Kezdetben volt a kép

A szolnoki filmfesztivál két új verseny kategóriával a képzőművészeti ihletésű filmekre és a látványtervezők munkájára helyezte a hangsúlyt, hasonlóképp Peter Greenaway mesterkurzusához, ami lényegében a mozgókép képi jellegének és képzőművészeti kapcsolódásának jelentőségéről szólt – megtűzdelve szemelvényekkel a mester gazdag életművéből, a Rajzoló szerződésétől az Eisenstein Mexikóban-ig (legutóbbi, 2015-ös rendezését teljes egészében levetítették a fesztiválon, még az előadást megelőzően.)

Peter Greenaway: Eisenstein Mexikóban (fotó: Cirkófilm)

Greenaway gyakorlott és szórakoztató előadónak bizonyult a színpadon, aki jellegzetesen brit öniróniájával gyorsan elnyerte a hallgatóság rokonszenvét, így még azt is könnyebben elnéztük neki, hogy a másfél órás masterclass közelebb állt egy esztétikai vagy műtörténeti előadáshoz, saját alkotásainak kulisszái mögé főképp művészeti előképein keresztül nyerhettünk betekintést, egészen Rembrandtig és a reneszánszig visszanyúlva.

Meglátása szerint a film, mint médium hiába alapul a mesterséges fényforrásokkal való kísérletezés festői hagyományán, a műfajt gúzsba köti a narratívától és az írott szövegtől való függőségi viszony – „Magát le kéne lőni!” kedveskedett a közönség egyik tagjának, aki naivan feltette a kezét, amikor Greenaway afelől érdeklődött, hogy rejtőznek-e a sorok között forgatókönyvírók.

A narratívát a képkerethez hasonlóan mesterséges találmánynak tartja, olyasminek, ami a természetben nem fordul elő. A filmélményben viszont kevésbé érzi meghatározó tényezőnek a történetet, mint ahogy azt a mai „illusztrált regények”-nek aposztrofált művek elhitetik a nézőközönséggel. Saját filmjeire ezzel szemben inkább „soundtrackkel bíró festmények”-ként gondol. ,,A történet csak a cement a habarcsban, ami összefogja a téglákat, amiből a film épül.” Nagy álma, hogy egyszer létrehozhasson egy non-narratív, több vásznon párhuzamosan futó filmet.

A mozi halott

Greenaway nem túl optimista a mozi, mint intézmény jövőjét illetően: ,,A laptopgeneráció már nem jár moziba. A mozi halott.” – jelentette ki. Elmélete szerint minden kornak megvan a legfejlettebb audiovizuális élményt nyújtó médiuma, ami menthetetlenül felzabálja az előzőt. A szórakoztatóipari evolúciós láncban az operát az I.VH környéken a mozi váltotta az élen, most pedig a YouTube ideje jött el, mutatott rá a saját okostelefonjára.

Az idén 76 éves rendező ugyanakkor egyáltalán nem utasítja el a digitális technológiát, sőt, a saját érdeklődésnek megfelelően hasznosítja. Kedvenc festményeit, például Leonardo Utolsó vacsoráját számítógépes animációvá alakítja, pontosabban egy 3D-s diorámát hoz létre csapatával, amit aztán különböző fényhatások és klasszikus zene segítségével kelt életre, a végeredményt egyszer pedig az eredeti festményre is felvetíthette. A sorozatban szereplő művek között Jackson Pollock egyik alkotását is megemlítette, de a klasszikus, figuratív képeket megmozgató videókkal szemben ebből az animációból nagy sajnálatomra nem kaptunk ízelítőt.

Peter Greenaway: Walking To Paris

Peter Greenaway mögött lenyűgöző karrier áll, és annak ellenére, hogy ő maga azt vallja, hogy a történelem során egyetlen művész sem akadt, aki fontosabb műveit nyolcvan éves kora után hozta létre, mégis számos filmtervet dédelget, Walking to Paris című munkáját már részben le is forgatta, csak a finanszírozással adódtak problémák. Az Eisenstein-életrajzot trilógiává bővítené - ehhez hozzátartozik, hogy eredetileg orosz kopordukcióban képzelte el az első részt, ugyanis egykor pártatlan népszerűségnek örvendett az országban.

A szovjetunió összeomlásának idején A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője alapmű lett arrafelé, a Michael Gambon által játszott kőgazdag és kőbunkó bűnözőben sokan ismertek az oligarchizálodó ország új társadalmi elitjének tökéletes megtestesítőjére. Csakhogy az egykori népszerűség pont az új film miatt illant el, a Putyin-érában ugyanis nem veszik jó néven, hogy Eisensteint homoszexuálisként ábrázolja és ottani producereket sem sikerült találni hozzá.

Greenaway-t persze nem lehet elriasztani attól, hogy érzékeny témákkal foglalkozzon. Önbevallásos ateistaként is nagyon izgatja a kereszténység, a Krisztus házassága az egyik olyan jövőbeni filmje, amiről előre sejti, hogy nem kis felháborodást fog kavarni. (A másikról a lentebb olvasható interjúban mesélt.) A tervezet projektekben közös vonás, hogy Eros (a szerelem) helyett inkább Thanatost (a halált) választotta vezérmotívumnak, bár a kettő az eddigi munkáiban is elválaszthatatlan volt.

Hollywood ki nem állhatja intellektueleket

A másfél órás előadás után lehetőségem volt személyesen is beszélgetni Greenaway-el. Mivel a kurzus során kevésbé esett róla szó, gondoltam, megragadom az alkalmat, hogy konkrétabban kérdezzem munkásságáról, ez viszont csak azután sikerült, miután megosztotta velem a magyarországi demokrácia állapotával kapcsolatos véleményét. ,,Persze a Brexit is nagy hülyeség volt.” - tette hozzá, és az is kiderült, hogy egyébként már évek óta amsterdami lakos.

A magyar politika mellett a filmművészetünket is figyelemmel követi?

Az ötvenes, hatvanas években volt egy jelentős felfutásuk filmkészítők terén, igaz? Azt hiszem, az ő filmjeiket láttam. Viszont nem emlékszem mostanában semmire önöktől. Van olyasmi, amiről hallhattam volna?

A Saul fia című film például nagy visszhangot kapott, még Oscart is.

Ó, az Oscar nem a minőség bírája! Sajnos nem láttam. De ne sértődjön meg!

Nem fogok. Az előadáson a forgatókönyvírókkal, illetve a filmműfaj szövegcentrikusságával szemben fejtette ki ellenérzéseit. Önnél mi jön először, amikor megfogalmazódik egy-egy filmötlet?

A kép. Tudja, ha a kép nem elég érdekes a filmben, hamar elunom magamat rajta. Mintha nem is filmet néznénk, hanem csak egy illusztrált regény látnánk. Tisztára olyan, mint a rádió. Nekem szükségem van rá, hogy izgalomba hozzanak a képek.

Képzőművészként ön készít képi előtanulmányokat a filmjeihez?

Nem szoktam storyboardokat csinálni. Annak csak az végeredménye, hogy a sztoryboardról fog szólni a film, nem pedig önmagáról. Időpocsékolásnak is tartom, hiszen ha kamerát is használhatok, akkor minek nekem papír meg ceruza?
A rajzolást persze sosem hagytam abba. A fogatásokon, a szünetek közben is szoktam firkálgatni. Ahogy mondani szokás a filmezésről, az egész 90 százaléknyi várakozásból és 10 százaléknyi pánikból tevődik össze.

A film képi jellegének dominanciája felé történő elmozdulásának pozitív példájaként a Blade Runner-t hozta fel.

Kedvelem a Blade Runner első részét. Ridley Scottot nagyon csodálom, még ha nagyon hollywoodinak is tartom. A történetei és a szereplői mindig nagyon ostobák, de a képek létrehozásához nagyon ért. Még a legrövidebb snittje is hemzseg a részletektől. Ő tényleg képekben gondolkodik.

A Szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője című filmjét Amerikában Harvey Weinstein forgalmazta. Úgy hallhattuk, hogy nem járt jól vele, nemcsak cenzúrázni akarta az ön filmjét, hanem anyagilag sem látott belőle sok hasznot. Független filmesként ez volt az egyetlen hollywoodi kitérője?

Utána még megcsináltuk a Prospero könyveit, aminek az amerikai forgalmazási jogait szintén ő vásárolta meg. Képzelheti, hogy teljes bukás volt a jegypénztáraknál. Talán még egyszer leadta az amerikai tévé, de nem hiszem, hogy bárkit is izgatott volna ott. Tudja, Hollywood ki nem állhatja az intellektueleket. Szegény Eisenstein is megszívta velük, Sztálin 1929-ben odaküldte, hogy ismerkedjen meg az amerikai filmezési módszerekkel. De nem hiszem, hogy sokat profitált volna azokból a technikai tapasztalatokból.

Több jövőbeli filmtervéről is hallhattunk. Párhuzamosan dolgozik a megvalósításukon?

Mindig három szakasza van a munkámnak, előbb meg kell írnom, majd leforgatni és megvágni. Remake-et készítek Visconti Halál Velencében-jéből. Legfőképp azért teszem ezt, mert minket, angolokat lenyűgöz Velence és mindannyian szeretnénk ott filmet készíteni, nekem pedig ez a lehetőségem erre.

Az eredeti film egy zeneszerzőről szól, aki szerelembe esik egy fiatal fiúval. Az én forgatókönyvem viszont arról, hogy mi lesz ezzel a fiúval felnőttként. Egy borzasztó alak lesz belőle, annyi bántalmazást élt át fiatalon. Az eredeti történetet Thomas Mann írta, ő és Visconti is pedofilok voltak. Az ő korukban ez tabutémának számított, de az én filmemben viszont megjelenik.

A tabutémák vonzzák önt. Egy másik, bibliai témájú tervet is említett...

Mária Magdolna mellett Józsefről is csinálni akarok egy filmet. Robert De Niroval játszatnám Istent, Józsefet pedig Kris Kristofferson alakítaná. Mindketten mocskos vénemberek lennének, akik a 15 éves Szűz Máriát akarják megszerezni. Az egyháznak nem fog tetszeni.

Borítókép és fotók: Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál