A  6,9 a Richter-skálán-t a román mozi egyetlen igazán sikeres zsánerrendezője, Nae Caranfil készítette, aki ritkán forgat, de amit csinál, az nagyot szokott szólni. Előző filmjét (Közelebb a Holdhoz) az amerikaiakkal közös koprodukcióban, Mark Strong és Vera Farmiga főszereplésével készítette angol nyelven, a története viszont igencsak lokális volt: a megtörtént eseten alapuló heist film a Ceaușescu-éra nagyjából egyetlen bankrablásáról szól, amit ráadásul egy zsidó származásúakból álló banda követett el, akik a párt hithű fejesei voltak, amíg kegyvesztettekké nem váltak.

Ami Caranfil új filmjét illeti, a szokatlan címet az magyarázza, hogy a Bukarestben játszódó mozi egy kisebb földrengéssel indít, ami halálra rémiszti a főhőst, Tony-t, a középkorú, erősen szorongó színészt. A férfi és felesége, Kitty kapcsolata kihűlt, a nő betegesen féltékeny és depressziós. Miközben a média egy újabb, akár 6,9-es erősségű rezgés rémével riogat, épp úgy házba költöznek, ami Tony legnagyobb rémületére  földrengés esetén veszélyeztetett tömbnek lett nyilvánítva. Ahogy kritikánkban írtuk, "a 6,9 a Richter-skálán egyaránt vérprofi és szerzői vígjáték, egyszerre könnyed szórakozás és szól mindennapi félelmeinkről. Példát vehetünk az ilyen markáns közönségfilmről idehaza is, illetve büszkék lehetünk, hogy a részesei voltunk."


Ami a magyar filmeket illeti, lesz a héten Az állampolgár és egy 2014-es alkotás is, a Megdönteni Hajnal Tímeát, amiben Szabó Simon zsarolja Osváth Andreát egy szexvideóval. Aminek befogadása kritikusunk szerint "nem igényel túlzott erőfeszítést, és még néhány felemlegethető félmondat is akad benne - felidézve szkeptikus vetélkedőkirályt és a fény helyett az alagút végén várakozó brazil szeretetoligarchát (...) Simán lehet, hogy az új dívát bevezető és a fiatal magyar színészgárda legjobb erőit felvonultató történet működni fog a mozikban, de nekünk sajnos túl felszínes ahhoz, hogy hosszútávra tervezzünk vele. Egyéjszakás kaland marad, telefonszám a farmer hátsó zsebében."


Ami a mozifilmeket illeti, láthatjuk a héten a tévében a Papírkutyák, amiben a remake-ekkel nevet szerzett Gyöngyössy Bence szerepelteti a Jancsónál már kipróbált Kapa-Pepe párost, azaz Mucsi Zoltánt és Scherer Pétert. Akik Kuplungot és Csumpit alakítják a filmben, a két előzetesben csücsülő, kisstílű bűnözőt, akik megpróbálták kirabolni a Pénzmegsemmisítő Raktárat. Magyar heist film tehát készült már a Viszkis előtt is. 


Jön még film Gothár Pétertől is, Koltai Lajos fényképezésében, 1979-ből, főszerepben Esztergályos Cecíliával és Derzsi Jánossal, ez az Ajándék ez a nap. Esztergályos karakterének az a célja a történetben, hogy új lakáshoz jusson, amiért egy névházasságba is belemenne. Kedvenc színészeinket nem csak filmekben, de sorozatokban is láthatjuk a héten: lesz Terápia, Tóth János Mucsi Zoltánnal, Válótársak Lengyel Tamással a Megdönteni Hajnal Tímeát-ból, na meg Korhatáros szerelem az Aranyélet fiatal Hollós Endréjét alakító Kovács Tamással.

2017.12.18. hétfő

Terápia III. 26. rész

HBO, 20:00

2017.12.19. kedd

Az állampolgár

HBO, 02:10

Papírkutyák

TV, 02:40

2017.12.20. szerda

Ajándék ez a nap

Duna, 00:00

2017.12.21. csütörtök

Tóth János 41. rész

Duna, 20:25

Válótársak 2. évad 10. rész

RTL Klub, 22:00

2017.12.22. péntek

6,9 a Richter-skálán

HBO, 01:00

2017.12.23. szombat

Korhatáros szerelem, 5. rész

TV2, 21:35

Megdönteni Hajnal Tímeát

Cool, 22:50