magazin
A BKF Fényíró Filmklubja ebben a félévben már külsősök számára is ingyen látogatható. Ennek apropóján indítottuk el cikksorozatunkat, amelyben a BKF…
tovább
magazin
Éppen öt éve, 2009. március 11-én hunyt el Bacsó Péter. A legendás filmrendezőre, forgatókönyvíróra öt, az elmúlt évtizedekben kultikussá vált…
tovább
magazin
Tegnap véget a 4. Frankofón Filmnapok, amelynek második hetében három filmre ültünk be – közös volt bennük az út, amelyet hőseik megtettek, legyen…
tovább
magazin
A Frankofón Filmnapok keretén belül kedden este rendhagyó módon egy formabontó magyar alkotást is levetítettek. Pálfi György Final Cut - Hölgyeim és…
tovább
magazin
Március 6-án mutatják be a mozik Dyga Zsombor Couch Surf című neurotikus vígjátékát, egy tíz epizódból álló szkeccsfilmet, amelyben a kanapé nem…
tovább
magazin
Pénteken elstartolt a Frankofón Fesztivál, mi pedig azóta is szorgalmasan járunk ki-be az Urániában. Rendkívül gazdag választékot sikerült az idei…
tovább
magazin
Hamarosan meteorológiailag is itt a tavasz, úgyhogy összeszedtünk néhány évszaknak megfelelő, mégsem idényfilmet, melyekből az a tanulság, hogy néha…
tovább
magazin
A BKF Fényíró Filmklubja ebben a félévben már külsősök számára is ingyen látogatható. Ennek apropóján indítottuk el cikksorozatunkat, amelyben a BKF…
tovább
magazin
Péntek este a Puskin moziban tartották Dyga Zsombor legújabb játékfilmje, a Couch Surf díszbemutatóját. A szkeccsfilm első közönségével…
tovább
magazin
A visszaszámlálás megkezdődött, magyar idő szerint hétfőre virradóra Los Angelesben az amerikai filmakadémia tagjainak döntése nyomán immáron…
tovább
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó fogja prezentálni terveit. Idén hét játékfilm, két dokumentumfilm és egy rövid animáció közül választja ki a szakmai zsűri és a közönség az öt nyertes projektet, amelyek megvalósításra kerülnek. Idén is bemutatjuk az alkotókat és filmterveket.
Inkubátor 11 – Sztepanov Sofija: A bizonytalanság és más dolgok, amikkel együtt kell élni
Inkubátor 11 – Kámán Albert: Csak egy kis baráti gesztus
Inkubátor 11 – Kölcsey Levente: A Hiány (újra)Teremtése
a teljes dosszié
Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.
Néha az öregezős csaló hozza össze a családot
Lengyel Tamás és Molnár Áron új filmjére voltak a legtöbben kíváncsiak a forradalmi hétvégén
Mucsi Zoltán: Szerintem akinek nincs humora, az boldogtalan ember
a teljes dosszié
Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.
Martin McDonagh új filmjével tizennyolc év után is hozza azt, amiért az Erőszakikat imádtuk
Bölcsészkrimivel, házi atomerőművel és egy legendás focimeccsel érkezik a BIFF
Rupert Friend: Ha magyarul beszélek, olyan, mintha elhagynám a bolygót
a teljes dosszié
Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.
November elején hirdetik ki, hogy ki lesz a Nemzeti Filmintézet új vezetője
a teljes dosszié