Hogyan érinti az életedet és a munkádat a járvány?

Öt hete vagyunk itthoni karanténban, együtt a család. A két fiúnknak azonnal beindult az online oktatás, szerencsére van egy kis kertünk, mindennap tudnak odakint kosarazni és focizni, ők egyelőre kifejezetten élvezik az itthonlétet. Amikor tudok, csatlakozom hozzájuk, és a háztartásba is bevonódtam, ami meglepően jóleső érzés. Az összezártság miatt több időt töltünk együtt, apaként és férjként is aktívabb lehetek, ez mindenképpen pozitív hozománya a járványnak. Ami a munkát illeti, eddig is sokat ültem itthon, a gépem előtt, ez most sem változott.

Milyen gyakran mozdulsz ki? Bírod a bezártságot? Fertőtleníted a kilincset, miután hazatértél?

A feleségemmel mindennap sétálunk egy nagyot a környéken, szigorúan nagyívben elkerülve mindenkit, aki szembejön, és heti egy alkalomra próbáljuk leszorítani a bevásárlásainkat. Ilyenkor maszkot, kesztyűt használunk, hazatérve fertőtlenítjük a cuccokat (igen, a kilincset is), sokat mosunk kezet szappannal, de ezen felül nem parázzuk túl az egészet. Próbáljuk humorral, szeretettel átvészelni ezt az őrületet, és a gyerekekkel sem érzékeltetni, hogy valójában az egész emberiség lába alól kicsúszott most a talaj. El sem tudom képzelni, mikor és hogyan érhet véget a járvány, mekkora gazdasági károkat okoz, hány életet olt ki vagy tesz tönkre.

Van olyan filmes munkád, ami elmaradt, vagy eltolódott?

A járvány ebben az évben már a második gyomros volt. Az elsőt még januárban kaptam, amikor a Fimintézet két hónappal a tervezett forgatás előtt elkaszált egy fullosan előkészített filmünket, ami egy a 60-as évek elején játszódó ügynöksztori lett volna Szőke Abigéllel és Molnár Leventével a főszerepben. Azt éreztük, hogy csodálatos film van születőben, az egész stábot megviselte lelkileg, hogy el kell engednünk. Persze most már tudjuk, hogy a jelenlegi helyzetben el sem tudott volna indulni a forgatás, de most legalább lenne valamennyi pénz a bankszámlámon és pontosan tudnám, mit csinálok az apokalipszis után.

Szász Attila az Apró mesék forgatásán (Fotó: Skuta Vilmos)

Amikor az a film bedőlt, abból valahogy fel kellett állni, és teljesen újratervezni az évemet. Ismét elindultam reklámfilmes tendereken, az elsőt rögtön meg is nyertem, és egy évek óta húzódó rövidfilmes projektet is sikerült végre beindítani, de mielőtt elkezdődhettek volna ezek a munkák, ideért a járvány, és minden leállt. Így, mint a legtöbb filmes kollégám, most itthon ülök és várom, hogy véget érjen ez az őrület. És persze gőzerővel dolgozom azon, hogy azonnal legyen mit forgatni, ha újrakezdődik az élet. Most ezt tartom a legfontosabb feladatomnak, biztosítani a családom megélhetését. Emellett az Apró mesék című filmünk DVD megjelenésén is elkezdtünk ügyködni, összegyűjtjük az anyagokat, összerakjuk az extrákat. Sajnos a film nemzetközi fesztiválkörútja félbeszakadt, sorra maradnak el azok a fesztiválok, amelyek vetítették volna. Ez nagy érvágás a film nemzetközi értékesítése szempontjából is.

Az íráshoz ideális ez az időszak. Ha jól sejtjük, az Árnyék című filmterven dolgozol. Mesélsz róla kicsit?

Az elutasított gyártási pályázat után rögtön elővettük az Árnyék című filmtervünket, amelynek a forgatókönyvéből korábban már írtunk két változatot Veres Attilával, és bepályáztunk a harmadik változat megírására a Filmintézethez. Ezt a támogatást szerencsére meg is kaptuk, úgyhogy most ennek az írása zajlik, legkésőbb május végére kész is leszünk vele. Erről a filmtervről egyelőre annyit tudok elárulni, hogy egy mai történet egy kamaszlány belső utazásáról a tudatalattija legsötétebb bugyraiba. Hideglelős, horror elemekkel dúsított, megrázó és tabudöntögető lélektani dráma lesz, és nagyon remélem, hogy ez már idén gyártásba kerülhet.

Szerinted milyen hatással lesz a magyar filmre ez az időszak? Kreatív energiákat is felszabadíthat?

A filmszakma leállt. Most csak azok keresnek pénzt, akik forgatókönyvet írnak, vagy egy futó projekt utómunkáján, esetleg előkészítésén tudnak dolgozni. A többieknek egyik napról a másikra szűnt meg minden bevételi forrása. Aggódom mindannyiunk miatt, ki tudja, kinek van tartaléka, és az meddig elég. Csak remélni tudom, hogy átvészeljük valahogy ezt az időszakot. Ha feltételezzük, hogy ott folytatódik az élet, ahol abbamaradt - ami távolról sem biztos -, akkor ez a néhány hónapnyi leállás a magyar filmtermésben talán nem okoz jelentős hiányt, de a filmszakma mindenképpen megérzi. Ami a kreativitást illeti, az tuti, hogy új filmes műfajok születnek: most éppen mindenki karanténvideókat forgat. Abban is biztos vagyok, hogy ez a szélsőséges állapot rengeteg írót és alkotót inspirál és az elkövetkező években ellepik a mozikat a járvány ihlette filmek.

rendező/operatőr/vágó: Szász Vilmos (17); főszereplő: Szász Albert (13)

Most egyébként az is kiderülhet, hogy nincs szükség hatalmas stábokra ahhoz, hogy értékes és izgalmas alkotások szülessenek. A fiaimat nagyon érdekli a filmkészítés, évek óta forgatnak és vágnak minifilmeket a telefonjaikkal. Elkezdtem velük forgatni egy kis otthoni thrillert, amit együtt találtunk ki, és ebből azt látom, hogy egy háromfős stáb is remekül elboldogul, ha a helyzet úgy kívánja.

Mire használod fel a felszabadult időt? Mit nézel, mit olvasol, mivel kötöd le magad?

A fentiekből kiderül, hogy nem szabadult fel túl sok időm, csak most én döntöm el, mennyit szentelek a munkának és mennyit a családra, pihenésre. Nekem jólesik az elmúlt évek túlhajszolt tempója után egy kicsit szusszanni, de azt érzem, hogy az élet nem állt meg, az óra ketyeg, és csak rajtunk múlik, mennyire töltjük hasznosan ezt a néhány hónapot. Arra számítottam, hogy most majd lesz időm bepótolni egy rakás filmet, sorozatot és könyvet, de egyelőre nem így lett. Ettől függetlenül most több időt szánok filmekre és sorozatokra, per pillanat az Ozark című Netflix-sorozatot daráljuk estéről estére. De az elmúlt hetekben már túl vagyunk a Fosse/Verdon, a Shyamalan-féle Servant, a Dark, a The Outsider, a The Stranger, és az I Am Not Okay With This című sorozatokon, hogy csak a minőségibb darabokat említsem. Ami az olvasást illeti, szeretném végre elkezdeni Makk Károly könyvét, a Szeretni kell-t, és Veres Attila Odakint sötétebb című regényét is.

A cikksorozat korábbi részei:

#18 - Dombrovszky Linda

#17 - Kovács Gellért

#16 - Máté Bori

#15 - Kárpáti György Mór

#14 - Enyedi Ildikó

#13 - Bergendy Péter

#12 - Osváth Gábor

#11 - Gera Marina

#10 - Fillenz Ádám

#9 - Jakab Juli

#8 - Schubert Gusztáv

#7 - Rév Marcell

#6 - Tóth Luca

#5 - Scherer Péter

#4 - Schwechtje Mihály

#3 - Liszka Tamás

#2 - Kis Hajni

#1 - Herendi Gábor