Hogy vagy, hogy telik a karanténban töltött idő?

Köszönöm szépen, kifejezetten jól vagyok. Néha már-már lelkiismeretfurdalásom van, mert úgy veszem észre az ismerősök között, hogy vannak ennek a helyzetnek nyertesei is, legalábbis rövidtávon, és kicsit pironkodva magamat is oda sorolom. Nyilván ennek külső meg belső okai is vannak, de az egyik az, hogy augusztustól márciusig nagyon sokat voltam távol a családomtól, és most hirtelen össze vagyunk zárva és ez nagyon jó. Helyrehozza a dolgokat, és mindent be tudok pótolni, apaként, férjként és fenntartóként. Túl vagyunk egy lakásfelújításon, kipakolgatunk, szóval jó nyugalomban együtt lenni. Ha mégis dolgoznom kell, akkor forgatókönyvet meg pályázatokat írok, ha kell bebringázok az irodába és ott egyedül, csendben tudom csinálni.

Miken dolgozol?

Van több is, Mécs Mónival a tévésorozatos pályázatra szeretnénk beadni egy 4 részes boszorkányos filmtervet, ami Könyves Kálmán idején játszódik. Mozifilmtervem kettő is van, meglátjuk, hogy melyikből mi lesz. Előkészítésre beadnám a Londonban élő magyar család történetét, ami egy 5-6 éves tervem, és egy kicsit olyan, mint a Marriage Story. A másikat Hofi Gézáról forgatnám, amit Horváth Áron és Petrik András írnak, én csak rendezném.

Tóth Barnabás az Akik maradtak forgatásán / Fotó: Pozsonyi Janka

Van olyan filmes munkád, ami a járvány miatt megakadt?

Az Akik maradtak amerikai bemutatói sajnos elmaradnak, május 8-án lett volna a premier New Yorkban, a Lincoln Centerben, egy nagyon patinás moziban. Minimum öt héten keresztül vetítették volna, várták és szerették a filmet. Aztán Los Angeles, San Francisco és Chicago volt az irány, ment volna végig Amerikán, hagyományos moziforgalmazásban. Azt a pályát próbálta volna bejárni, amit az 1945, nagyjából az lett volna a stratégia. De ez most teljesen leállt, nemrég beszéltem az amerikai forgalmazó, a Menemsha Films vezetőjével, Niel Friedmann-nal, aki mondta, hogy ha ennek vége is lesz, még akkor se lehet tudni, hogy az idősebbek mikortól fognak visszajárni a mozikba, mert ennek a filmnek ott ez a korosztály a fő közönsége. Ebből a szempontból pont rosszkor jött ez, de nem panaszkodom, ezzel a filmmel kapcsolatban semmi panaszom nem lehet.

Kinek a kezdeményezése volt, hogy a film alapjául szolgáló könyv fejezeteit felolvassák a színészek?

Kovács Gellért adta ezt a remek ötletet a Budapest Filmnél, sokan lelkesedtek érte. Május 17-én leadja a filmet a Duna TV, utána meglátjuk hogyan tovább. Az még nem zárja ki a későbbi vetítési lehetőségeket, vagy a DVD megjelenést.

Szerinted milyen hatással lesz ez az időszak a filmszakmára?

Remélem, hogy semmilyen negatív hatással nem lesz, sőt azt is el tudom képzelni, hogy a kevés nyertese ennek a várható gazdasági világválságnak a mozgóképgyártás lesz. Vannak olyan területek, a sporttól kezdve, a fesztiválokon át, amiket nagyobb csapás ér, mint a tévét és a mozit, de ez utóbbiak nem nagyon lesznek bántva, mert valamit tálalni kell az emberek felé. Ami régen a vallás volt és a meditáció, az évtizedek óta a mozgókép, ez nyugtatja le a társadalmat.

Az Akik maradtak Filmdíjával / Fotó: MTI, Balogh Zoltán

Filmeket, sorozatokat nézel?

Egyáltalán nincs rá időm, de mások is mondják, hogy egyszerűen elrohannak mellettük a napok. Van egy listám tele megnézendő filmekkel és sorozatokkal, és kicsit megnyugtató, hogy egy ideig nem jön most új tartalom, mindig frusztrál, hogy csak nő a lista és nem nézek meg róla semmit. Most egy kis szusszanás van, ami szerintem nagyon hiányzott a világnak, de természetesen azokról a tömegekről beszélek, akik nincsenek közvetlenül érintve a vírus által. Sok tragédia van, lehetőségeimhez mérten én is segítsek, ahol tudok.

Közben az ELTE-n tanítok, ami viszont tök izgalmas és inspiráló. Abszolút interaktív osztályaim vannak, rendezést, és színpadi improvizációs órákat is tartok, amik teljesen Skype-kompatibilisek, járnak rájuk is és remélem tetszik is nekik, én élvezem őket. Viszonylag hamar megtaláltunk új utakat és formákat, és tudunk együtt tanulni az online térben.

Milyen feladatokat tudsz adni nekik?

A legelső ötletem, amit azóta sok helyen láttam, hogy forgassanak otthon karanténfilmeket. Sokan nagyon kreatívan oldották meg a feladatot, volt ahol egy macska volt a főszereplő, volt aki azt mutatta, hogy soha nincs otthon és folyton megszegi a szabályokat. Az improvizációs gyakorlatokat is a rendezőknek tanítom, szeretem színész szempontból megközelíteni az oktatást, mert előbb-utóbb színészek elé kerülnek ők is és nincs annál fontosabb, hogy ki milyen színészeket választ, és hogy milyen dialógusokkal, hogyan vezeti őket.

Azt találtam ki, hogy válasszák ki a rájuk legjellemzőbb fő- és melléktulajdonságot, majd ennek az ellentéteit adják meg egy általuk képzelt karakternek, akit szintén ők játszanak. Tehát aki zárkózott és lusta, az találjon ki magának egy másik karaktert, aki nyitott és hiperaktív. Ebből lesz egy vágott párbeszéd. Ez színészi feladat, de van benne rendezés is. Impro-órán olyan jeleneteket játszunk, ahol én, mint játékmester chat-en titkokat meg instrukciókat adok nekik, és így kerülnek interakcióba egymással. Csak játszunk, aztán a végén rájönnek, hogy fordulatokat kell kitalálni, dramaturgia építés és lezárás van, karaktereket találnak ki és dialógusokat írnak.

Hosszútávon biztosan rámennének az idegeink az online oktatásra, de szerintem nyár elejéig el vagyunk ezzel. Ősztől remélem visszatér a személyes kontaktus.

A cikksorozat korábbi részei:

#23 - Lakos Nóra

#22 - Ujj Mészáros Károly

#21 - Mécs Mónika

#20 - Zurbó Dorottya

#19 - Szász Attila

#18 - Dombrovszky Linda

#17 - Kovács Gellért

#16 - Máté Bori

#15 - Kárpáti György Mór

#14 - Enyedi Ildikó

#13 - Bergendy Péter

#12 - Osváth Gábor

#11 - Gera Marina

#10 - Fillenz Ádám

#9 - Jakab Juli

#8 - Schubert Gusztáv

#7 - Rév Marcell

#6 - Tóth Luca

#5 - Scherer Péter

#4 - Schwechtje Mihály

#3 - Liszka Tamás

#2 - Kis Hajni

#1 - Herendi Gábor