A vasárnap adásba kerülő Utazás apánkkal hazai premierje a CineFesten volt, ahová a rendező, a Németországban élő román Anca Miruna Lazarescu a filmet is elkísérte. A filmben két román, a Ceaușescu-rezsimben élő fivér NDK-beli kirándulásra szeretné vinni egyre rosszabb egészségben lévő apjukat, akinek a hivatalos verzió szerint jót tesz majd a környezetváltozás és a friss levegő. A valóság ennél szomorúbb: ban az özvegy, depresszióba süllyedt egykori ellenálló olyan betegségben szenved, melyre az idősebb testvér utánajárása alapján a szovjet blokkban egyetlen, Kelet-Németországban praktizáló orvos ismeri a gyógymódot.

Utazás apánkkal


Írtunk kritikát a filmről (cikkünk itt), amiben így méltatjuk: “Anca Miruna Lazarescu széles nemzetközi összefogással, így magyar részvétellel is elkészült játékfilmje megtörtént családi események alapján próbálja visszaadni a prágai tavasszal együtt járó kelet-közép európai jövés-menés egyszerre humoros és drámai pillanatait.” Taschler Andrea producerrel interjúztunk is a film kapcsán (itt olvasható): “Tetszett, hogy egy ilyen súlyos történelmi pillanatot és egy családi tragédiát egy vígjátéki hangulatú road movie-ban akar a rendező elmesélni, nem pedig drámában. Szeretem ezt a kelet-európai „sírva vígadunk" hangulatot filmben.

Utazás apánkkal


A múlt héten, pénteken és szombaton sugározta a közmédia a Mária Teréziát, ami azóta viszont újranézhető a Médiaklikken, korlátozott ideig. Az MTI szerint a filmet a magyar, a szlovák, a cseh és az osztrák közmédia közösen készítette. A négy ország még sosem készített közösen filmet, főleg nem ilyen nagy volumenű és költségvetésű alkotást. A forgatás három hónapig tartott, többnyire cseh helyszíneken zajlott. A Mária Terézia születésének 300. évfordulója alkalmából készített minisorozatot Miroslava Zlatníková forgatókönyve alapján az Egyesült Államokban élő, temesvári születésű Robert Dornhelm rendezte. A kétszer százperces alkotás Mária Terézia fiatal korától császárnővé koronázásán keresztül követi végig az uralkodó sorsát egészen magyar királynővé választásáig. A címszerepet az osztrák Marie-Luise Stockinger alakítja. Mellette cseh, szlovák, osztrák és magyar színészek is szerepet kaptak, köztük Tenki Réka, Nagy Ervin, Rátóti Zoltán és Adorjáni Bálint.

Mária Terézia


Elindult a harmadik, egyben utolsó évada a Válótársaknak, amiben olyanok szerepelnek, mint Stohl András, Lengyel Tamás, Scherer Péter és Balsai Móni. A licensz alapján készült sorozat írója Köbli Norbert, Kovács M. András és Gasztonyi Kálmán. Előbbivel a Filmhunak mesélt arról, miért ír tévének (a teljes cikk itt): “Világszerte a tévé az írók médiuma, szemben a mozifilmmel, ami rendezőközpontú. Ez a legideálisabb közeg az elképzeléseim érvényesítésére. A tévében komolyabban veszik az írót: kisebb a büdzsé, a hiányosságokat nem lehet látványelemekkel vagy sztárokkal kompenzálni, így fontos a jó történetírás.”

Válótársak


Egy izgalmas magyar tévéfilmet is elcsíphetünk a héten, ez a Hungarian Dracula, ami címe dacára nem horror. Böszörményi Géza tévéfilmje 1953-ban játszódik. Kovács Lajos, a visszavonult profi ökölvívó, aki a háború előtt Hungarian Dracula néven bejárta a fél világot, most egy gyárban dolgozik. Egy nap behívatják az igazgatóságra, majd egy lefüggönyözött autón az Államvédelmi Hatóságra viszik. A teljesen elképedt férfit kémkedéssel vádolják. A házkutatás során “bűnjeleket” találnak a lakásán, egykori bunyós életének relikviáit. A történet innen több nem várt fordulatot is vesz, és végül talán a ringbe is visszatér a “magyar Drakula”.

 

2018.01.08. hétfő

Két emelet boldogság

m3, 14:00

2018.01.09. kedd

Para

TV2, 02:15

Az állampolgár

HBO, 04:10

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Film Mánia, 22:50

2018.01.10., szerda

Hungarian Dracula

Duna World, 11:35

2018.01.11., csütörtök

Válótársak III./2

RTL Klub, 21:20

A legényanya

Duna, 00:00

2018.01.12., péntek

Talpuk alatt fütyül a szél

M5, 21:40

2018.01.13., szombat

Csak szex és más semmi

Cool, 23:15

2018.01.14., vasárnap

Kaméleon

RTL2, 10: 55

Utazás apánkkal

Cinemax,  18:10