A filmben az online társkeresés jelenségét használod keretként. Szükséged volt kutatómunkára, vagy tudtál a személyes tapasztalataidra hagyatkozni? Mennyire járok messze az igazságtól, ha azt feltételezem, hogy a fiú karakterét a saját randis élményeidből gyúrtad össze?
Nem jársz messze – sőt, sokszor én is benne vagyok a fiúban! Persze nem csak rólam szól, de a saját randis bénázásaim is benne vannak. Például az a jelenet, ahol a srác az első randin Cronenberget mutat a lánynak – na, azt konkrétan én követtem el… Naiv elképzelés volt, hogy majd ez biztos működni fog. A vacsora alatt elhangzó zene is személyes kapcsolódás – egy meghatározó párkapcsolatomon keresztül ismertem meg, (aki egyébként a rendezői munkatársam is volt a film alatt, Peták Dénes), szóval az egyfajta omázs is lett. De fontos volt számomra, hogy ne klasszikus romantikus filmet csináljak. Inkább egy kifordított romkom volt a cél – ahol a műfaji konvenciók megvannak, csak egy groteszk, dark comedy szűrőjén keresztül látjuk őket.
Tóth Zsófia és Lakatos Dániel a Tinder meccs című filmben
A „match” szó egyszerre jelent „összeillés”-t és „összecsapás”-t – a filmed inkább ez utóbbira játszik rá, amire a magyar cím, a Tinder meccs is ráerősít. Tekinthetjük ezt görbe tükörnek azokra a helyzetekre, amikor a nagy online összhang a való életben már az első pillanatokban megbicsaklik?
Abszolút! Versengés zajlik abban, hogy ki tudja jobban mutatni a szép arcát. Csakhogy minél inkább erre törekszünk, annál kínosabbá válik az egész. Így torkollhat az ártatlanság katasztrófába – például amikor a lány a saját sütijével kínálja meg a fiút. Egy ideális romkomban ez a jelenet úgy zajlana, hogy: „jaj, de aranyos vagy, imádom a répatortát!” – itt viszont nem ez történik. A srác nem édesszájú, a sütemény meg a műterem padlóján köt ki... Szóval igen, ez valójában a szorongások összjátéka, meccselése.
A Tinder meccsben meghatározó és rendeltetésétől megfosztott szerep jut a WC-papírnak: a lány először a saját kezűleg sütött, a fiú által visszautasított, földre ejtett süteményét kénytelen vele összekaparni, később pedig már a könnyei letörlésére használja. Úgy látom, hogy mindkét esetben egy érzelmileg tragikus és mélyen megalázó szituációra borítasz leplet a WC-papírral – ráadásul egy többrétegűvel…
Igen, a megalázó szituációk, a szorongás és a kiszolgáltatottság visszatérő témák a filmjeimben. Itt a WC-papír – amit eredetileg egészen más célokra használunk – hirtelen olyan dolgokat „töröl le” a karakterről, ami őt kínozza: a megfelelési kényszerből adódó szorongást, és az azokért hullajtott könnyeket. Ez valóban többrétegűség, de váratlanság is, amit nagyon szeretek nézőként, mert kifordítja a jelenetet, és gondolkodásra ösztönöz. Fontos volt számomra az is, hogy a WC, mint tér vagy akár metafora, finoman átszője a filmet. Már a műtermes jelenetben is elkezdem ezt pedzegetni – nem direktben, de úgy, hogy a néző érzékelje: ez a motívum vissza fog térni. Szóval nem egy hirtelen, elszigetelt gegről van szó, hanem tudatosan felépített rétegekről.
A WC-s jelenet megírása során eszedbe jutott a Derült égből Polly ikonikus epizódja, ahol Ben Stiller karaktere kerül hasonlóan kellemetlen helyzetbe?
Nem, ez inkább saját inspirációból született. Tudtam, hogy egy randifilmet szeretnék csinálni – egyszerűen megvalósítható, kétszereplős felállás. De kellett hozzá valami plusz. Akkoriban olvastam egy cikket, talán Angliából, ahol valaki beszorult egy WC-be, megpróbált kimászni az ablakon, de mivel nem tudott, végül kihajította a végterméket, de közben beragadt, és végül a tűzoltók szabadították ki… Ez az abszurd sztori valahogy megragadt bennem – azt éreztem, hogy „na, ez kell” (nevet). Szóval ez nem konkrét filmes utalás volt, inkább a valóság groteszk ötletei inspiráltak.
Tóth Zsófia a Tinder meccs című filmben
A fiú egy ponton tenyérbemászó önfényezésbe kezd, amit a szomszédból hallatszó fúró hangja nyom el – épp időben, mielőtt a néző gyomra végleg felfordulna. A film médiumán keresztül olyan dolgokat is kézben tarthatsz, amikre a valóságban nincs lehetőség. Bizsergető érzés ez a fajta kontroll?
Így még sosem gondoltam rá, de igen – van ebben valami vicces. Itt az önfényezésnél sokkal érdekesebb az, hogy újra és újra elő akarja adni magát, tetszeni akar, aztán valahogy mindig rosszul sül el.Ez a komikum: ahogy sütit süt a lány, de az kiesik a kezéből, úgy a fiú nagy művészként akarja magát definiálni, de a monológja felét a szomszéd szétszaggatja a fúrásával. Engem ezekben a beteljesületlenség érdekelt. Ott van a szándék, a vágy a kapcsolódásra, de valami mindig közbejön. És pont ettől lesz egyszerre kínos, szomorú, meg szórakoztató is. De lehet legközelebb már tudatosabban fogok így alkotni: veszek valakit az életből, akire picit haragszom, aztán hadd szóljon a fúró… (nevet).
Ha a te rövidfilmednek is lehetne egy Tinder-meccse a filmvilágból, melyik másik alkotással kezdene hasonló bizarr románcba?
Ha mondanom kellene egy meccset, talán Jim Hosking filmjét, az Evening with Beverly Luff Linn-t választanám. Az is egy kifordított romantikus történet, nagyjátékfilm ugyan, de erősen eltolja a klasszikus romkom határait. Van benne sötét humor, de azért világosabb, mint az én filmem, ahol már a nyers fizikalitás – például egy ürítés – is megjelenik.Egy másik távoli rokon lehet Taika Waititi Sas kontra Cápa című filmje. Abban is két szerencsétlen karakter kerül egymás mellé, és valahogy mégis megszületik köztük egy bájosan furcsa kémia. Az is egy könnyedebb, mosolygósabb film, de matchelem!
A filmben egy ponton premier plánban látjuk a WC tartalmát – benne az emésztőrendszer működésére utaló nyomokkal. Honnan ered ez a nyers, kendőzetlen naturalizmus és annak humorba való átfordítása?
A tanáraim sokszor intettek, hogy ez tabu, de én azt gondolom, ez is az élet része – miért kéne szégyellni? A képzőművészetben, főleg a posztmodern óta, az ürítés, a testnedvek régóta tematizáltak (hogy egy híres humoros példát hozzak, Piero Manzoni – Artist’s Shit (1961). De engem nem a polgárpukkasztás miatt érdekelt, hanem amiatt, hogy milyen feszültséget kelt bennünk – annak ellenére, hogy a testünk része. És, hogy hogyan lehet a felépült feszültséget humorba fordítani. Ez persze csak akkor működik, ha a film már ráhangolta a nézőt. Nem rögtön a vécéjelenettel kezdünk, hanem fokozatosan építjük fel azt a bizarr világot, amiben ezek a pillanatok egyre nevetségeségesebbé válnak – nem öncélúan.
Továbbá az ürítés témájában engem az ember, mint ‘ösztönlény’ érdekel. A filmben az evés, az ürítés és a vágy is tematizálódik – ezek mind állatias részeink, miközben civilizált társadalomban, emberként létezünk. De mi történik az emberrel, amikor lehullik róla a civilizáltság maszkja? Állattá válik?
Ezzel szembeállítva, érdekes, hogy az állatok meg néha egészen emberien tudnak reagálni. Ez a kettősség mindig izgatott: az ember, mint állat, kontra az állat, mint ember – de ezt a diplomafilmemben, az Anyám macskájában jobban körüljártam, mint itt.
Anyám macskája
Miért marad a végén a lány? Te hogyan látod, lehetne jövője ennek a párosnak?
Talán azért, mert valahol tetszik neki a fiú – minden hülyesége ellenére is.Sokszor azon múlik, hogy maradunk-e, hogy a másik hogyan reagál a gyengeségeinkre. A film végén először látjuk, hogy a srác őszintén, figyelemmel fordul a lány felé. Segíteni akar neki, fontos számára, hogy jól érezze magát. Gyakran épp ezért választunk valakit: mert képes jól bánni azokkal a részeinkkel, amiket mi is sérülékenynek érzünk. És ha ezeket nem hibaként látja, akkor mi is kevésbé félünk tőlük. Szerintem a valódi kapcsolódás nem tökéletességből, hanem az elfogadásból születik.
A film ide kattintva ingyenesen megtekinthető, de ha támogatnád a hazai független filmkészítést, dobd be egy popcorn árát a virtuális kalapba! A készítők minden hozzájárulást hálásan fogadnak – mert a független film létezéséhez nemcsak alkotókra, hanem nézőkre is szükség van.
Címlapkép: Schnabel Annabella / Fotó: Poscher Dominik
