A magyar-német koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósult filmet a világ egyik legfontosabb fesztiválján, az amerikai Sundance Filmfesztiválon mutatták be először januárban, ahol első magyar játékfilmként szerepelt a versenyprogramban. A Szelíd áprilisban elnyerte a legjobb közép-európai film díját a Cleveland Nemzetközi Filmfesztiválon, a németországi Wiesbadenben rendezett GoEast fesztiválon pedig az egyik legrangosabb díjat, a legjobb rendezőnek járó elismerést ítélte a szakmai zsűri Csuja László és Nemes Anna rendezőpárosnak.  

A héten kezdődő Sydney Filmfesztivál a legnagyobb presztízsű nemzetközi filmes események egyike, amelyre a világ minden országából hívnak alkotásokat. A Szelíd-et olyan kiemelkedő alkotások között vetítik, mint az idei cannes-i fesztiválon Arany Pálmát nyert A szomorúság háromszöge, illetve a Grand Prix-t elnyerő Stars at Noon.  

A Szelíd egy női testépítőről szól, aki együtt él edzőjével, Ádámmal. Hogy megnyerjék a világbajnokságot, Edinának komoly áldozatot kell hoznia. Eközben különös kapcsolatba kerül egy titokzatos férfival a találkozás pedig mindent megváltoztat, amiben a nő addig hitt. „Koncentrált, magabiztos munka, amely ha nem is tekinti fő feladatának, de némileg közelebb hozza a női testépítők világát, ezen túl pedig váratlan, bizarr helyekre visz el” – írta Varga Dénes a Filmhu kritikájában. 

A testmelodrámát az Inkubátor Programban készült és Karlovy Vary-ban díjazott Virágvölgy rendezője, Csuja László és a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőművész doktorandusza, Nemes Anna rendezte, főhősét Csonka Eszter világbajnok és többszörös magyar bajnok testépítő alakítja.  

A Szelíd producerei Muhi András és Ferenczy Gábor (Focusfox Stúdió), német koproducerei Janine Jackowski, Jonas Dornbach és Maren Ade (Komplizen Film), operatőre Nagy Zágon, aki a Kilenc hónap háború-ban már dolgozott együtt Csujával, illetve Nemes testépítőnőkről szóló Szép szörny című dokumentumfilmjét is ő fényképezte. A látványtervező Nyitrai Anna, a dramaturg Jakab Juli, a casting director Zabezsinszkij Éva, a vágó Csabai Attila volt.  

A Szelíd mozibemutatóját kritikai elismerés övezte, és még mindig műsoron van a hazai művészmozikban.