Hétfő délelőtt erősen kezdődik a heti tévékínálat: műsoron a Bolond április, Fábri Zoltán 1957-es tévéjátéka, főszerepben Mensáros Lászlóval és a nemrég, 85 évesen elhunyt Krencsey Marianne-nal. A Liliomfi, Az aranyember és A Tenkes kapitány című filmekből ismert színésznő haláláról itt, temetéséről itt adtunk hírt. A film szinopszisa: „Gida, a 20-as éveiben járó fiatalember túl első nagy csalódásán, a szép, fiatal özvegyasszonyba, Katinkába szeret bele első látásra. Romantikus séták és csónakázások követik egymást, majd Gidáék lakásán próbálnak összebújni, de a fiú éber mamája keresztülhúzza számításaikat. Végre mégis sikerül az édeskettes, de a Katinka öt fogásos vacsorája megfekszi a fiú gyomrát, aki végül a rendőrségen köt ki. Így másnapra halasztódik a nagy alkalom, ha csak közbe nem jön újból valami, vagy valaki.” (forrás: mediaklikk.hu)  

Kedden a Duna World matinéja a Tolnay 100 sorozat keretein belül a Drága kisfiam!, Makk Károly magyar-kanadai koprodukcióban készült filmje. Tolnay Klári, Páger Antal és Tábori Nóra főszereplésével. Migránsfilm, 1975-ből, amiben egy kanadai magyar épp annyira vágyik haza, mint amennyire hiányzik az anyjának. A FilmCafén magyar estét tartanak: kétszer is levetítik a Valami Amerikát, a kettő között pedig a Kontrollt - aki várja már Antal Nimród új rendezését, a Viszkist, az újranézheti a filmet, amivel az azóta Hollywoodban is megfordult rendező megalapozta hírnevét. Hajnalban látható még Miklauzic Bence A zöld sárkány gyermekei című dramedy-je is.  

 

Szerdán a Duna World Az Elnökasszony 1. részével nyit, ami Szinetár Miklós kétrészes tévéfilmje 1975-ből, Darvas Iván, Gobbi Hilda és Béres Ilona főszereplésével. (Csütörtökön hasonló időpontban kerül adásba a második része.) Szerda este az „1956-1960 a filmművészet tükrében” apropóján a Duna sugározza a Szökést, ami Gyarmathy Lívia 1997-es lengyel-magyar-német történelmi drámája. Szereplők: Daniel Olbrychski, László Zsolt, Bodrogi Gyula. Csütörtökön késő éjszaka is adnak egy magyar mozit a Dunán: a Lopott boldogság Nádasy László 1962-es filmje Psota Irén és Molnár Tibor főszereplésével.  

 

Pénteken a hét utolsó Duna World-ös matinéja a Rágalom iskolája, Lakatos József 1992-es tévéjátéka, míg az este a TV2-n a Valami Amerika 2. része látható. 20 órakor debütál az HBO-n a DVD-n idehaza már megjelent, de a mozikat elkerülő Fekete-tenger Jude Law és Ben Mendelsohn főszereplésével, melyet az a Kevin Macdonald rendezett, aki a miskolcról elszármazott, Michael Powell oldalán „Archers” művésznéven sikert sikerre halmozó Emmerich Pressburger, eredeti nevén Pressburger Imre unokája, és 2009-ben a CineFest alkalmával haza is látogatott. A szinopszis: „Robinsonra, a veterán tengeralattjáró-kapitányra rossz idők járnak, kirúgják a hajóbontói állásából, a felesége is elhagyja, ráadásul magával viszi a gyereküket is. Hamarosan a kapitány fülébe jut a pletyka a második világháborúban a Fekete-tengeren elsüllyedt orosz tengeralattjáróról, amely állítólag negyvenmillió dollár értékű aranyat szállított. Robinson csapatot szervez, és némi segítséggel vásárol egy öreg tengeralattjárót, hogy a kincs nyomára bukkanjon, mielőtt mások is szemet vetnének rá.” (forrás: HBO)  

 

Szombaton Bács Ferenc köszöntésére sugározzák Kovács András filmjét, A Vörös grófnőt, főszerepben Bács mellett Kállai Ferenccel és Temessy Hédivel. Vasárnap a „Duna nosztalgia” keretein belül a Rákóczi nótája című 1943-as történelmi filmet tűzik műsorra Tolnay Klárival, Sárdi Jánossal, Kovács Károllyal és Abonyi Gézával. Este Goda Krisztina és Divinyi Réka sikeres és népszerű romantikus vígjátéka, a Csak szex és más semmi kerül az RTL Klub képernyőjére Csányi Sándor, Schell Judit és Dobó Kata főszereplésével, ezt követi a hét zárásaként Simonyi Balázs kisfilmje, az m2-n vetített Original Láger.

HÉTFŐ  

Bolond április - Duna World, 11:15

Corleone - Duna, 00:45  

KEDD  

Drága kisfiam! - Duna World, 11:25

Valami Amerika - FilmCafé, 16:50, 21:45

Kontroll - FilmCafé, 19:00

A zöld sárkány gyermekei - TV2, 03:05  

SZERDA  

Az Elnökasszony, 1. rész - Duna World, 11:45

Szökés - Duna, 21:25  

CSÜTÖRTÖK  

Az Elnökasszony 2. rész - Duna World, 11:30

Lopott boldogság - Duna, 00:05  

PÉNTEK  

Rágalom iskolája - Duna World, 11:25

Fekete tenger - HBO , 20:00  

Valami Amerika 2. - TV2, 21.20

SZOMBAT  

A Vörös grófnő - Duna, 15:35

Hyppolit, a lakáj - M3, 20:45  

VASÁRNAP  

Rákóczi nótája - Duna, 15:35

Csak szex és más semmi - RTL Klub, 21:45

Original Láger - m2, 23:10

(címlapkép: Fortepan, Inkey Tibor)