Hogyan érinti az életedet a járvány?

Sokkal többet takarítottam az első 10 napban, de aztán rájöttem, hogy semmi értelme, mert az eredménye nagyon gyorsan a semmibe vész. Azóta reggel jógázom, esténként Proseccot iszom, a kettő között meg próbálom az alapvetően személyes találkozásokra kitalált projektjeimet online-osítani. Ebből a legnagyobb kihívást a Gyerekfilm Akadémia filmes foglalkozásai jelentették, de most nagyon kíváncsi vagyok, hogy a 10-18 éves filmes tanoncaink hogyan forgatnak önállóan a lakásukban. Egy csomó nagyon izgalmas ötlet jött tőlük, szuper lelkesek, aminek örülök és igazából egy csomó olyan dolog is kiderül róluk, amit eddig nem tudtam. Valahogy azt érzem, hogy bizonyos szempontból közelebb is hoz minket egymáshoz ez a helyzet.

Van olyan filmes munkád, ami elmaradt, vagy eltolódott?

A Cinemira - Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivált április első hetében tartottuk volna meg, ez most tolódik őszre. Reményeim szerint változatlan formában meg tudjuk majd valósítani. Emellett most úgy alakult, hogy nem forgatok se sorozatot, se filmet, hanem fejlesztek több forgatókönyvet is, részben sajátot, részben mások felkérésére. Így ezekkel tudok haladni a karantén alatt is. A HAB című nagyjátékfilmem bemutatóját is befolyásolhatja ez a helyzet, hiszen őszre sok egyébként tavasszal tervezett bemutató fog átkerülni. Remélem, hogy a producerek és a forgalmazók találnak jó megoldást erre.

A HAB forgatásán (Fotó: Pozsonyi Janka)

Szerinted milyen hatással lesz a magyar filmre ez az időszak? Kreatív energiákat is felszabadíthat?

Rengeteg forgatásnak kellett leállnia, a hazai és a külföldi produkciók is szünetelnek. Ez nagyon sok ember munkáját teszi lehetetlenné, és akinek nincs tartaléka, azoknak ez egy különösen nehéz időszak. Valószínűleg, ha túl vagyunk a vírusveszélyen, egyszerre indul majd sok forgatás, ami meg egyeztetési nehézségeket vonhat maga után. Viszont kreatív szempontból ez a helyzet sok mindenkit megihlet, biztos, hogy rengeteg film és sorozat forgatókönyv készül már most a vírushelyzet drámai következményeiről. Ugyanakkor ez egyfajta viszonyitási pont is lehet, ami akár évtizedek múltán is előbukkanhat filmekben. Valamelyik nap néztem a parkban futkározó gyerekeket és arra gondoltam, hogy számukra ez a gyerekkoruk egy meghatározó pillanata, amit, ha a kreatív iparban helyezkednek majd el, biztos, hogy feldolgoznak pár évvel vagy évtizeddel később.

Mire használod fel a felszabadult időt?

Ha minden jól megy, lefestem az egyik szekrényünket kékre. Szeretnék megtanulni fejenállni és elkezdtem zongorázni tanulni itthon egy online applikáció segítségével. Emellett végre nincs több kifogás, semmi sem vonja el a figyelmemet az írásról, így komolyan elkezdzem dolgozni több olyan filmtervemen, amelyek régóta porosodtak a laptopom valamelyik mély bugyrában.

Mit nézel, mit olvasol, mivel kötöd le magad?

Napközben a lányom angol és magyar házifeladatait. Esténként filmet, vagy sorozatokat, most fejeztem be az I Am Not Okay with This-t, és megnéztem a Búcsú című filmet. Karácsonyra kaptam New Yorker előfizetést és végre ezeket is elkezdem olvasni.

Sorozatunk korábbi részei

#22 - Ujj Mészáros Károly

#21 - Mécs Mónika

#20 - Zurbó Dorottya

#19 - Szász Attila

#18 - Dombrovszky Linda

#17 - Kovács Gellért

#16 - Máté Bori

#15 - Kárpáti György Mór

#14 - Enyedi Ildikó

#13 - Bergendy Péter

#12 - Osváth Gábor

#11 - Gera Marina

#10 - Fillenz Ádám

#9 - Jakab Juli

#8 - Schubert Gusztáv

#7 - Rév Marcell

#6 - Tóth Luca

#5 - Scherer Péter

#4 - Schwechtje Mihály

#3 - Liszka Tamás

#2 - Kis Hajni

#1 - Herendi Gábor