Egy megőrülés folyamatáról. Meg a szeretethiányról. Ebben az esetben utóbbiból következik az előbbi. Nagyjából egy-másfél éve foglalkozom az anyaggal. Elég gazdag, sokrétű cucc, rengeteget kell nyesni. De főleg macsétával ösvényt vágni.
Milyen műfajban gondolkodsz, milyen vizuális világot képzelsz el?
Primér szinten ez egy portréfilm egy nőről, ami tragédiával végződik. Műfajilag sokszínű: krimivel indul, aztán szélárnyékból kidugja a fejét egy love story, de közben a krimi sem lankad; átcsap thrillerbe, itt már nem krimizünk, helyette erősen love story-zunk; a vége szerintem nagyon szomorú.
Nem tudom, más rendező is így van-e ezzel, de én mindig zavarba jövök, ha a filmtervem vizuális világáról kell beszélnem néhány mondatban. Úgy érzem, mintha magamat kéne bemutatnom pár mondatban: képtelenség, nem létezik. Szerintem a formáról addig nem lehet érdemben beszélni, amíg a tartalom minden egyes lényegi részletét nem ismeri az olvasó. Egyszerűen nem érthető meg egyik a másik nélkül, nincs értelme, mert ezek egymástól nem elválasztható dolgok. Lózungokat tudnék mondani, de annak mi értelme lenne?
Szörny szinopszis: Egy magányban megsavanyodott, rigid és beteg matematika tanárnő egy diákja megmentésében találja meg kiüresedett élete értelmét. Ám egyáltalán nem biztos, hogy a diákot meg kell menteni.
Mennyiben készülsz másként az online pitchelésre, mint az élőre? Vettél már részt hasonlón?
Feltalálom a lyukat a sajton: a pitch színpadi műfaj. A jelenlét, az itt és mostban felszabaduló energiák az igazán fontosak, és csak másodsorban az, amit mondasz. Szerintem. Online nem tudom, ezek megvannak-e. Kicsit olyan, mintha színházi közvetítést nézne az ember online. Látom és hallom, de hát… Amúgy, szerintem simán lehetne szabadban pitchelni, betartva a több méteres távolságot. Tökre pitchelnék például egy erdőben.
Egyébként pitcheltem már színpadon, de online még nem. Nem készülök másképp, ugyanazt fogom elmondani, amit élőben is elmondtam volna. Max annyi, hogy nem tudok majd járkálni közben. Ez egy kicsit aggaszt is. Viszont helyette rázhatom majd a lábam idegesen, mert úgysem fog látszani. Ennek viszont örülök.
Mennyire látod magad előtt a "kész filmet", és mekkora szabadságot hagysz a változtatásnak?
Ez a másik olyan kérdés, amire képtelen vagyok érdemben válaszolni. Csodálom azokat, akik azt mondják, látják maguk előtt a filmet. (Én meg halkan mondom, hogy szerintem kamuzik, aki ezt állítja.) Nyilván vannak tervek, koncepciók, elgondolások. Vannak ízek, szagok, színek, ritmusok, dallamok, hangsúlyok, érzelmek, amiket érez vagy látni vél az ember, de mindenki tudja, hogy ezek eléggé megdőlnek, vagy minimum átszíneződnek ott a helyszínen. Hogy lehetne ugyanaz az élmény a klaviatúrád fölött, mint, mikor castingolsz, vagy helyszínt keresel, mikor forgatsz, mikor vágsz, mikor hangkeversz és mikor fényelsz. Ha cinikus akarnék lenni, azt is mondhatnám, a rendező még akkor se feltétlenül látja a kész filmet, mikor az már dobozban van. Vagy nem azt a filmet látja, ami a dobozban van, hanem egy másikat, amelyiket eredetileg meg akart csinálni. A minap pl. kértek tőlem egy logline-t egy régi kisfilmem kapcsán. Tök más logline-t írtam, mint három éve, pedig a filmhez nem nyúltunk.
Csicskár Dávid
Milyen élményeket, tapasztalatokat jelentett számodra a korábbi rövidfilmjeid elkészítése? Azok a filmek mennyiben kapcsolódtak ehhez a tervedhez?
Minden anyagnál újratanulok biciklizni. Vannak gyakorlati dolgok, praktikák, amiket megtanul az ember korábbi forgatásokon, de ezeket nem tudod mindig kamatoztatni, nem feltétlenül érvényes minden tapasztalat. Hiába tudsz biciklizni sík terepen, ha most először gurulsz le a Mecsekről. Engem leginkább türelemre tanítottak meg a korábbi munkáim. Nem mondom, hogy most már türelmes vagyok, de legalább azzal tisztában vagyok, hogy türelmetlen vagyok és ha néha rajtakapom magam, akkor a kezemre csapok. És azt is megtanultam még, hogy egyáltalán nem ciki azt mondani valamire, hogy “nem tudom”. A legnagyobb hülyeség úgy tenni, mintha mindenre tudnád a választ, csak mert te vagy a rendező. Én például mindig ezt csinálom.
Kikkel, milyen csapattal jelentkeztetek az Inkubátorba?
Nagy V. Gergővel fejlesztem a könyvet, Szántó Fanni a dramaturg. Összeszokott házaspár vagyunk Dévényi Zoltánnal, ő lesz az operatőr. Bodoky Eszter vágja a filmet és Petrányi Viktória a producer.
Csicskár Dávid korábbi munkái az Én anyámnál alszok, a Reggeli látogató és az Uchebnik című rövidfilmek, utóbbi Montreálban is versenyzett és az évtized legjobb rövidfilmjei közé is beválogattuk.
Interjúsorozatunk folytatódik az idei Inkubátoros rendezőkkel!
