Mindenki Hajnal Tímeát akarja megdönteni, és van, akinek ez sikerül is. Az érettségi találkozón nyélbe ütött liezont és az abból eredő bonyodalmakat februártól nézhetjük a moziban (bemutató: Valentin-napkor). „Már a forgatókönyvön hatalmasakat hahotáztam, s nagyon örültem, mikor elhívtak a meghallgatásra. Úgy éreztem, mindent meg fogok tenni azért, hogy elnyerjem a szerepet, mert nagyon közel áll hozzám a karakter” – mesélte korábban a film egyik főszereplője, Osváth Andrea (sok-sok kép az alkotókról itt). A Megdönteni Hajnal Tímeát színészei közül korábban többen is szerepeltek Staféta című rovatunkban, ezeket a felvételeket itt (Szabó Simon) és itt (Simon Kornél) és itt (Lengyel Tamás) nézhetitek meg.

 

A tervek szintén februári bemutató lesz Bernáth Zsolt filmje, az Aura. A Sherlock Holmes nevében című ifjúsági kalandfilm alkotói 2013 augusztusában forgatták le új filmjüket. A független sci-fi utómunkálatai jelenleg is zajlanak; honlap, mozielőzetes januárban várható. Az Aura alacsony költségvetéssel, állami támogatás nélkül, az alkotók összefogásának eredményeképpen jött létre. A dunaújvárosi függetlenfilmes csapat legutóbbi filmjét 11 országban és 13 filmfesztiválon mutatták be, reményeik szerint az Aura is hasonlóképpen megtalálja majd az utat a közönséghez.

 

Császi Ádám első nagyjátékfilmje, a Viharsarok, a kamaszkor, a szerelem és az ébredő szexualitás megélésének drámája: mozgalmas, érzelemmel teli története önmagukat kereső kamaszok felnőtté éréséről szól. A Kiskunmajsa környékén forgatott filmmel Császi mellett több pályakezdő is bemutatkozik. Rév Marcell operatőrnek (Itt vagyok, Külalak, Varázslatos gladiátorok), Takács Nóra látványtervezőnek és Péli Sári felvételvezetőnek is a Viharsarok az első nagyjátékfilmje. A rendező korábban a filmhunak elmondta, a film alapötletét egy valós történet adta: „Számomra a filmnek kötelessége azt megmutatni, hogy a kisebbségeknek, a társadalom margóján élőknek is van arcuk, történetük, amit el kell mesélni, másképp nem lehet megérteni őket. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kortárs magyar filmben olyan témák és kérdésfelvetések jelenjenek meg, amelyekről nem szokás, vagy nem szabad beszélni – és úgy, ahogyan azokat nem szokás megmutatni.”

 

Tavasszal mutatják be az Argo 2-t. A rendező, Árpa Attila korábban azt mondta: nem akar csalódást okozni az első rész rajongóinak, de egy olyan történetet képzelt el, ami önállóan is megállja a helyét. Tahó magyar bűnözőstől, „profi, hightech” külföldi gengszterestől. A régi arcok közül felbukkan Psycho (Bicskey Lukács), Bodri (Scherer Péter), a fejlövést csodával határos módon túlélő Tyson (Kiss József), és persze a nyolc év után szabaduló Balogh Tibi (Kovács Lajos) is, hozzájuk pedig többek között Bán János, Kulka János, Nagypál Gábor, Bánfalvy Ágnes, Andorai Péter és Téglás Zoltán csatlakozik. December elején került fel az internetre az Argo 2. filmzenéjéhez forgatott első hivatalos videó, az Igazi hiénák, amelyben a Tankcsapda tolja a rákendrollt.