Driver a Lido vörös szőnyegén Michael Mann Ferrari című autóversenyzős produkcióját népszerűsíti, amelynek főszerepét alakította. Landry Jones a francia rendező, Luc Besson Dogman című filmjével érkezik, Mikkelsen a dán Nikolaj Arcel The Promised Land című alkotása, Chastain pedig a mexikói Michel Franco Memory című filmje miatt vonul majd a vörös szőnyegen.

A szervezők a Sofia Coppola rendezte Priscilla két sztárját, Cailee Spaenyt és Jacob Elordit, valamint személyesen Priscilla Presleyt is várják.
Az említett filmek mindegyike megkapta a jelenleg sztrájkoló SAG-AFTRA hollywoodi színészcéh ideiglenes felmentését, mivel független produkciókról van szó, amelyeket nem AMPTP-tagok készítettek.

Az olasz ANSA hírügynökség értesülése szerint ugyanakkor Kiefer Sutherland is elutazik Velencébe, hogy lerója tiszteletét a közelmúltban elhunyt William Friedkin és utolsó filmje, a The Caine Mutiny Court Martial című dráma előtt, amelynek főszerepét játszotta. Holott filmjét a Showtime és a Paramount Global gyártotta, amely tagja az amerikai filmes és televíziós producerek szövetségének (AMPTP).

Ava DuVernay Origin című drámájával az első afroamerikai rendezőnő lesz Velencében, akinek alkotása a fesztivál versenyprogramjában szerepel. A rendezőt a fesztivál alatt, szeptember 3-ára meghirdetett amfAR gálán az Inspiráció-díjjal tüntetik ki. A rendezvényen Rita Ora és Leona Lewis is fellép majd, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy a film sztárjai, Aunjanue Ellis-Taylor, Niecy Nash-Betts, Jon Bernthal és Vera Farmiga ott lesznek-e a filmmustrán.

A 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált augusztus 30. és szeptember 9. között rendezik meg. A helyszínről a Filmhu is jelentkezni fog. 

Forrás: MTI/Címlapkép: Adam Driver a Ferrari forgatásán