hír
Február 22-én este 8 órakor premier előtti vetítést tartanak a 2018-as szlovák újságíró-gyilkosság részleteit feltáró oknyomozó dokumentumfilmből. A…
tovább
hír
A Larry a tavaly decemberi premier óta több mint 20.000 nézőt vonzott a mozikba. Most egy közönségtalálkozóval egybekötött vetítésen azok a 16-18…
tovább
hír
A Mozinet Filmnapok februári premiere Yvan Attal Velencei Filmfesztiválon is vetített A vád című filmje lesz, egy nemi erőszak ügyében végzett…
tovább
hír
A múlt héten ért véget a 11. Mozinet Filmnapok, a havi egyszeri vetítések rendszere pedig mind a mozik, mind a közönség tetszését elnyerte, ezért…
tovább
magazin
Bernáth Szilárd első nagyjátékfilmjében egy fiatal, szegénységben élő birkapásztor próbál meg rapperként kitörni a nyomorúságos borsodi közegből.…
tovább
hír
November 3-tól látható országosan a mozikban Laurent Charbonnier és Michel Seydoux természetfilmje, A tölgy – Az erdő szíve. A film magyarországi…
tovább
videó
Stork Natasa megkettőzve bolondul bele Patkós Mártonba Szilágyi Fanni első nagyjátékfilmjében, amihez végre megérkezett az első rövid előzetes is. A…
tovább
hír
A magyar animáció egyik legnagyobb alakja, a tavaly elhunyt Jankovics Marcell előtt tisztelegve, az ő születésnapjához igazítva, október 20-án kerül…
tovább
podcast
Miért kudarc A feleségem története harmincezres nézőszáma? Miért álomszerű siker a Külön falkára eladott tízezer mozijegy? És miért múl felül minden…
tovább
hír
Tavasszal a hazai mozik műsorra tűzik a Menekülés című dán animációs dokumentumfilmet, mely már most Oscar-történelmet írt.
tovább
Május 28-án indul a XIV. Friss Hús, ami szokás szerint az elmúlt év hazai és nemzetközi rövidfilmtermésének legjavát vonultatja fel.
Konrád Zsuzsanna medvéje és Kreif Zsuzsanna amazonjai győzedelmeskedtek a Friss Húson
Rövidfilmeknél az a szabály, hogy nincsen szabály
Deák Dániel: Missziónk, hogy teret adjunk a fiatal tehetségeknek
a teljes dosszié
A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között.
Cristian Mungiu filmet csinált arról, miért nem akarok külföldre költözni
Léa Seydoux egy szörnyeteget szeret, és nincs ezzel egyedül
Rendkívüli női alakítások ragyogják be idén Cannes-t
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
Nagy Ervin: „Építsünk együtt olyan filmkultúrát, amelyben minden alkotó otthon érezheti magát”
a teljes dosszié