magazin
Az októbert Makk Károly Oscarra jelölt Örkény adaptációja, Keleti Márton romantikus történelmi kalandfilmje és Simó Sándor vasúti merénylőről szóló…
tovább
magazin
Mundruczó Kornélnál fellázadnak az ember legjobb barátai, Antal Nimród bemutatja a legnépszerűbb bankrabló életútját, Vranik Roland pedig egy…
tovább
magazin
Egy éve mutatták be a velencei filmfesztivál versenyprogramjában Nemes Jeles László történelmi drámáját, a Napszálltát. Aki eddig várt vele vagy…
tovább
magazin
Augusztus utolsó hetében nagy ütközetekre számíthatunk a tévében, a vörösingesek a grundot, a törökök az egri várat, a gengszterek pedig a kínai…
tovább
magazin
A hét első két napján elkényeztetnek minket hazai alkotásokkal a tévécsatornák, könnyedén választhat majd magának néznivalót az egész család. Később…
tovább
magazin
A régi nagyok közül Makk Károly és Gaál István is drámával tűnik fel a tévéműsorban, de megértjük, ha ebben az izzasztó időben inkább a felhőtlen…
tovább
magazin
Aktuális tévéajánlónkból kiderül, hogy a héten nem csak kánikulára és futó nyári záporokra, hanem klasszikus magyar filmekre is biztosan…
tovább
magazin
Ezen a héten is nyugodtan meg lehet pihenni a tévé előtt - sok-sok remek magyar film lesz a jutalmunk. Mészáros Mártának hála képet kaphatunk arról,…
tovább
magazin
Álmatlanság a budapesti éjszakában, kemény pofonok vidéken, túlélés a háború poklában, rémálom a kertvárosban – ezen a héten Dési András György és…
tovább
magazin
Június utolsó hetében a Lajkó – Cigány az űrben bemutatkozása a legnagyobb dobás a képernyőn, de jönnek még klasszikusok Bán Frigyestől, Máriássy…
továbbFriss
A Berlinale fődíjasa és Isabelle Huppert új filmje is ott lesz a CineFesten
Európai pályázati körkép: 2026. augusztus
Elénekelni egy vak embernek a világot – kijött a Mommy Blue első előzetese
Ők döntenek arról, idén melyik magyar film száll versenybe az Oscarért
Elindult a jegyvétel Reisz Gábor új filmjének első premier előtti vetítéseire
Kihirdették a CineFest dokfilmes válogatását, egy magyar premier is van köztük
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton
A Queen-koncertfilm restaurált változata nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont
Dargay Attila kulisszatitkaiba avat be Ballai András és Ducki Witek
a teljes dossziéVeszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Szakmai programok és Osvárt Andrea várnak a Veszprém-Balaton Filmpikniken
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
A magyar filmszakma megújulásáról egyeztetett a Filmreform2026 és Nagy Ervin
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
a teljes dosszié