Miről szeretnél filmet készíteni? Mióta és miért foglalkoztat ez a téma?

Egy Berlinben szökésben lévő magyar motorszerelő és szélhámos két napjáról. Arról, hogy hogyan bírkózik a világgal, meg önmagával ez az öntörvényű srác, akire kicsit szűk az a cipő, ami az általánosan elfogadott szabályrendszere a mindennapi életnek.

A diplomafilmem kapcsán kezdtem el foglalkozni az ötlettel. Nándi karaktere érdekelt először a különös szabadságával meg életkedvével az egyik oldalon, magányával és a hajszoltságával a másikon. És a kettő között folyamatosan vibráló feszültségével.

Kevésbé extrém körülmények között, mint ő, de szerintem mindannyian egyensúlyozunk a szabadság- és a valahova tartozás vágyai között. Néha a nagy önmegvalósításban egyedül maradunk. Máskor beleragadunk struktúrákba, élethelyzetekbe, bele se gondolunk miért követünk bambán szabályokat, vagy nincs bátorságunk átlépni a biztonságos, mindenki által „normálisnak” tekintett kereteket.

Nándival és a körülötte lévő emberekkel belelátunk abba, hogy milyen külföldön élni, távol lenni otthonról, ami a kortárs magyar játékfilmben feldolgozatlan téma. Miközben Nándi különc, atipikus karaktere alkalmas arra, hogy a konkrét élethelyzeten túlra nyissa ki a történetet.

Milyen műfajban gondolkodsz, milyen vizuális világot képzelsz el?

Ez egy erősen karakterközpontú történet, amit belső nézőpontból szeretnék elmesélni. Azaz nem megfigyeljük Nándit, hanem végig vele együtt megyünk. Közel vagyunk hozzá. Hagyjuk, hogy elsodorjanak az energiái, miközben egyik helyzetből a másikba kerül. Folyamatosan mozog, a film, a képek ritmusa is ezt követi. Amikor aztán néha egyedül van, és egy pillantra megáll a rohanásban, a képek is változnak, expresszívebbek lesznek. Megpróbálnak a bent dolgozó érzéseire hangolódni, amik ilyenkor Nándihoz is erősebben elérnek. Kifejezni valamit abból a szorongásból, idegenségből, amit a különcsége, öntörvényűsége magával hoz. Nem feltétlenül nagy truvájokra gondolok; néha egy lassú kocsizással kicsit mozduló kamera is erősen tud hangsúlyozni.

Szentpéteri Áron

Mennyiben készülsz másként az online pitchelésre, mint az élőre? Vettél már részt hasonlón?

A korábbi évek fórumainak volt egy közösségi hangulata is. Kaptál egy képet arról, hogy a kortársaid min dolgoznak. Sajnálom, hogy ez most kimarad, de ebben a helyzetben nincs is mit csinálni, az online pitch a legjobb megoldás. 

Az egyik egy előadói helyzet, a másik inkább egy beszélgetésre hasonlít, még ha a személyességet nehezebb is megteremteni távolról. Castingolni már castingoltam online, úgy, hogy videókat küldözgettünk egymásnak. Az sem igazán jó, pont a másik energiáit nem érzed, de amikor nincs más, működik. Erre is így gondolok. 

Mennyire látod magad előtt a "kész filmet", és mekkora szabadságot hagysz a változtatásnak?

Én szeretem azt, amikor az előkészítés alatt a helyszínkereséssel, castingolással, stábtagok ötleteivel megtelik élettel a könyv. Sőt, vissza is hat rá, alakítja. Ezek a legértékesebb impulzusok, amikor valós dolgok kezdenek hatni arra az elméleti konstrukcióra, ami a forgatókönyv, meg a fejedben lévő ötletek. Nehéz elképzelni, hogy valaki ezeket nem használja.

Milyen élményeket, tapasztalatokat jelentett számodra a korábbi rövidfilmjeid elkészítése? Azok a filmek mennyiben kapcsolódtak ehhez a tervedhez?

A diplomafilmem készítésekor is ezzel a témával foglalkoztam. Egy rövidfilmet készítettünk belőle, amit most előtanulmányként használunk. Sok munka volt, nagy terhelés mindenkinek, de nagyon izgalmas, hogy egy idegen városban forgathattunk, egy más szövetben, másfajta ingerekkel. Magyar és külföldi színészekkel vegyesen, akik mind-mind mást hoztak. Ezt jó volt megtapasztalni. Ami még nagy élmény volt, hogy mivel kint nagyrészt magunkra voltunk utalva, ez elég szorosan összehozta a csapat magját: Funtek Sándor a főszereplő, Nagy Zágon operatőr, Fátyol Hermina casting direktor, Dunai László vágó, és Péli Sári gyártásvezető mind velem egyenértékű alkotótársak, akikkel együtt vágunk neki a nagyjátékfilmnek is.

Kikkel, milyen csapattal jelentkeztetek az Inkubátorba?

Ez előző kérdésben félig válaszoltam is erre. Most is Mécs Mónika áll a terv mögött producerként, akivel az előző két rövidfilmemen is együtt dolgoztunk, csakúgy, mint Szántó Fanni dramaturggal. Hangmérnökként pedig Lukács Péter csatlakozik a stábhoz.

Szentpéteri Áron 2018-ban végzett Enyedi Ildikó és Máthé Tibor mesterszakos rendezőosztályában. Vele és osztálytársaival februárban beszélgettünk a diplomafilmjükről (Áron ezt fejlesztette tovább nagyjátékfilmtervvé), és Enyedi Ildikó is mesélt nekünk a velük töltött időről. Láthatatlanul című BA-diplomafilmje 2017-ben a cannes-i iskolás filmeket bemutató Cinefondation programjában szerepelt, és most végre online is elérhető.

Interjúsorozatunk utolsó része holnap érkezik, a korábbi beszélgetések itt olvashatóak!