Orsós László Jakab dramaturg, kurátor, a New York-i Brooklyn Public Library művészeti vezetője kért fel. Hallotta, hogy Nádas több könyvét olvastam, és valóban fontos nekem. Kiderült, hogy van egy játékszabály, amit Nádassal kitaláltak, egy kérése, amit figyelembe kell vennünk. Pálos Gergővel és a stábbal júniusban forgattunk, aztán az év második fele az utómunkával telt.
Mi volt ez a játékszabály?
Erről még nem beszélhetek, de remélem, a filmet hamarosan vetíthetjük. Gombosszegen, az elképesztő kertjüket, a telek alatti erdőt, a házukat mutatjuk. Lassú mozgás, apró részletek környezetről. Saját erdő a címe.
Milyen volt vele személyesen találkozni?
Jó élmény volt nekem és a tízfős stábnak is, egy hétig ott lehettünk náluk. Nádas Péter szívesen részt vett a filmben, jó volt vele beszélgetni, hallgatni őt. Forgatás, beszélgetés, séta, vacsora. Ilyen volt ez a júniusi hét.
Saját erdő
2020-ban még a Tűz című filmtervedről meséltél nekünk, mi lett vele?
Miután a fejlesztését a korábbi Filmalap és a Filmintézet is támogatta, 2020-ban volt egy kör, amikor nagyon sok tervet elutasítottak, köztük ezt is. Akkor ez ott elakadt, de továbbra is fontos nekünk Lányi Zsófival és Petrányi Vikivel. Remélem, hogy egyszer visszakerül az asztalra. Van egy ötödik draftja, voltunk vele Szarajevóban Cinelinken, németek és skandinávok is jelezték, hogy érdekelné őket, így ha el tudnánk itthon indítani, hamar találnánk külföldi koproducert.
A Tűz mennyiben volt átfedésben a Jövő nyárral?
Az elutasítás után a Kreatív Európa támogatásával írtuk tovább, bízva benne, hogy még egy körre visszapályázhatjuk, ezért 2021 elején elindítottunk egy castingot. Arra gondoltam, ha mégis sikerül átvinni, időben kezdődjön el ez a folyamat, mert tizenéves szereplőket mindig nehezebb találni. Tizenéves lány testvérpárt kerestünk, minden nap 10-20 videót kaptunk. Karantén volt, úgyhogy padlásszobákból és konyhákból érkeztek a fiatalok nagyon érdekes történetei. Egyre inkább azt láttam, hogy a Tüzet nyárra nem tudjuk előremozdítani, de ha már itt vannak ezek a videók, csináljunk velük valamit, gyorsan, pillanatszerűen.
Az öngyilkosság témája mikor és miért ragadt meg benned?
Gondolkodtam, hogy mivel érdemes foglalkozni, ha összehívjuk ezt a csoportot. A tizenéveskori krízis és szuiciditás témája kezdett el foglalkoztatni. Híreket olvastam, visszagondoltam régi iskolatársak történeteire. Több ilyen eset történt a kollégáim körében is. Azt akartam, hogy a történet, ami egy drámai esemény köré szerveződik, két évet öleljen fel, két nyár története legyen. Tavasszal dolgoztam a könyvön, és közben alakult, hogy kik lesznek ebben a 21 fős osztályban.
Kárpáti György Mór / Fotó: Skublics Gergely
Mit szóltak a fiatalok a témához?
A casting során világosan elmondtuk nekik, hogy krízisről, öngyilkosságról tervezünk filmet készíteni. Sokat beszélgettünk, rövid interjút készítettem velük, impróztak is. Horváth Lili Olga pszichológus a próbák elejétől kezdve velünk volt, és ez biztonságot adott. Erős sztorikat mondtak el. Jó látni, hogy ők olyanok, akik figyelnek egymásra.
A Castorp Filmműhely és a Jövő nyár elindítása mennyire folyt egymásba?
Véletlenül alakult a kettő egyszerre. Miután az SZFE-ről elküldték a tanárainkat és átalakították az intézményt, Moll Zolinak és a Kereszty Rózának eszébe jutott, hogy szervezzünk egy iskolát. A Castorp első éve alatt vágtuk a filmet, a főszereplők castingvideóit mutattam nekik, amikor a szereplőválogatásról volt szó órán. A forgalmazásról, a készülő trailerről is beszélgettünk az elmúlt hónapokban. Jó azt bevinni, amivel éppen foglalkozom, segít a visszajelzésük.
A film témájáról is beszélgettetek?
Arról beszéltem nekik, hogy nem akartam megmutatni a filmben az öngyilkosságot, mert érvényesnek tartom a kihagyás eszközét, az elliptikus történetvezetést. Erről beszéltünk, ennek a lehetőségeiről.
View this post on Instagram
Az Instagramodon nézegettem a sok fényképet, amit gimis korodban az iskolában és a nyári táborokban készítettél a többi diákról és a tanárokról. Mindig hagyták, hogy fotózd őket?
Tizennégy éves koromban kaptam egy Pentax K2 gépet, amihez Ilford fekete-fehér filmeket használtam. Volt egy nyári tábor, ahol egész jó portrékat készítettem a többiekről, ezért évközben is bevittem a gépet az osztályba. Arcokat akartam fotózni, de szerintem nem zavart senkit, talán nem is vették észre, hogy nálam van a gép. Vízkelety Marci operatőr is oda járt, ő is fotózott, voltunk egy páran. Pálos Gergőt irigyeltem, mert neki volt saját nagyító berendezése, én a Margit körútra, egy Porst-üzletbe hordtam a filmet előhívni.
Nagyon sok az ismerős arc a képeiden, filmesek, zenészek, például Szlávik Juli vagy Pálos Hanna, akikkel még most is egy körben mozogtok. A táborok hatása, hogy egyben maradtatok?
Volt olyan sátoros tábor, amit még a szüleink kezdtek el, és egy másik, ahova egy társasággal jártunk vissza minden nyáron. Jók voltak ezek a közösségek, és máig megmaradtak ezek a viszonyok. Ezekre a táborokra mindig jó visszagondolni, szerintem a filmjeimre is hatással vannak.
Amikor írtad a könyvet, mennyire nyúltál vissza a saját tinédzserkori éveidhez?
A dekadens hangulat jellemző lehetett. Volt olyan füzetem, mint Milánnak a filmben: szellemek, sötét fantáziák. Ebből a szempontból hasonlítok rá, de szerencsére nem voltak ilyen szélsőséges határhelyzeteim.
View this post on Instagram
Milyen élmény volt a gimi, hogyan élted meg ezeket az éveket?
Jó volt a társaság, de az oktatási formát, az iskola intézményét, azt, hogy tanulni kell és mindenből beszámolni, általában nagyon nehezen viseltem. Iszonyatosan unatkoztam, több tárgyból megbuktam, sokszor mentem inkább iskola helyett moziba. 2001-ben, azon a nyáron mentem el először filmbe dolgozni, amikor kiderült, hogy a második évet meg kell ismételnem. Gárdos Péter Utolsó blues című filmjében hordtam a kávét. Nagy hatással volt rám, jó élmény volt 40 napon keresztül hajnalban járni dolgozni. Sok autós jelenet volt, ezért sokat ültem az autószállító trailer vezetőfülkéjének a tetején. Kapaszkodtam, és onnan néztem, szívtam magamba az egészet.
Hogy jutottál be a forgatásra?
A nagymamám Bíró Zsuzsa dramaturg, ő ajánlott. Azt mondta, hogy jót tenne, ha ezután a nehéz tanév után elmennék dolgozni, és igaza lett. A munka utáni félév jobban ment, de az érettségiig nehezen jutottam el. Nem ment a tanulás, utáltam ezt a helyzetet, a gimnázium végén már erősen arra készültem, hogy újra filmben akarok dolgozni. Filmes táborokba mentem, egyre inkább ez érdekelt.
Ezekről az élményeidről mennyit beszélgettél a színészeiddel?
Lányi Zsófival írásnál sokszor eszünkbe jutnak saját élményeink, a fikciós ötleteket valóságos történetek felidézésével járjuk körül. Így kezdtem el beszélgetni a szereplőkkel is, és kiderült, hogy valójában nem sok minden változott, talán a telefon, az internet hozta a legtöbb változást. Az a rossz az online-ban, hogy elszakít a valóságtól.
Brezovszky Dániel és Liber Ágoston / Fotó: Skublics Gergely
A te tanítási stílusodat mennyiben befolyásolta, hogy az iskolarendszert rossznak gondoltad? Vannak olyan dolgok, amiket tudatosan kerülsz, amikor tanítasz?
Szerencsére a Castorp nem egy hagyományos iskola, elméleti tantárgyakkal, vizsgahelyzetekkel. Inkább egy szabad műhely, ahol a résztvevők a saját filmjüket készítik. A terveiket igyekszem minél jobban megérteni, közösen gondolkodunk.
Mennyire volt kényelmes ebbe a mentor szerepbe belehelyezkedni?
Attól féltem csak, hogy a saját filmes munkámtól időt fog elvenni. De igazából nagyon jó csütörtökön vagy pénteken bemenni a Manyiba, ahol jófej emberekkel találkozhatok. Ez az eleje óta kedvet hoz, előremozdít engem is. A felvételinél azt nézzük, kikkel tudnánk jól együttműködni, kiket érdekel ez igazán.
A Jövő nyár az első filmed, amióta tanítasz. Hatással lett arra, ahogy rendezel?
Sokszor az elmúlt 15 év magyar vizsgafilmjeit vetítem nekik. Tanulságos látni, hogy mit tartanak érdekesnek, nekem is jó ezeket újranézni. Ahogy kivetítjük és végigbeszéljük a filmeket, én is egyre többet tudok meg arról, hogy mi lehet érdekes, újragondolásra késztet.
Bukovszky Orsolya / Fotó: Skublics Gergely
A színészeid feleannyi idősek, mint te vagy. Hamar megtaláltátok a közös hangot?
Nem éreztem, hogy ők húsz év körüliek, és azt sem, hogy én harmincnyolc vagyok. Jófej emberekkel kezdtünk el létrehozni valamit, és azt akartam, hogy az egész egyszerű és valóságközeli legyen. Nem írtam meg részletesen ezeket a karaktereket. A saját énjükhöz hasonló alakokat akartam megmutatni, akiknek mintha befényképzenénk néhány napjába, és így fejezeteket, töredékeket látnánk az életükből. Megérkeztünk Cserépváraljára a táborba, és ők maguktól mindent elkezdtek fotózni és videózni, amit feltöltöttek a közös chat-csoportunkba. Hamar felmerült, hogy legyen ez a filmben kiegészítő anyag. Petrányi Viki is biztatott, hogy kísérletezzünk vele. A forgatás után ez volt az első dolgom, hogy átgondoltam, mi az, amit ebből bevághatunk majd a filmbe.
A három főszereplőn kívül a nagyobb csapat általában improvizált?
Megírt forgatókönyvvel dolgoztunk, de szabadon kezeltük az anyagot. Mivel a rendelkezésünkre álló 12 nap nagyon kevés idő, harmada egy ideális forgatásnak, tudtam, hogy szükség lesz kiegészítő anyagokra is. Ilyenek voltak a film elején lévő, rögtönzött interjúk is. Vagy az emlékek Milánról, amiket rövidebben megírtam, és ők kiegészítették a saját mondataikkal. Töredékes és foltos az egész. Ahogy a festészetben van a vegyes technika, ez is olyan.
Majdnem minden filmed, az Erdő, a Provincia és a Guerilla is az erdő közepén vagy egy táborban játszódik. Nem mozgat a városi élet?
De érdekel, de egyelőre tényleg ez a történeteim tere. Én magam is ilyenkor megyek ki hosszabb időre a természetbe. Jó több hónapot eltölteni ezzel. Amikor helyszínt keresünk, sok hétig járjuk az erdőket. Ez valamiféle átlépés, mintha visszamennék a gyerekkori táborokba.
Petrányi Viktória és Kárpáti György Mór / Fotó: Skublics Gergely
Mi is bejártuk annak idején a Guerilla budai helyszíneit. Mi az, amit most Cserépváralján találtál meg?
Ez egy működő tábor, amire szinte ráborul az erdő. Ott vannak a kaptárkövek is, ami egy különleges képződmény, a filmben is látható. Régi tábort kerestünk, ahol érezhető az idő, hogy évtizedek óta járnak oda a gimnáziumi osztályok. A faházak, egy elhagyatott pajta, a focipálya és az út túloldalán ösvény a kaptárkövekhez – majdnem mindent le tudtunk ott forgatni. Csak tavat kellett keresni, meg egy fát egy mező közepén. Már forgattunk, és ez a helyszín nem volt meg. Végül Petrányi Viki találta meg a Google Maps segítségével, a műholdas felvételen kiszúrta és odaautózott, ott volt a cirokmező és a fa. Másnap három kocsival mindenkit átvittünk és felvettük a jelenetet. Nagyon nehéz függetlenfilmet csinálni, de van egy ilyen előnye, hogy a kevés eszközzel sokkal gyorsabban tudunk haladni. Ebben a küzdelmes helyzetben mégis jó, hogy gyorsan elkészülhet a film. A Jövő nyár 10 hónap alatt valósult meg.
A nyitójelenet is más hangulatú, sokkal több benne a humor, és tempósabb mint a film későbbi részei. Azt mi inspirálta?
Van egy haverom, aki 2000 körül, még a középiskolájában írt egy végtelenül hosszú szöveget arról, hogy mit utál. Ez pont előkerült, amikor írtam a forgatókönyvet, és gondoltam, hogy Milánnak írok egy hasonló monológot. Ez jól jellemezheti őt. Érdekes valakit úgy megmutatni, hogy mi az, amit elutasít, ráadásul ilyen savas humorral, iróniával.
Mennyiben formálódott az anyag a vágás során?
A második év elég hamar összeállt, az elsőnél sokat cserélgettük a jeleneteket, nem voltunk biztosak, hogy inkább a közösséget vagy a három embert mutassuk előbb. Ennek a felépítését, váltakozását kerestük Tokár Danival, a vágóval. A hagyományosabb expozíció helyett az esetlegességet választottuk.
Fotó: Skublics Gergely
73 perces, ezzel játékfilmek közt kifejezetten rövidnek számít. Ez is tudatos volt?
Ez a 12 forgatási nap miatt is van, ami tényleg nagyon kevés. Nagyjából minden bekerült, amit felvettünk. Kitalálhattunk volna hosszú beállításokat, de direkt lett ilyen szilánkos a felépítése.
Amikor beérkezett Bukovszky Orsolya, Brezovszky Dániel és Liber Ágoston videója, hamar egyértelmű volt, hogy ők lesznek kiemelve a közösségből?
Orsi és a Dani egyértelműbben passzoltak azokhoz a típusokhoz, akiket elképzeltem, és hamar megbizonyosodtam arról, hogy jó lesz velük dolgozni. Milánt már nehezebb volt megtalálni. A nagybátyám, Kárpáti Péter (drámaíró, színházi rendező - a szerk.) ajánlotta a figyelmembe Ágostont, mondta, hogy mindenképpen hívjam be castingra. Ő nagyon más az életben, tényleg átalakult a szerepnél. De Daninak és Orsinak is megvolt a saját útja.
Sokat dolgoztatok négyesben?
Sok időt töltöttünk együtt a Normafán, a Guerilla óta ez lett a próbahelyem. Felmentünk a 21-es busszal és az erdőben impróztunk, Pálos Gergővel követtük őket, kamerával.
Pálos Gergely és Kárpáti György Mór / Fotó: Skublics Gergely
Velük mennyire osztottad meg a karakterek hátterét, akár az öngyilkosság részleteit?
Megbeszéltünk mindent és használták is, de a filmben a valóságos életet próbáljuk modellezni: sok esetben nem tudni, hogy pontosan mi történt azzal, aki öngyilkos lett. Sokszor tabu, hogy miért és hogyan tette. A filmben addig a fázisig jutunk el, ami a valóságban is gyakori, hogy elkezdenek róla beszélni. Szeretném, hogy a vetítéseken is induljon el erről a párbeszéd, kezdjük el a nézőkkel felfejteni, hogy mi történhetett. Nagyon érdekes megfejtéseket hallottam eddig is. Ma sok film olyan, mintha egy IKEA-s összeszerelő füzetből forgatnák le, nincs benne titok, minden megoldás ott van. Megértem, hogy sokan ezt szeretik, de szerintem egy történet lehet nyugtalanító is. Nem kell mindent megtudni, ahogy a való életben sem tudhatunk mindent.
Öngyilkosság, nemi erőszak, gyilkosság, krízis - minden filmedben súlyos témákkal foglalkozol. Van könnyedebb, humorosabb terv a fejedben?
Nagyon szeretem a humort. A barátaim is meg szokták kérdezni, hogy ebből miért nincs több a filmjeimben. Eddig így alakult, de lehet, hogy ez változni fog. Szívesen csinálnék olyat, amiben az eddigi nyugtalanság humorral jelenik meg.
Lehoztuk azt az írásodat, amiben a magyar szerzői filmet véded azzal, hogy a független film fogja megmenteni. Idén érkezik Reisz Gábor, Schwechtje Mihály és Hajdu Szabolcs két új filmje is, mindegyik a rendszeren kívüli. Elindult a szerzői film megmentése?
Tarthatatlan egzisztenciális helyzet, most lámpával megyünk a ködben. Én csak annyit tudok tenni, hogy mindig kitalálok új történeteket, amiket valahogy megvalósítok. Nem tudom, mennyi a remény, hogy egyszer valaki felismerje: a sokszínű, diverz filmkészítés támogatásával folytatódhat a valódi magyar filmkultúra.
Kárpáti György Mór / Fotó: Skublics Gergely
Melletted ott van Petrányi Viki, Reisz Gábort Berkes Juli segíti a Protonban. Mindenkinek azt tanácsolod, hogy legyen egy ilyen szoros kreatív partnere?
Nekünk tényleg biztonságot ad a Proton. Viki, Kornél (Mundruczó Kornél - a szerk.) és a munkatársaik azt szeretnék, hogy évről évre készüljenek magyar szerzői filmek. Szövetségeseket kell keresni. A technikai stábtagokon is azt látom, hogy nagyon komolyan veszik a munkát, valódi felelősséget vállalnak a filmekért. A castorposoknak is mindig elmondom, hogy építsenek csapatot és gondolkodjanak minél egyszerűbb, kisköltségvetésű terveken. Megosztom velük, hogy nekünk milyen rögös az út. Azt is hangsúlyozom, hogy nekünk, az SZFE-n 5 év is kevés volt arra, amiről ők itt 1-2 évig tanulnak, ez egy lassan megtanulható szakma.
Fogsz még pályázni az NFI-hez?
Több tervemet visszadobták, de lehet, hogy egyszer valamivel pályázni fogunk. Hátha egyszer felszakad a köd.
