Víziója támad: Az apját alakító Dörner György vasutas egyenruhában ott áll előtte, a húszévesnek képzelt feleségét tolószékben hozza |
Aztán meglátom az árnyékba húzódott rabokat, kicsit meg is ijedek, aztán bevillan: persze, statiszták. Elmegyek egyikőjük mellett, és csodálkozom, hogy magában beszél. Legnagyobb megdöbbenésemre tévedek: egy másik, egy valódi rabnak válaszolt valamire, őt eddig nem láttam a sűrű rácsok miatt. Felnézek az ablakokba, ahol tömegével nézelődnek az elítéltek. Egyből a stábra nézek, hogy viselik a közönség tekintetét, de semmi sem érződik rajtuk, az elmúlt néhány napban meg is szokták a furcsa körülményeket. Aztán megpillantom Sinkó Lászlót, Dörner Györgyöt, Őze Áront, Lux Ádámot és a főszereplő Hayt Zoltánt, épp egy összetett jelenetet gyakorolnak. Megtalálom Pozsgai Zsolt rendezőt, aki jó szórakozást kíván, majd beül a sátorba Mihályi Sándor producer mellé, és már pörög is a próba.
Úgy működik a film, ahogy egy vers épül fel: Víziókból, költői képekből áll össze |
A költő egyedül marad, és idősebb társa jön, Sinkó László: „Ne figyelj erre a hülyére. Csak a verseit olvasd, azok jók, csodálatosak az aforizmái.” Aztán végül is kiderül, Sinkó figurájának is tetszik a verses megoldás: „Úgy látszik, mégis tanult tőlem valamit!” Mosolyogva elvonul, Gérecz az udvar sarkában egyedül marad. Víziója támad: Az apját alakító Dörner György vasutas egyenruhában ott áll előtte, a húszévesnek képzelt feleségét tolószékben hozza. Furcsa párbeszéd kezdődik: -„Már gyerekkorodban is írtál verseket. Mi nem értettük, csak betűket raktál egymás után.” -„Azok csak gyerekbaromságok lehettek.” -„Költők, versek! És a vasúttal ki törődik?!”
Már alig van valami kis árnyék az udvaron, mikor Pozsgai szünetet rendel el. Átvonulunk egy másik udvarba, ahol a stábkamion is parkol. Ott szolgálják fel az ebédet, bő választékkal. Egy adag ananászos csirke elfogyasztása után az egyik stábtag így szól: „Hát, nem olyan, mint otthon, de megteszi.” Felnézek a sötét ablakokra, három szempár is néz minket a rácsok mögül. Ebben a pillanatban jóllakok, és alig bírom letuszkolni a torkomon a maradék sültkrumplit.
A rendező szerint jó színészi játékkal pótolni lehet a drága látványt |
Pozsgai nem csak rendezi a filmet, ő írta a forgatókönyvet is. Gérecz Attila verseiből indult ki, tulajdonképpen ezekre fűzte fel a filmet. Maguk a versek is megjelennek majd, azokat Szakácsi Sándor szavalja majd, aki maga is megjelenik a filmben. De nem történetbe illő szereplőként, a rendező elképzelése szerint egy homokbányában fog táncolni, miközben szaval.
A forradalom Petőfijeként ismert – vagy inkább kevésbé ismert – Gérecz Attila költő innen szökött meg 1954-ben |
Pozsgai szerint a téma azért is érdekes, mert „Gérecz totális antihős. Nem csinál semmi különöset, viszi a sodrás, és habár nagyon erős ember, még egy ütése sincs, csak lelke van. ’56 november hetedikén, egy héttel azután hogy kiszabadult, lelövik. Hát, nem egy James Bond…”
A beszélgetés végén Pozsgai a közelben játszó koromfekete kismacskára mutat. „Látod? Ilyeneken múlik az egész. Az egyik őr mesélte, hogy több mint tíz éve csak fekete kiscicák születnek itt.”
A film a tervek szerint kétféle kópiával kerül a nézők elé. Az egyik verzió nem tartalmazná azokat a hangokat-zajokat, amiket a jelenetek közben vettek fel, csak a Szakácsi által szavalt verseket hallanánk. Emellett a film elérhető lenne eredeti hanggal is, bár az, hogy mindez megvalósítható-e, a kérdéses.
A szünet végén Hayt Zoltánt keresem, meg is találom a börtönmúzeumban, ahol tegnap még forgattak, most „saját” priccsén alszik, a „hűvösön”. A három másik ágyat szintén bágyadt stábtagok foglalják el.
Gérecz totális antihős. Nem csinál semmi különöset, viszi a sodrás. |
De már nincs időnk beszélgetni, az árnyék gyorsan kúszik a börtön harmadik udvarán, le kell forgatni a szökési jelenetet. Megjelenik Iglódi István és Kautzky Armand is, előbbi rabot, utóbbi őrt játszik. Sikerül meggyőzni egy öreg Skodát is, így a jelenet gyorsan celluloidra kerül. A mostanra láthatóan összeszokott stáb az utolsó, a Dunánál felvett jelenetet is gyorsan leforgatja. A nagy melegben mindenki a „menekülő” főszereplőt irigyli, aki a hűvös víz alól felbukkanva lidércként felbukkanó apjával (Dörner) találkozik, aki sürgeti fiát: „Tovább, ennyi nem elég, ússz!” Gérecz pedig úszik, és csak mikor kikecmereg a vízből mutat rá dögnehéz bakancsára, és az erősen vízszívó rabruhára – őt ne irigyelje senki.