Hatalmas mezőre érkezik meg a buszunk szerda reggel, vitorlázó repülők sorakoznak az Alagi Tréningközpont egyik felén, itt állomásozik Dunakeszi repülőklubja. Kicsit tovább haladva már teljesen más világ tárul elénk, kalapos úriemberek és porban fürdőző lovak várják, hogy a jelenthez szólítsák őket. A Kincsem forgatásán járunk Dunakeszin, a galopp-pályán fenséges telivérek lépdelnek, a lelátón gyönyörű ruhákba öltöztetett statiszták, perzsel a nap, mégis sajnáljuk, hogy kosztüm helyett tornacipőben kell belecsörtetnünk a 19. század Budapestjébe. A forgatás 24. napján járunk, statiszták nyüzsögnek körülöttünk mesés kalapokban és bajszokkal, magával ragadó ez a kavalkád.

Július végén kezdődött a magyar csodakanca történetét feldolgozó film forgatása, amire a Magyar Nemzeti Filmalap 2 078 000 000 forint támogatást ítélt oda. A Herendi Gábor rendezésében készülő kalandfilm főhőse Blaskovich Ernő (Nagy Ervin) magyar nemes, Kincsem tulajdonosa, aki ádáz küzdelmet folytat Otto von Oettingennel (Gáspár Tibor), aki apja kivégzése után a Blaskovich vagyon tulajdonosa lett. A sors pikáns fintora, hogy a magyar nemes Klárával (Petrik Andrea), az osztrák főúr lányával bonyolódik kapcsolatba. A film forgatókönyvét Hegedűs Bálint írta (olvasd el interjúnkat), operatőre pedig a többszörös díjnyertes Szatmári Péter.

kincsem6 

(fotó: Szabó Adrienn)

Hutlassa Tamás, a film producere modern megjelenésű, látványos, romantikus kalandfilmet ígér (vele is beszélgettünk korábban, klikk ide az interjúért!), amiben lesz szerelem, barátság, árulás, és a film címéhez méltóan az egész történetet átszövi Kincsem sztorija. "Aki lovas filmre számít, az is megtalálja az örömét benne, és az is, aki egy kalandfilmet, egy emberi történetet szeretne nézni." - mesélte a producer, aki februárban olvasta először a film forgatókönyvét és rögtön magával ragadta a történet sodrása. "Vannak forgatókönyvek, amiket az ember úgy olvas, hogy át kell küzdenie magát az oldalakon. Ez a könyv egy lendülettel elvitt a történet végéig." - mesélte.

Így volt ezzel Gáspár Tibor is, aki Otto von Oettingen szerepét játssza. "Pörgött előttem a film, és mindent láttam. Meglepődtem, mennyire jó a ritmusa és a rövid jelenetek is szépen ki vannak bontva."- mesélte a színész, mikor a forgatókönyvről kérdeztük. Gáspár Tibor, aki szerepe szerint egy Magyarországon élő osztrák katonatiszt, Ferenc József jó ismerőse és az osztrák lóegylet elnöke, így mesélt szerepéről: "Semmiféle túlzó színészi játékot nem követel a rendező, hiszen a történet fő motívumai maiak: az érzelmek, a társadalmi kapcsolatok, a szerelem, ezek mind ismerősek a jelenben is" - mesélte - "vadromantika, kaland, gyönyörű képek, ruhák, lovak, magyar történet, mit akarunk még?"

 kincsem7
(fotó: Szabó Adrienn)

Nagy Ervinnel legutóbb Enyedi Ildikó filmjének forgatásán találkoztunk, akkor az egyik mellékszereplőnek, Sanyinak, a nőcsábász hentesnek a bőrébe bújt. A Kincsemben a főszerepet játssza, a nőcsábász jelző viszont itt is megmaradt. "Ő egy keményfejű, csapodár figura, akiben gyermekkori sértettség táplálja az öntörvényűséget. Mindenre elszánt, heves vérmérsékletű férfi, aki a lóversenypályán akar bosszút állni apja haláláért." - mesélte szerepéről a színész. "A vérmérsékletem, az önfejűségem, az igazságérzetem és a nőszeretetem nagyon klappol ide, hasonló mint a figuráé. Ez egy álomszerep, miden terhével együtt, ami kissé doppingol is. Nem tudom lesz-e még egy ilyen az életben, hiszen Mel Gibsonnak sem volt több Rettenthetetlen. Annyi kaland és furcsaság éri az embert: a Dunakanyarban fuldokolni egy lóval együtt, vágtatni egy telivéren a naplementében, ezek egy életben egyszer történnek meg."

kincsem5

(fotó: Szabó Adrienn)

Ahhoz, hogy a látványos lovas jelenteket megvalósítsák mindkét főszereplőnek lovagló leckéket kellett vennie, ebben Hidvégi Levente kaszkadőr, azaz Lenyó bácsi volt a segítségükre, akiről mindannyian nagy lelkesedéssel beszélnek. Nagy Ervin könnyebb helyzetben volt, ő a Színház- és Filmművészeti Egyetemen még tanult lovagolni, egyes jelenetek azonban így is kemény felkészülést igényeltek, főként úgy, hogy a színész saját bevallása szerint presztízs kérdést csinál abból, hogy ő csinálja. Így a film egyes nehezebb mutatványait is kaszkadőr nélkül valósították meg, például egy olyan jelenetet, amelyben a két főszereplő egy emelkedőn vágtázik fölfelé.

A Kincsem női főszereplőjének, Petrik Andreának, Nagy Ervinnel ellentétben, teljesen új élmény volt a lovaglás. "Ez a lány egy arisztokrata, lóháton nőtt fel, én viszont soha nem ültem lovon korábban. A forgatás előtt két hónapig jártam tanulni, iszonyú nagy élmény volt, beleszerettem a lovaglásba" - mesélte a színésznő, aki Klára szerepéről is elárult pár dolgot. "Ő egy felvilágosult, emancipált, nagyon határozott, szinte férfias jellemekkel megáldott lány. De mint minden határozottság mögött, nála is sérülékenység, elesettség gyermekiesség lappang. Nagyon izgalmas szerep, nagyon széles skálán lehet benne vallani egy emberről." - mesélte. A színésznő azt is elárulta, hogy nagyon régóta szeretett volna kosztümös filmben játszani, csodás ruhájában ezt most kiélvezheti. "Nagy ajándék ezekben lenni, de kell hozzá egy fizikai állóképesség, amire én tudatosan készültem, futottam, karban tartottam magam." - mesélte a színésznő, akinek valóban nincs könnyű dolga, a tűző napsütésben fűzőben és nehéz szoknyában pompázik.

kincsem8

(fotó: Szabó Adrienn)

Szintén kihívást jelent a lovakkal való munka. Lóidomárok, lovasok nyüzsögnek a helyszínen, fürdetik a lovakat, járatják őket és segítik a stábot a munkában. "Rengeteg olyan ember van a segítségünkre, akik lovak között töltik az életüket és rendelkeznek azzal a tudással, hogy a lovak és a mi igényeinket összehangolják." - mesélte Hutassa Tamás. "Nap mint nap tapasztaljuk, hogy nagyon nehéz ez a szituáció, nem csak nekünk, a lovaknak is. Mikor egy ilyen több száz kilós állat elindul a stáb és a technikai eszközök között, az nagyon veszélyes tud lenni. Nagyon nehéz összehangolni a ló természetét és a forgatási környezetet." A segítségükre álló szakemberek azonban nagyban megkönnyítik a munkájukat, nem csak technikailag, de szellemiekben is: a lovas közegbe, lovas kultúrába és abba a lómániába is bevezetik a stábot, amelynek vissza kell köszönnie a vászonról. A ló ugyanis nem csak "technikai eszköz" a filmben, hanem egy életmód záloga.

kincsem4600

(fotó: Szabó Adrienn)

A film alkotói abban mind egyetértenek, hogy nem lassú folyású, kimért történelmi filmet készítenek, hanem vérbeli, pörgős kalandfilmet. "Nem múzeumot gyártunk, olyan filmet szeretnénk csinálni, ami a fiatalokat is bevonzza" - fogalmazta meg Nagy Ervin, aki szerint Herendi abszolút alkalmas erre, hiszen több közönségsiker fűződik a nevéhez. Herendi már évek óta dolgozik a Kincsem filmen, nem csak rendezőként, de társproducerként is részt vesz a munkában és a forgatókönyv fejlesztésében is nagyon aktív volt, a végső verzión együtt dolgozott Hegedüs Bálinttal.

A film forgatása november 6-ig tart, 72 napon át dolgoznak tíz fő helyszínen és még további három napon téli képeket vesznek fel. "Szerencsére egy forgatási helyen több jelenetet fel tudunk venni, itt például két verseny kerül felvételre, amik időben térben távoliak egymástól." - mesélte a film producere. Így lesz az Alagi Tréninközpontból gyönyörű 19. századi Budapest és pompás Berlin egyaránt.

 kincsem9

(fotó: Szabó Adrienn)

A Kincsem rendezője Herendi Gábor, forgatókönyvírója Hegedűs Bálint, operatőre Szatmári Péter, jelmeztervezője Bárdosi Ibolya, a díszleteket Nánássy Zsolt és Horváth Viktória tervezi, producere Hutlassa Tamás.