Figyelmeztetés: a 24 élvezhetőségét nagyban befolyásolják az átlag ötpercenként érkező váratlan csavarok és meglepő fordulatok. Igyekszem minél kevésbé poéngyilkos lenni, de a sorozat tárgyalásakor óhatatlanul becsúszik pár spoiler. Aki tart ezektől, jobb ha azután olvassa el a cikket, hogy látta a teljes harmadik, illetve lehetőség szerint a negyedik évadot.
„Az első nap megmentette az Elnököt. A második nap egy várost. A harmadik nap a nemzetet. A negyedik nap a világot. De ha azt gondolod, tudod, mi következik, nem ismered Jack Bauer-t.” Így szólt az utolsó, katartikus epizódot rögtön követő promóciós teaser filmecske narrációja. A gond az volt, hogy egyre többen éreztük úgy: az íróknak sincs halvány fogalma sem, vajon mi következik.
Az elefánt-méretű cliffhangerek specialistái
A széria népszerűségét tekintve a negyedik évadra érett be igazán. Korábban soha nem tapasztalt nézettséget sikerült elérnie, így a folytatás további két évadra biztosítva van. Számos veterán rajongó és a kritikusok szerint azonban a negyedik nap hatalmas csalódás volt a korábbiakhoz képest.
Bár összetettségét és kidolgozottságát tekintve továbbra is a legjobb tévésorozatok között kell számon tartani, a 24 negyedik napjának cselekménye a korábbiakhoz képest is túl gyakran tűnik logikátlannak, esetlegesnek, öncélúnak. Noha a producerek minden évad esetében igyekeznek új tagokkal frissíteni az írócsapaton, az Egyesült Államokba beszivárgott elpusztíthatatlan és már-már emberfeletti módon zseniális arab terrorista sztorija gyakorlatilag a korábbi évadok „best of” válogatásának tűnik. Nem egyszer a cselekmény már tényleg a nevetségesség határát súrolja.
 |
| Kit tud még megmenteni Jack Bauer?
|
A 24 koncepciója mindig is a nézőt folyamatosan bombázó hook-okra, és csavarokra épített. Egy epizódját nézni olyan, mintha a vesztésre álló fél lennénk egy bokszmeccsen: folyamatos, cseles pofonokat kapunk, és szinte egyetlen percre sincs kegyelem. Nincs idő tehát belegondolni a sokszor igen logikátlan és hihetetlen csavarok mögötti cselekmény-hézagokba, hiszen már kapjuk is a következő jobbost az íróktól.
Akiknek látszólag egyetlen kiút maradt: oly módon szőni a cselekményt, hogy ők maguk sem tudják gyakran a végkifejletet. Ha ők sem tudják mi következik, hogy tudhatnák a nézők? A sorozatot kitaláló Surnow, Cochran és Gordon producerek már az első évad kapcsán elárulták, hogy míg eleinte a teljes, először megrendelt 13 epizódos őszi évadra tervezték a cselekményt, addig a fennmaradó 11 órában ahogy haladtak előre a sztorival, úgy gondolkodtak egyre kevésbé előre.
Ez a folyamat a negyedik napra csúcsosodott ki, ahol bevallottan volt olyan epizód, melynek során jelenetről jelenetre haladtak előre a cselekményszövésben. Ez sajnos tettenérhető a különösen repetitív cselekményvezetésben. Mintha folyton visszatérne a következő séma: Jackra marad az utolsó nyom kivizsgálása, ami a mindenható szuperterrorista Marwan nyomára vezeti. A nyom befullad, fordulat következik a történetben, majd megint akad egy vékony nyom, amin Jack elindulhat. Közben valakit megkínoz, és eltorzult arccal ordítozik vele (évadtól függően: „Hol van az atombomba?” „Hol van a vírus?” vagy „Hol van a vezérlő?”).
Az írók elveszettsége leginkább abban nyilvánul meg a negyedik évad során, hogy nem egyszer alkalmazzák az úgynevezett „verbáldrámát”, ami a korábbi szezonok során elképzelhetetlennek tűnt egy ilyen profi sorozat esetében. Ez annyit tesz, hogy a feszültség fokozásához szöveget kell használniuk, nem pedig valódi drámát vagy akciót. Jellemző erre az a cliffhanger, amiben Heller védelmi miniszter drámai hangon bejelenti: „Ha Jack nem találja meg a vezérlőt, nukleáris holokauszt elé nézünk.” Ezt követi a show-ra jellemző vészjóslóan doboló órajelzés. Vérlázítóan gyenge befejezés egy olyan sorozatban, amely mindig szívroham-közeli állapotot gerjesztő cliffhangereiről volt híres.
Meddig fokozható a feszültség?
A probléma alapvetően abban rejlik, amivel a fentebb említett promóciós kisfilm büszkélkedett: meddig emelhetők a tétek? Miután megmentette a világot, kit vagy mit tud még megmenteni Jack, hogy ugyanolyan izgalmas legyen, mint korábban? A „tegyünk rá még egy lapáttal!” kényszere hajszolja az írókat az egyre reménytelenebb tétfokozásba és illogikus történeti megoldásokba.
Az első széria idején úttörőnek ható valósidejű formátum a későbbi évadokra bizony komoly behatároló tényezővé vált. Surnow és Cochran már a második szezon után bevallottan igyekeztek volna túllépni a korlátokon, és radikális változtatásokat akartak a show szerkezetében.
Egy időben az is felmerült, hogy Jack a harmadik napon vérmes terroristák helyett a katolikus egyházról rántja le a leplet. Surnow ugyanis tárgyalásokat folytatott A Da Vinci-kód adaptálásáról a harmadik széria cselekményéhez. Dan Brown azonban nagyobb üzletet látott a játékfilmben, így Jack helyett Tom Hanks-re hárul, hogy megtalálja a Szent Grált. Üdítő változás lett volna pedig – így viszont maradtak Salazarék és a teljes amerikai hírszerző gépezet eszén egy személyben túljáró Marwan után második legvalószínűtlenebb terrorista, a bosszúéhes Stephen Saunders.
Az elnök elleni merényletkísérlet rémét a második napon egy Los Angelesben ketyegő atombomba, majd a harmadik évadban halálos vírus követte, amit ésszerűen felülmúlni csak sokszoros fenyegetéssel lehet. Így esett, hogy a negyedik napon egy magas rangú kormánytisztviselő elrablása már csak elterelő hadművelet lehetett egy, az USA összes atomerőművét érintő támadásnak, ami ugyancsak mindössze elterelő hadművelet volt egy még cinikusabb támadáshoz az elnök ellen, ami csak arra szolgált, hogy megszerezzék a... Nem folytatom, a lényeg világos.
Halj meg, Jack!
Már a harmadik évad közben több kritikus fanyalgással jegyezte meg, hogy igazán újat, az első évad feszültségét legalább megközelítő izgalmat akkor fog nyújtani a sorozat, ha az íróknak lesz mersze lecserélni a teljes szereplőgárdát. A produceri gárda profizmusának legyen mondva, hogy a jelek szerint ezzel ők maguk is tisztában vannak. Az előrelépés kerékkötője, ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, nem más, mint a nagy gonosz, a megrendelő TV hálózat.
Korábbi interjúkból nyilvánvaló, hogy már egészen korán, a második évad írása során is felmerült Jack halála, mint opció. Ebbe állítólag a fő karaktert játszó Kiefer Sutherland is beleegyezett volna, azzal a kikötéssel, hogy executive produceri titulusát megtartva továbbra is beleszólása lehet a sorozat készítésének kreatív aspektusaiba. A nagyhatalmú FOX csatorna azonban nem engedett.
 |
| Kim Bauer szavatossága hamarabb lejár |
Mindez jellemző Hollywood fősodorának mentalitására: ha van egy fejőstehenük, addig sanyargatják szegény pára tőgyét, míg végül már csak vér jön belőle, aztán még egy kicsit, amíg ki nem leheli az állat a lelkét. Jack Bauer karaktere, a tévésorozatok világának egyik legütősebb szellemi ingatlana ilyen fejőstehén. Pedig a vészjelzés már a második évadban kigyulladt, mikor szegény Kim Bauer szembetalálta magát egy vicsorgó vadállattal az erdőben: a plot-alapú cselekmény kíméletlen tempójában a karakterek szavatossági ideje hamarabb jár le, mint az átlagszériákban.
Hasonlóan fáradt visszatérés volt Nina Meyers szemforgató megjelenése Mexikóban, de a felesleges comebackek pálmáját minden bizonnyal Palmer elnök teljességgel valószerűtlen visszarángatása viszi el a negyedik nap vége felé. Nem beszélve Mandy, a rejtélyes merénylőlány húsvéti tojás-szerű újra és újra felbukkanásáról a cselekményben: van egyáltalán, akit érdekel ez a karakter? Az ég egy világon semmit sem tudunk róla. Ő vélhetően Jack karakterének sötét alteregója. Ahogy Bauer ügynök a terror elleni küzdelem egyetlen kulcsfigurája, Mandy az a terrorista, aki minden összeesküvésben döntő szerephez jut.
A sorozat meghökkentő és merész cselekményének egyik alappillére volt, hogy sosem lehetett tudni, ki és mikor lesz a következő áldozat. A negyedik napra azonban a nézőknek volt ideje megszokni ezt, így az íróknak különösen nehéz a dolga. Miután mindenki tudja, hogy bárki meghalhat, egy idő után nem is olyan érdekes, hogy ki hal meg. Az ötödik nap állítólag Palmer elnök halálával kezdődik. Az általános reakció a döbbenet helyett vélhetően nem kevés nézőtől legfeljebb ez lesz: épp ideje volt.
Mi jöhet még?
A 24 szerzői gárdája mindig is híres volt a félrevezetésben, ami jövőbeni cselekményszálak kiszivárogtatását illeti. Ezért nem sokat tudni az ötödik nap sztorijáról, de az előzetes hírek – és a promóciós trailer – szerint nem sok újdonságra számíthatunk: újfent terroristák (a pletykák szerint Kelet-Európából) és világmegváltás.
A politikai thriller-vonulat fenntartását vetíti előre Vince Flynn író ötletgyárosként alkalmazása is, aki hasonló témájú regények szerzőjeként keresi kenyerét. Nem hallgattattak meg tehát azok a kritikusi igények, mely szerint a valós idejű koncepciót valami frissebb, újszerűbb módon megragadva kellene felhasználni az ötödik napon, lehetőleg Jack Bauer és a CTU gárdája nélkül. (Persze a Fox és a producerek nem a kritikusoknak gyártják a szériát, hanem a sok tízmillió többi tévénézőnek.)
 |
| Az új koncepció a CTU stábja nélkül |
A rajongótábor lélegzetvisszafojtva várja tehát az ötödik napot. Jack hivatalos halálát követően megvan az esély, hogy renegát ügynökként tér vissza, és korábbi munkaadói ellen fordulva kényszerül dolgozni. (Hasonlót egyébként a BBC kiváló karakter-alapú kémdrámája, a Spooks harmadik szériájában már elsütöttek a főhőssel.) Annyi azonban bizonyos: a fejőstehén még él, és viszonylag kicsi rá az esély, hogy Jack lenne az a főszereplő, akinek sokkoló és megrázó halálát vetítik előre a szerzők kiszivárogtatott promóciós fülesei. Noha tagadhatatlanul ez lenne az egyetlen valóban sokkoló csavar egy lassan teljesen elfáradó koncepcióban, sokkal valószínűbb, hogy Jack Bauer életének még legalább két leghosszabb napja lesz.
A 3. nap: Cordilla-vírus, Mexikó és a széria egyik legjobb cliffhangere
És hogy milyen a nálunk most megjelenő harmadik évad? Már nincs benne ugyan az első két szezon sokkoló újszerűsége, de még nem jellemzi cselekményszövését az izzadságszagú önkényesség sem, ami a negyedik nap döntő részét meghatározza.
Újabb elmaradhatatlan terrorfenyegetés, ezúttal egy halálos vírus képében. Egy mexikói drog-kartell, és a sorozat történetének leghosszabb Los Angelestől távol játszódó szekvenciája. Egy jól eltalált támogató karakter Chase Edmunds – a rajongók szerint: kicsi Jack – személyében. Egy kínhalált szenvedő Kim Bauer-vonal (már a második évadban is ciki volt, ebben egyenesen bizarr). Pár igazán remek cliffhanger (kedvenceim a második epizód befejezése, vagy a konklúzió, amikor Jack megérkezik Mexikóba, illetve a széria történetének talán legütősebb epizódbefejezése valahol a nap vége felé, ami egy vezető CTU beosztott halálával kapcsolatos.) Ja, és igen: a forgalmazó a promóciós anyagokban ügyesen lelövi az első epizód cliffjét. Nagyon szép tőlük.
Szépen végiggondolt és végigvezetett politikai szál az elnök körül, ami különösen a vége felé lendül be, és rágja le tőle a néző az összes körmét. Látványos akciók, és egy nagyon erős érzelmi szál Tony-val és Michelle-lel. Enyhén antiklimaktikus leszámolás, és érzelmes végkicsengés. Összességében remek évad tehát, aki elkezdi, garantáltan nem egyesével fogja nézni az epizódokat.
Az magától értetődik, hogy közelebbi vizsgálódást a sztori logikája nem állna ki (bár remek cliff a már említett megérkezés Mexikóba, ha erősen belegondol a néző, az előtte történt 7 óra eseményeinek nem sok értelme van), a 24 cselekményvezérelt történetmesélésére jellemző oly erős narratív energia végiglendíti a történetet a teljes napon keresztül.
 |
| Terrorfenyegetés egy halálos vírus képében |
Hibái ellenére a 24 a legrosszabb pillanataiban is elképesztően szórakoztató és egyetlen percre sem unalmas. A jelenlegi, talán minden korábbinál erősebb televíziós sorozat-mezőnyben is az élvonalban van történetét, koncepcióját, szerkezetét és kivitelezését tekintve egyaránt. Olyannyira, hogy jellemző cselekmény-orientált stílusát egyre több széria koppintja. Már csak azért is érdemes megnézni, hogy lássuk a jelenlegi plot-vezérelt forgatókönyvírás magasiskoláját.
