Véget ért az egy héten át négy budapesti moziban, valamint a Francia Intézetben megrendezésre került X. Verzió Nemzetközi Emberjogi Dokumentumfilm Fesztivál. A nemzetközi diákzsűri és a - szintén nemzetközi – közönség első helyezettje az angol Harry Freeland A nap árnyékában című filmje lett.

A diákzsűri a döntést - amelyet négy órányi vita előzött meg, lévén a mezőny szoros, és a film rengeteg - azzal indokolta, hogy a tanzániai albínók jogaiért való küzdelmet megörökítő film, műfaji erényei mellett, nem csupán a kirekesztés elleni emberjogi mozgalmat, hanem emberi életek megmentését is szolgálta. A filmet, egyébként, már a világ számos televíziócsatornája, többek közt a BBC is bemutatta.

Az eredményhirdetést a fesztivál utolsó, versenyen kívül vetített Családkölcsönző című filmje követte, majd egy beszélgetés a dán Kaspar Astrup Schröder rendezővel a film készítésének körülményeiről.

csaladkolcsonzo1 600
Családkölcsönző

A Japánban mára már elfogadottá vált szolgáltatás, a családtagok kölcsönzése a társadalom titkolózó, vélhetőleg a szégyenkultúrában gyökerező kommunikációjának fejleménye – reagált az alkotó a közönség soraiból érkező kérdésre, mely azt firtatta, hogy elképzelhetőnek tart-e hasonló szolgáltatást hazájában. A rendező szerint Dánia nyitott társadalom, ahol az embereknek nincsenek titkaik egymás előtt, így nincs szükség az élet fontos eseményei során a családi, baráti és egyéb társkapcsolatok hiányának eltitkolására.

Ezzel szemben Japánban inkább vállalják a nyilvánvaló színjáték lelepleződésének kockázatát is a családtagok, mintsem, hogy hiányzó kapcsolataikra, vagy a hiány okaira fény derüljön. A választék az esküvői rokonságtól a magányos férfi randevúpartnerén át a szerelmes pár együttélését jóváhagyó apáig terjed a szolgáltatás kínálatában.

Mindemellett a szolgáltatást üzemeltető vállalkozó, a film főhőse, minden érdemi kommunikációt nélkülöző élettársi és szülő-gyermek kapcsolatban vergődik az öngyilkossággal fenyegető magány szorításában – hiába él családjával egy fedél alatt.

verzio nyertes 600
Harry Freeland, a nyertes film rendezője a Verzión (fotó: Bárdos Deák Ági)

A japán férfi a jóléti társadalom áldozataként jelenik meg a filmben, amennyiben erejét meghaladó erőfeszítései dacára sem képes megfelelni a társadalmi elvárásnak, hogy megteremtse és fenntartsa családja anyagi biztonságát.

A fesztivál záróakkordjaként, óriási érdeklődéstől kísérve, lehetőség nyílt az első helyezett film ismételt megtekintésére.

Kövecsi Anikó, a fesztivál kurátora megerősítette, hogy az idei VERZIÓ-n bemutatott, elsősorban a prágai One World és az amsterdami IDFA fesztiválok programjából, valamint a nevezéssel beérkezett alkotásokból válogatott repertoár egy része ismét látható lesz a 2014 márciusában megrendezésre kerülő ReVerzió eseményén.

Olvasd el a 10. Verzió többi napjáról készült beszámolóinkat is!