer.
Pawel Pawlikowski: Hidegháború
A hizlalódó kommunista néppárt a kultúrára is rátelepszik, a művészi szabadság korlátozása miatt nyugatra menekülő férfi Párizsban kezd új életet, miközben várja, hogy a lány csatlakozzon hozzá. Alkalmi találkozásaikban nem csak a keleti zárás, hanem a szabad Nyugat berendezkedése is feltárul, Wiktor a lengyel népdalokról és kommunista indulóktól az ösztönös, vad jazz felé fordul, a történelmet egyszerre ismerjük meg az informális dátumok, városok és a zenei stílusok alakulásán keresztül.
Az Ida után a Hidegháborút is fényképező Lukasz Zal operatőr fantasztikus kontrasztban, festményeket idéző kompozíciókban követi végig a hősöket. Képeivel egyszerre idézi Tarkovszkij mellett a kelet-európai újhullám legnagyobb munkáit, miközben végig friss és izgalmas marad minden beállításban. Az ő munkája is díjat érdemelne, de a film rendezője nála is nagyobb eséllyel állhat sorba az Arany Pálmáért. A Hidegháborúról a magyar közönség sem marad le, a film még az idén a hazai mozik műsorára kerül a Mozinet forgalmazásában.
Hamarosan újabb beszámolóval jelentkezünk!
