Két magyar filmalkotót díjazott a salentói nemzetközi rövidfilmfesztivál. A Salentói-félsziget hét városában megrendezett Finibus Terrae fesztiválon közel félezer rövidfilm versenyzett július második felében – adta hírül a Magyar Filmunió. Nemes Jeles László  The Counterpart című filmjével a Legjobb rendező díját, míg Salamon András a Meséld el… című ötpercesével a Legjobb rövidfilm díját nyerte el az olaszországi fesztiválon. Mindkét alkotás a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával készült.

 

counterpart_500
The Counterpart


Magyarországi meghívottakkal rajtol az idei Filmtett-Duna Műhely alkotótábor

Magyarországi meghívottakkal kezdődik szerdán Homoródfürdőn a 9. Filmtett-Duna Műhely alkotótábor, amelyre erdélyi, magyarországi, vajdasági, svájci és csehországi táborlakók is jelentkeztek – tudatta az MTI. A szervezők olyan helyszínt kerestek, ahol egyrészt rengeteg lehetőség nyílik filmes témákat találni, másrészt pedig táborként is kellemes hely - Buzogány Klára szervező, aki a Filmtett - Erdélyi Filmes Portál főszerkesztője. A szervezők a tábor történetében még soha ennyi országból nem kaptak jelentkezést, mint az idén. A táborlakók összesen tíz szakmai csoportban tevékenykednek majd. A rendezőcsoport élén Pálfi György áll, a forgatókönyvírók munkáját pedig Ruttkay Zsófia igazgatja, a színészek csoportvezetője a sepsiszentgyörgyi Pálffy Tibor színművész, aki egyebek között a tavalyi Berlinalén Ezüst Medve díjjal jutalmazott, Varga Katalin balladája című filmben szerepelt.

palfi_origo_500
Pálfi György (fotó: Origo)


Nyári szünet a KINO-ban

Nyári szünetet tart a KINO mozi, július 30-tól augusztus 18-ig zárva lesz. A pihenő alatt megújulnak, belülről és kívülről is, ugyanis a KINO kávézója új erőre kap, továbbá mellettük lévő kis utca sétálóutcává válik, díszkővel és szökőkúttal. A kávézó augusztus 19-én várja újra a látogatókat, az elő filmbemutatóra augusztus 26-án kerül sor (Mr. Nobody), illetve szeptember 19-én mutatják be a legújabb Mundruczó filmet, a Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv-et.

frankenstein_500
Szelíd teremtés