A film egy furcsa kiállításról szól, ahol folyamatosan zajló performanszok formájában emberi életek vannak kiállítva. Mindennek egy nagyobb épület ad helyet, ahol minden ajtó mögött egy-egy teljesen valósághűen berendezett életteret látunk, benne egy kiállítottal, aki a látogatók szeme láttára éli a mindennapjait. Az érdeklődők betekinthetnek ebbe az életbe, kutakodhatnak a személyes tárgyak között, akár megpróbálhatnak kapcsolatba is lépni a kiállítottal, de többnyire ők úgy tesznek, mintha senki nem lenne ott. A film több történetszálat követ, mindegyik szereplő a valóság- és identitásvesztés problémájával küzd. Ábel egy nagyon lelkes látogató, aki szerelmes lesz az egyik kiállítottba. Luca a kiállítás keretén belüli éli mindennapjait és megszállottan keresi a látogatók pozitív visszajelzéseit. Lilla pedig ebben a fantáziavilágban próbál eljutni valamiféle önmegvalósításig.
Sztercey Szabolcs
Mióta és miért foglalkoztat a téma?
A mióta egy nehéz kérdés, nem hiszem, hogy van kijelölhető pont, sokkal inkább egy folyamatosan jelen lévő, általános érzésről van szó. Azt tapasztalom, hogy néha olyan szinten túl van ragozva az identitás és az énkeresés kérdése, hogy az már nem boldogabbá vagy elégedettebbé tesz minket, hanem folyamatos, majdhogynem megmagyarázhatatlan bizonytalanságban tart, és végsősoron ellehetetleníti a stabil identitás meglétét. Ennek az allegóriája ez a rendhagyó kiállítás, ahol az emberek – mintegy önmagukat szerepesítve, vagy látogatóként mások életébe belegabalyodva – próbálnak rátalálni valamire önmagukkal kapcsolatban. Nem tudok nem foglalkozni vele, hisz benne élek, én is hasonlóképpen a részese vagyok ennek a világnak.
Milyen műfajban gondolkodsz, vizuális világ?
Ez egy párbeszéd és színészközpontú film, abszurd hatásokkal. Talán a high-concept jelző is passzol rá, de egyéb műfaji keretet nem hiszem, hogy említhetnék. Mivel nem egy csavaros narratívára épülő történetről van szó, így a képi világ is visszafogott, arcokra és részletekre koncentrál. Szeretem a lassú, feszes, leíró kameramozgásokat, ami szerintem jól talál a film tárlat jellegéhez, a nézelődés gesztusához, minden bizonnyal élni fogok ilyen eszközökkel.
Mennyire látod magad előtt a kész anyagot, és mekkora szabadságot hagysz a változásnak?
Eldöntendő kérdések mindig vannak, főleg egy ilyen, ezerféle irányba vihető koncepció esetében. Számomra fontos, hogy ebben a fázisban rugalmas és nyitott legyek különböző hatásokra, kipróbáljak lehetőségeket, fontos, hogy engem is meg tudjon lepni az anyag. Ha nem volna számomra is valami titok az egészben, ami folyamatosan ébren tartja a kíváncsiságomat, nem hiszem, hogy érdemes lenne foglalkoznom vele. Mindezzel együtt azt pontosan tudom, hogy milyen hangulatot és gondolatiságot szeretnék közvetíteni, hogy milyen világot szeretnék megjeleníteni. Továbbá a színészekkel való közös munka során mindig prioritás az is, hogy a lehető legtöbbet bele tudja tenni magából a színész. Többnyire nem is forgatókönyvvel próbálunk, hanem csak egy szinopszissal-treatmenttel, ami alapján közösen kezdjük el felépíteni a szereplőket a megadott keretek között, és utána mutatok csak forgatókönyvet, párbeszédeket. Így sokkal több lehetőség van arra, hogy olyan gondolatok, replikák, ötletek szülessenek, amiket biztos, hogy egyedül nem tudtam volna kiagyalni.
Kapcsolódik a tervhez valamelyik korábbi munkád?
Készült egy zsenge rövidfilm 4-5 évvel ezelőtt, Your Face Without the Screen címmel (valamiért akkor jó ötletnek gondoltam ezt a kusza angol címet), ami ugyanerre az ötletre épült, és azóta is foglalkoztat a benne rejlő lehetőség. Mostanra persze sokat alakult a film világa, az abszurd és allegorikus megközelítésmód helyett sokkal inkább egy realista film fele haladok, de a téma és az alapkoncepció változatlan maradt.
Your Face Without a Screen
Kikkel, milyen csapattal jelentkeztél?
Mécs Mónika producer csatlakozott a projekthez nem sokkal az inkubátoros leadás előtt, de egyébként nem volt különösebb csapat. Viszont vannak emberek, akikkel nagyon szívesen dolgoznék a továbbiakban, remélem lehetőségem lesz rá.
Dolgozol bármi máson?
Szépirodalommal is foglalkozom, van egy kezdetleges kötettervem, plusz egy verses-videós projekt is tervben van, illetve egy kisfilm is nagyon kikívánkozik. De utóbbi időszakban természetesen ez a prioritás.
Sztercey Szabolcs 1991-ben született, a Sapientia EMTE filmtudományok szakán szerzett diplomát, illetve a szakmai fejlődéséhez nagyban hozzájárultak a Filmtett Workshopok is, amiken rendezőként vett részt. Vágóként is dolgozott, rövidfilmeket rendez, illetve szépirodalommal is foglalkozik, két verseskötete jelent meg.
Az Inkubátor döntős rendezőit bemutató sorozatunk folytatódik, a korábbi interjúk itt olvashatóak:
Berényi Andor: Könnyű Álom
Ducki Witek: Félsivatag
Gyimesi Anna: A medvenő
Hernádi Ambrus: A gondozó
Nagy Borbála: A világ eredete
Szabó Márton István: Délutáni sáv
Nagy Borbálla: A világ eredete
Ipacs Gergely: Esznek-e a halottak epertortát?
Dávid Attila: Távolság
Rudolf Olivér: Anyám, a szörny
