Filmhu: Miért ezt a megtörtént esetet választottad megfilmesítésre? Inkább a kor érdekelt, vagy aktualitást éreztél a történetben?  

Sopsits Árpád: Is-is, de ez egy többrétegű film. Van benne politikai-társadalmi vonal, pszichothriller-szál és krimibe illő nyomozás is. Ha ez egy szimpla sorozatgyilkosos sztori lenne, amiben a tettest elkapják és elítélik, akkor nem érdekelt volna, de ez az eset justizmord volt, ami számomra társadalomkritikára adott lehetőséget. A miliőnek is izgalmas belső drámája van.  

Filmhu: Ezt az esetet neked kellett előkaparnod, vagy alaposan fel van dolgozva?  

S. Á.: Nincs feldolgozva, de majdnem minden dokumentáció rendelkezésre állt. Ez egy különleges ügy volt: a Kádár-rezsim első sorozatgyilkossága, ráadásul justizmord. Közismert történet, ami archetipikus is egyben. Ezért sem akartam eltérni a megtörtént esettől, mert így nem kellett mindent elölről elmesélnem. Így fókuszálhattam arra, hogy hogyan mesélem el a történetet.  

Filmhu: Az ‘56 utáni érával már korábbi filmjeidben is foglalkoztál, például a Torzókban. Személyesen fontos számodra ez a kor, vagy a magyar történelem fordulópontjának tartod?  

S. Á.: Akkor voltam gyerek. 1952-ben születtem, ‘56-ról már vannak emlékeim. És a kora-kádárkorban szocializálódtam, és az akkor kialakuló társadalmi –politikai szerkezet a mai napig erősen kihat az életünkre. A Torzók mellett A hetedik kör és a Céllövölde is a kamasz lélekkel foglalkozik, csak más-más időszakában az utóbbi ötven évnek.  

Filmhu: Noha igaz történeten alapul a film, hangsúlyoztad, hogy fikciót készítettél. A fikcionalizálás során mi volt a célod, hogy áramvonalasabb legyen a dramaturgia, vagy hogy igazabb legyen az üzenet?  

S. Á.: Ez nem dokumentum-, hanem játékfilm. A doku-dráma fogalma szerintem kamu, egy film vagy doku-, vagy játékfilm. Nem hiszem, hogy áramvonalas lenne a film, ez engem nem érdekel különösebben. Amikor egy filmes írja a forgatókönyvet, azt keresi, hogyan lesz a film a lehető legjobb. Hogy a néző számára hihető lesz-e, amit lát. Nem tértem el alapvetően a valóságtól, pusztán a fantáziámmal egészítettem ki azt, amit nem tudunk a történtekről. Hogy például hogyan beszélhetett a gyilkos a feleségével. Annak idején lehetett volna erről a témáról dokumentumfilmet is csinálni, de akkor nem engedték. A filmemnek a műfaja az, hogy „így is történhetett”. Nem „igaz történet”, hanem igaz történet alapján.  

Filmhu: Említetted, hogy sorozatként is el tudtad volna képzelni ezt a történetet. Miért lett belőle mozifilm?  

S. Á.: Erre adtak pénzt. A sorozatot senki nem merte bevállalni.  

Filmhu: Ha már bevállalósság: a 18-as korhatár-besorolással egyetértesz?  

S. Á.: Igen. Nem mintha egy mai harmad-negyedéves gimnazistát megviselnének a filmben látottak, hiszen a fiatalok ma már bármikor letőlthetik a legbrutálisabb filmeket. Azokhoz képest ez egy szelíd film. A történetben megjelenő dimenziók viszont nem fiataloknak valók. Egy 16 éves talán meg sem értené ezt a filmet, legfeljebb egy-két rétegét.  

Filmhu: Milyen a hangulat egy ilyen tragikus témát boncolgató film forgatásán?  

S. Á.: Valóban kegyetlen és szomorú ez a történet, és a film hangulata gyakran átragad a stábra is a forgatáson. Ilyenkor meg kell próbálni kompenzálni ezt, oldani a feszültséget. Nem volt tilos jól éreznie magát a stábnak, sőt, direkt törekedtünk a jó hangulat megteremtésére, még ha nem is mindig sikerült.  

Filmhu: Fontos volt, hogy filmre forgass?  

S. Á.: Egy kivételével minden nagyjátékfilmemet így forgattam, tehát újdonságot nem jelentett, hozzá vagyok szokva. Videóra vagy tévére kevesebb lámpával kell forgatni, mert érzékenyebb a nyersanyag. De itt a filmre való forgatással az érát, a korszakot is meg tudtuk idézni, amiben a történet játszódik. Anamorf lencsékkel forgattunk, Cinemascope-ban. És persze újra kezd divatba jönni a celluloid.  

Filmhu: A Torzók és A martfűi rém is bővelkedik lendületes, légies kameramozgásokban. Szeretsz kiszabadulni a színházból?  

S. Á.: Színházban azt szokták nekem mondani, hogy filmes a szemléletem, a filmesek meg azt, hogy olykor színházi. Színházban is filmszerűen szoktam világítani és elvágni a jeleneteket. A színházban is fontos számomra a vizualitás, képek összefűzésében gondolkodom.  

Filmhu: A következő filmedet Tisza István meggyilkolásáról készíted.  

S. Á.: Megkerestek ezzel a témával, nem én választottam. E mögött is sok kutatómunka van, ami alatt bele is szerettem a témába, és nem csak én, de Berger József producer és Maruszki Balázs társíró is. Ők kezdték el a projektet, én később csatlakoztam. Jól felkavartam az állóvizet, mivel engem más kezdett érdekelni, mint őket. Náluk kevésbé volt központi szereplő Tisza, akinek tragikus sorsa ellentmondásossága miatt szinte kívánja a vásznat.  

Az első világháború idején történt események szerintem sorsfordítóak voltak Magyarország és a régió történelmében. A II. világháborúról szokás ezt gondolni, pedig az csak konszolidálta az első leosztott lapjait. Ráadásul a modern harcászat - legyen szó repülőgépekről, sorozatvető fegyverekről vagy gáztámadásokról - ekkor mutatkozott be teljes arzenáljában, és sokakat meglepett, főleg minket. Csak hittük, hogy jól felszerelt hadseregünk van. Ebben a történetben is van krimi-thriller szál: egy karakter megpróbálja megakadályozni a merényletet. Egyelőre még nem adtak zöld utat a projektnek.