Kapcsolódó anyagok

Sós Mari, a filmrendezőnő, aki nem szerette a feminista megkülönböztetést

Nordin Eszter, a filmrendezőnő, aki emigráns magyarként Londonban végzett, a rendszerváltás után pedig hazajött

„A hatvanas évek végén törékeny, hosszú hajú lány jelentkezett a filmgyárban. Ez a világ nem volt teljesen szokatlan számára, hiszen édesapjától — Kis József rendezőtől — sokat hallott a „mozicsinálás” szépségeiről, nehézségeiről. Ám éppen e háttér miatt kellett a szokásosnál többet és jobban bizonyítani. Kis Klárát háromszori próbálkozás után vették fel a Színművészeti Főiskola filmrendezői szakjára, ahol 1975-ben kapott diplomát.” – írja a Népszabadság 1979-ben.

Kis Klára az ELTÉ-n néprajzot és művészettörténetet tanult, majd 1971 és 1975 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televíziórendező szakára járt, Máriássy Félix osztályába. Osztálytársai névsora: Bódy Gábor, Esti János, Mihályfy Sándor, Sántha László, Surányi András, Vészi János és nem utolsó sorban (!) a lányok: Felvidéki Judit és Sós Mária. A Mozgó Képek egyik 1987-es száma szerint, Klára közben a moszkvai filmfőiskolán is elvégzett egy évet.

Kis Klára karrierje, sok kolléganőjéhez hasonlóan indult, tehát nem a filmgyárban. Munkáját a Népszerű, Tudományos és Oktatófilm Stúdiónál kezdte. Ennek okát a Mafilm Híradó újságírójának mondta el: „Sokat jelent, hogy dolgozhatom. A főiskola elvégzése után úgy döntöttem, nem várok addig tétlenül, amíg játékfilmet rendezhetek. Időközben megtetszett nekem ez a munka, hiszen a népszerű-tudományos műfajban is lehet érdekeset, izgalmasat mondani. Igaz, gyakran kell készíteni rendelésre is oktatófilmeket. Ilyenkor azért izgulok, hogy ne legyen nagyobb összetűzésem a szakértővel, mert vajon ki szereti, ha minduntalan beleszólnak a munkájába.

— Ezért jobb a saját forgatókönyv, az egyéni ötlet.

— Kétségtelenül nagyobb lelkesedéssel végzem, amihez kedvem van, s nemcsak értem, hanem érzem is a lényeget. Ezek közül a „Gyermekek világa” című pszichológiai sorozatban készült filmet említeném, vagy a mostanában bemutatott „Testvérek”-et. Forgatás előtt hónapokig jártam családokhoz, szinte közöttük éltem, ismertem a kicsik magatartását, maga a felvétel csak pár napig tartott.”

A korabeli kritika tanúsága szerint „A Testvérek pszichológiai, pedagógiai témát választott, s azt mutatta be, hogy a gyermekek milyen kitűnően meg tudják szervezni a maguk játékrendjét, megteremtve és kölcsönösen elfogadva annak törvényeit — hacsak a felnőttek meg nem zavarják őket fölösleges neveléssel.” (1979, Esti Hírlap) Egy másik újságíró szerint „Kis Klára úgy tud filmet forgatni, hogy közben a gyerekek nem figyelnek a kamerára, önfeledten játszanak, idegenek előtt is mernek civakodni, cirógatni egymást, ez a rendező ismeri az emberi lelket. S ha írásaiban néha végleteket is teremt, hiszen vissza-visszatérő szavak nála a csönd és moraj, fény és füst, csillogás és szürkeség, ám ez maga az élet, a sors, lét és elmúlás. Munkájának legfőbb erénye viszont, hogy a líraiság mellett ügyel a tárgyilagosságra, a tudományos pontosságra, mivel a stúdióban készült filmek feladata a dokumentarista hűségű tényközlésen felül a szórakoztatva tanítás!” (Népszabadság,1979)

Csak hogy legyen fogalmunk milyen témájú filmeket rendeltek meg Kis Klárától, íme pár, általa ezen időszakban készített film címe: Élelmiszeripari melléktermékek és hulladékok hasznosítása, Figyelj rám!, Gyeptermesztés, Kedvezőtlen adottságú Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek, Itt születtek, Mézeskalács. Ezeket a filmeket még mind 35 milliméteres szalagra forgatták, klasszikus filmes technikával és apparátussal. Ne felejtsük el, hogy Mészáros Márta is forgatott például Őszibaracktermesztés című filmet, valamint Elek Judit és Gyarmathy Lívia is „filmhíradózott”.

Visszatérve Kis Klárához. Egy darabig édesapja árnyékában ítélték meg őt, következő filmjének forgatását például így vezették fel: „Kis József Kossuth-díjas filmrendező a jóga és a tudomány összefonódását tárja a nézők elé, míg lánya, Kis Klára az őshonos növényekről forgat filmet.”

Az első egyetemi tanulmányok idején tanult néprajz, és az antropológiai vonzódás utat talált magának. Kis Klára portréfilmet forgathatott egy néniről, aki egész életét a botanikának, illetve a növények rajzolásának szentelte. „Akiről a film készül, 87 éves. Bár a végzettsége szerint matematikát és fizikát tanított, valamennyi szabad idejét utazással, a Kárpát-medence flórájának feltérképezésével, a virágok botanikailag pontos rajzolásával töltötte. Doktor Csapody Vera napi tíz-tizenkét órát fordít gyermekkora óta virágok rajzolására. A családjában volt néhány festő is, de ő nem a művészi, inkább a pontos, a tudományt szolgáló munkára törekedett. A portréfilm szeretné megfogalmazni egy ember bemutatásával, hogyan képes valaki a hasznos szenvedélyért lemondani a hétköznapok és a vasárnapok mások számára megszokott öröméről. Mert Csapody Vera munkája önfeláldozó életet követelt, hiszen a történelem viharai, az időjárás viszontagságai közepette is csak gyűjtött, rajzolt, utazott, kikerülve a falvakat, városokat, hogy valamennyi létező növényt megörökítse a tudomány számára. A könyvesboltokban talán még kapható a könyve, melynek címe: Erdők, mezők virágai.” – így tudósított a Pesti Műsor 1977-ben, A virágból szőtt élet című film forgatásának előkészületei idején.

Nem sokkal később a Népszabadság hosszú interjút közölt az „Ifjú Művésszel”. Hogyan dolgozik egy 31 éves rendező? Majd az újságíró válaszol is a kérdésére. „Kis Klára lakása kisebb könyvtár. Böngészem a címeket, a szerzők nevét. Versek, novellák, regények, útirajzok, albumok tucatszám. És mindig újabbakat vásárol, részben szórakoztató olvasmánynak, részben forrásként is itt lenni. A forgatókönyveit olvasva szembetűnik a dallamos fogalmazás, a költői képsorok: „... fekete madarak rebbentik fel az ólomszürke felhőket. Csontszilánkok a fák, és a jégvirágokat belehelő arc hófehérbe borul.”

— Könnyen vagy nehezen ír-e?

— Nagyon nehezen. Ceruzával jegyzetelek, s gyakran előfordul, mikor készen vagyok egy oldallal, kiradírozom az egészet. Kép, mondanivaló, harmónia, mind fontos, de amíg felépítem magamban az egészet, rengeteget töprengek, éjszakákat töltök asztalnál ülve, olykor reggelig.

— Kivel beszéli meg, hogy jó vagy sem az ötlete?

— Stúdiónkban kitűnően bevált módszer az úgynevezett baráti tanács, melynek lényege: az alkotó meghívja néhány kollégáját, és először ők nyilvánítanak véleményt a forgatókönyvről, majd később a kész filmről.”

Kis Klára évtizedekig tudományos ismeretterjesztő és dokumentumfilmeket írt és rendezett. Pályája elsősorban a kulturális antropológia, a népi mesterségek és a hagyományos közösségek vizuális megörökítésére koncentrált, filmjeiben a kézművesség és az emberi alkotómunka filozófiai és társadalmi jelentését is vizsgálta. Ahogy osztálytársa, az előző cikkünkben bemutatott Sós Mária nyilatkozott róla: „Kis Klára gyönyörű népszerű tudományos filmeket rendez, ezek ritkán kerülnek a szélesebb közönség elé.” (Prae.hu 2008)

Főhősnőnk 1999-2007 között forgatta a Homo faber című sorozatot, amelyért Balázs Béla díjat is kapott 2004-ben. Az „alkotó ember” – széria a hagyományos mesterek munkáját és világát mutatta be, és a kézműves tudás generációkon átívelő átadásának kérdését vizsgálta. Érzékenyen és vizuális líraisággal közelített a mesterségekhez, filmjeiben egy elsüllyedőben lévő világot örökített meg. Kis Klára egyik központi témája: az emberi alkotómunka és az identitás kapcsolata. Szerinte a kézművesség „az emberi kreativitás alapvető bizonyítéka”, amely „nemcsak tárgyakat, hanem közösséget és identitást is teremt”. Saját filmjeiben is gyakran hangsúlyozta, hogy a dokumentumfilm számára nem puszta rögzítés, hanem párbeszéd a valósággal: „A kamera nemcsak néz, hanem kérdez is – és ha jól kérdez, a válasz maga az élet.” – nyilatkozta Kis Klára, már Balázs Béla-díjas filmrendezőnőként.

Rendezőnők a magyar filmtörténetben

Portrésorozatunkban a magyar filmrendezőnőket mutatjuk be, szándékaink szerint a kezdetektől a rendszerváltásig. Szederkényi Olga kutatásának nem titkolt célja, hogy a magyar filmtörténet első száz évét más megvilágításban tárja az olvasók elé.

A sorozatban szereplő filmrendezőnők közül alighanem mindegyiküknek megérne egy regényt az élete. Jelen kutatás fókusza az, hogy bemutassa, honnan jöttek ezek az úttörő nők és miért szerettek volna filmet rendezni? Hogy érték el, hogy filmet készíthessenek? Miért nem adták fel álmaikat vagy éppen miért hagytak fel a szakmájukkal? Mi volt a specialitásuk? Hova jutottak el?

Amit biztos ne várj a sorozattól: az életmű teljes részletezését, értékelését vagy bármely film kritikáját. Történeteket mesélünk el, amelyek főhősei közül egyesek eltűntek a történelem süllyesztőjében, míg másokra emlékezünk. Viszont ők együtt taposták ki az utat a későbbi generációknak. Hiszünk abban, hogy érdemes megismerni a történetüket. A portrék nem lesznek egyformák, nem is törekszünk az uniformizálásra, hiszen szerencsére a szereplők élete, életműve sem egyforma.

A sorozat korábbi részei:

Szederkényi Olga Rendezőnők a magyar filmtörténetben című kutatását az NKA és az NFI Filmarchívum támogatta. Eme sorozat részeinek vagy egészének átvétele, valamint továbbközlése a szerző, a kutatás címe és az első közlés platformja (Filmhu) feltüntetésével jogszerű.