2014. 05. 26. Deák Zsuzsanna
Erős versenyprogram és a nők éve Cannes-ban
Ilyennek láttuk a 2014-es fesztivált
A 2014-es fesztivál programja erős és egységes volt, a versenyprogramból kevés film lógott ki. És habár a cannes-i plakátról Marcello Mastroianni bűvölte a filmrajongókat, az idei mustrán egyértelműen kiderült, hogy a nők már nem csak csinos külsejükkel vehetnek részt a filmiparban.
A Cannes-i Filmfesztivált gyakran éri az a kritika, hogy nem fordít elég figyelmet a nőkre. Idén, bár mindössze két női rendező szerepelt filmmel a versenyprogramban (a zsűri nagydíját hazavivő olasz Alice Rohrwacher és a japán Naomi Kawase), ez a trend megfordulni látszik. A 2014-es zsűri elnöke Jane Campion volt, a nyitófilm címszereplője Grace Kelly, mesterkurzust tartott a nyolcvanévesen is sugárzó, karizmatikus Sophia Loren, és az eddiginél jóval több film menne át a Blechdel-teszten: erős női főszereplők, női témák, női sorsok köszöntek vissza mind a versenyprogram, mind az Un Certain Regard, de a párhuzamos szekciók válogatásában is. Sőt, némileg paradox módon az a tény, hogy a cannes-i poszteren férfit (Marcello Mastroianni) láthattunk idén, szintén beleillik ebbe a trendbe: azt az üzenetet erősíti, hogy a nők már nem csak csinos külsejükkel vehetnek részt a filmiparban.
A versenyprogram filmjei közül a Két nap, egy éjszaka (Jeal-Pierre Dardenne, Luc Dardenne), a Le meraviglie (Alice Rohrwacher), a Mommy (Xavier Dolan), a Maps to the Stars (David Cronenberg), a Sils Maria (Oliver Assayas), a The Homesman (Tommy Lee Jones) és a The Search (Michel Hazanavicius) fókuszál egyértelműen női sorsokra, de egyik sem szól a hagyományosan nőknek fenntartott témákról, a férjkeresésről vagy a szerelemről. Beszédes az is, hogy az Un Certain Regard nyitófilmje, a Party Girl (amely ráadásul a legjobb elsőfilmesnek járó Arany Kamerát is megnyerte) és a Quinzaine-t megnyitó Bande des filles-ben is nőknek jutott a főszerep.
Party Girl
A 2014-es fesztivál programja erős és egységes volt, a versenyprogramból kevés film lógott ki. Ezek közt talán a The Captive című gyenge Egoyan-önkarikatúrát és Michel Hazanavicius didaktikus, nagyon szívfacsarónak szánt, de inkább erőtlen The Search-jét említhetjük meg. Utóbbi a csecsen háború borzalmairól és a nemzetközi közösség tehetetlenségéről és közönyéről szól, de konvencionális, erőtlen, és semmi újat nem mond. Egyesek szerint hiányoztak viszont az idei válogatásból az olyan kiemelkedő remekművek, mint amilyen Sorrentino A nagy szépség című filmje volt tavaly, de mi a Mommy című zseniális Xavier Dolan-film és a legjobb forgatókönyv díját elvivő monumentális Leviathan tükrében ellenkeznénk ezzel az állítással. A kritikusok többségének véleménye szerint megérdemelt volt a lassú sordású, de erőteljes Winter Sleep Arany Pálmája, és a díjak további elosztására sem érkezett panasz. A legjobb színész és színésznő díját egyaránt tökéletesen kidolgozott, életteli és megrendítő alakításért vihette el Timothy Spall és Julianne Moore, míg a zsűri nagydíját egy csöndesen ható, de nyugodni nem hagyó fejlődésregény, a Le meraviglie kapta. Szerencsére a középszert nem díjazták idén Cannes-ban, pedig az elmúlt évek döntései után tartottunk ilyesmitől - 2014-ben azonban minden egyes díj esetében tökéletesen indokolható volt a zsűri választása.
Winter Sleep
A magyar film számára hatalmas elismerés Mundruczó Fehér Istenének díjazása: a parabolikus kutyafilm az Un Certain Regard szekció győztese lett. A nemzetközi filmes sajtó nemcsak a film szimbolikus üzenetét és Mundruczó rendezői megújulását emelte ki, hanem a bulvárelemekben is bővelkedő premierről, fotózásról is sokat írt. Body, a főszereplő Hagent alakító labrador-keverék vitte ugyanis a prímet a vörös szőnyegen: profin pózolt, videót készített, és száz százalékban magára irányította a reflektorfényt. Ezek után, mondanunk sem kell, a legnagyobb vetélytársnak, Jean-Luc Godard kutyájának esélye sem volt: a Palme Dog díjat a legjobb kutyaalakításért Body hozhatta haza.
Ha a Godard-kutya nem is, a Godard-film (Adieu au langage) kapott viszont elismerést: a zsűri díját ítélték oda a nyolcvannégy éves mesternek ezért a kísérleti, a 3D eszközeit újító módon használó, kissé LSD-utazásra emlékeztető, őrült, de szimbolikus filmnek. A legendaszámba menő idős mester megosztva kapta a zsűri díját az ifjú kanadai tehetséggel, Xavier Dolannal, aki nem nélkülözi a zsenialitás jegyeit. A mindössze 25 éves színész-rendező már három filmmel szerepelt nagy fesztiválon - legutóbb tavaly Velencében a Tom a farmon című provokatív munkájával bizonyította, hogy az a bölcsesség, tapasztalat és empátia, amellyel témáihoz nyúl, meghazudtolja fiatal korát. Az idén Cannes-ban versenyző Mommy, amely egy anya és viselkedészavaros kamaszfia történetét meséli el, újító vizuális eszközökkel, tökéletes színészi játékkal, pontos és érzékeny rendezéssel és erős mondanivalóval foglalhatja el helyét az utóbbi idők legizgalmasabb (és, kimondjuk, legjobb) filmjei között.
Mommy
A magas művészet mellett természetesen a csillogásnak is jutott hely a világ legglamúrosabb filmfesztiválján: szinte mindenki, aki számít, megmutatta orcáját és ruhakölteményét a vörös szőnyegen. Bohóckodott és rockyzott Tarantino és Uma Thurman, akik a Ponyvaregény 20. születésnapját ünnepelték tengerparti vetítéssel. Schwarzenegger és Stallone tankon vonultak fel Cannes tengerparti főutcáján, a Croisette-en, az Expendables 3-at népszerűsítve. Híres modellek, celebek és filmmel idén nem szereplő színészek és színésznők is parádéztak a premiereken. Ryan Gosling első rendezése, a kritikusok többsége szerint fájdalmasan rossz The Lost River hatalmasat bukott, a sztárt a vetítésen viszont álló ováció fogadta. Ez magában foglalja Cannes lényegét, ahol a művészet és a show-biz egymás mellett él, hol egymásnak ellentmondva, hol egymást erősítve, de mindenképp egyenrangú félként.