48 országból érkezett 111 alkotást mutatott be a szófia filmfesztivál részben szabadtéri vetítéseken és a veszélyhelyzetre való tekintettel online. A fesztivál FIPRESCI-zsűrije Tóth Barnabás filmjét tüntette ki rangos díjával. A zsűrit Petra Meterc szlovén, Héctor Llanos Martínez spanyol és Rossen Spassov bolgár filmkritikus alkotta. A fesztivál nemzetközi zsűrije, melyet Peter Webber, a Leány gyöngy fülbevalóval című film rendezője elnökölt, elismerő oklevéllel méltatta az Akik maradtak látványvilágát, mely a szeptemberben elhunyt Rajk László egyik utolsó munkája volt. 

Az Akik maradtak című magyar film egy lélekemelő, könnyedséggel és melegséggel teli történet a szeretet gyógyító erejéről a második világháború utáni Budapesten. A Jászai Mari-díjas Hajduk Károly és Szőke Abigél főszereplésével készült film most ismét látható a mozikban a Budapest Film forgalmazásában. 

A film alkotóival mi is több alkalommal beszélgettünk, Tóth Barnabás, Szőke Abigél és Mécs Mónika producer a karanténból is jelentett nekünk. Az Akik maradtakot beválogattuk a 2010-es évek és 2019 legjobb filmjei közé, Szőke Abigélé bekerült az év legjobb női alakításai, Hajduk Károlyé pedig a legjobb férfi alakítások közé. Kritikánk a filmről itt olvasható:

Ez a film olyan, mint egy hosszú, meleg ölelés

Az Akik maradtak ott veszi fel a fonalat, ahol a legtöbb holokauszttal foglalkozó film véget ér. Hogyan lehet feldolgozni a traumát? A túlélők számára lehetséges a visszatérés egy normálisnak nevezett életbe? Negyvenes nőgyógyászt eljátszó Hajduk Károly és a tizenéves Szőke Abigél egy bensőséges, szeretettel teli kapcsolatot tárnak elénk, aminek ugyanakkor van egy nyugtalanító vonulata. Szelíd, a belső folyamatokra koncentráló dráma, visszafogottsága mellett is nagy hatással tud lenni az emberre. Idén ezt a filmet nevezte az Oscarra Magyarország.

 

A film F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült, a forgatókönyvet Tóth Barnabás és Muhi Klára írták, az operatőr Marosi Gábor, a vágó Mógor Ágnes, a producerek Mécs Mónika és Mesterházy Ernő voltak. Az film az NMHH Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült az Inforg-M&M Films gyártásában. 

Tóth Barnabás filmjét az Amerikai Filmakadémia decemberben beválogatta a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes filmek szűkített listájára, és szép sikerrel játszották az amerikai mozik is.  

Bővebben a fesztiválról a hivatalos oldalon lehet olvasni. 

Forrás: NFI