Hogyan érinti az életedet és a munkádat a járvány? Milyen gyakran mozdulsz ki? 

Március 13-án este elmentem a Gólyába, már üres volt, mint egy szellemház. Azóta sehol nem voltam, csak a sarki boltban. Az elmúlt egy évben is leginkább itthon dolgoztam, filmterveket írtam, egyszerre többet is. Együtt dolgozunk Lányi Zsófival és Petrányi Vikivel, jó velük, közös műhely – néhány hetente találkoztunk a Protonban, most emailezünk és telefonálunk. Ami leginkább elöl van, a Tűz munkacímű terv, családi dráma, egy tizenéves lány pszichózisa, dunai nyár, horror. Éppen a forgatókönyv második draftját kezdjük, és a CineLink-en, a szarajevói filmfesztivál fejlesztő- és market-programján is részt veszünk (odautazhattunk volna, de most ez is online formában megy majd). Van még más is erre a hónapra, például egy sorozatterv letisztázása.

Három hete tart a karantén. Délelőtt dolgozom, délben főzök, ebédelünk, utána folytatom a munkát. Késő este kitalálom, mit kell majd másnap megírni. Ha vannak ilyen hosszútávú feladatok, akkor jól bírható a vesztegzár.

Mit nézel, mit olvasol, mivel kötöd le magad?

Elolvastam Rajk László életútinterjúját. Az egyetemen tanított minket, mindig segített a vizsgafilmjeinknél, adott valamilyen tippet a helyszínek vagy a látvány kapcsán. Most Bereményi Magyar Copperfieldjének a felénél tartok. Jó könyv: a gyerekkoráról beszél, különleges ez a hang.

Sok mindent nézek, erről a hétről Az átkelés madarai jut eszembe: lekötött ez a kolumbiai, wayuu indián családi viszonyokról szóló eposz, hanyatlás-történet. A napokban A mi fiaink című izraeli sorozatot nézem.

Kárpáti György Mór a Guerilla forgatásán / Fotó: Skublics Gergely, Proton Cinema

Szerinted milyen hatással lesz a magyar filmre ez az időszak? Kreatív energiákat is felszabadíthat?

Szakaszokban fogjuk végigélni ezt az időszakot, sok türelemre van szükség. Jó, ha tervezzük a leendő filmeket, ahogy a csillag megy az égen. Amikor eljön a szabadabb mozgás ideje, akkor több, karanténban jött ötlet fog képre kerülni.

Tetszik a gyártásvezetők kezdeményezése, hogy összegyűjtik a filmesek önéletrajzait és portfólióit. Érdekelne egy ilyen anyag, például az, hogy kik foglalkoznak castinggal, szereplőkereséssel.

Addig az írás. Remélem, hogy nyáron a vízhez is eljutunk.

A cikksorozat korábbi részei:

#14 - Enyedi Ildikó

#13 - Bergendy Péter

#12 - Osváth Gábor

#11 - Gera Marina

#10 - Fillenz Ádám

#9 - Jakab Juli

#8 - Schubert Gusztáv

#7 - Rév Marcell

#6 - Tóth Luca

#5 - Scherer Péter

#4 - Schwechtje Mihály

#3 - Liszka Tamás

#2 - Kis Hajni

#1 - Herendi Gábor