A legfontosabb díjak Karlovy Varyban
A fődíjas Certi bambini a '44-ben született ikerpár közös alkotása. A két Frazzi filozófiát tanult, majd 1972 óta - főként Milánóban - színházat csináltak. Emellett szintén dolgoztak televízióban és filmekben. 1999-ben első nagyjátékfilmjükkel, az Il cielo cade (Leszakad az ég) számos díjat kaptak különböző fesztiválokon.
A Gyermektörténetben, mely Diego De Silva regényén alapul, a 11 éves Rosario egy lepukkant külvárosi lakásban lakik beteg nagymamájával, aki a nap nagy részét ágyban tölti. Néhány barátjával egy kocsmában és a Las Vegas játékbarlangban töltik a szabadidejüket. Dohányoznak, isznak és lopnak - a felnőtt világból ellesett legaljasabb motívumokat utánozva. A film azt dolgozza fel, hogy ebben a világban mennyire könnyű a tizenéveseknek elveszteniük az élethez szükséges támpontokat.
Két film volt csupán, melyek egynél több díjat szereztek be. A spanyol León és Olvido rendezője, Xavier Sanchez Bermudez megkapta a legjobb rendezésért járó elismerést, míg Marta Larralde a legjobb színésznő díján osztozott Karen-Lise Mynster-rel, aki Paprika Steen filmjében, az Aftermath-ban szerepelt. Ez utóbbi film a másik kétszeres nyertes: a Nemzetközi Filmszövetség (Intl. Federation of Film Societies - FICC) különdíját is kiérdemelte.
A zsűri különdíját Zrinko Ogresta horvát-bosnyák filmje, a Tu (Itt) kapta, a legjobb színész pedig Max Riemelt lett, a Napola című német film főszereplője. A versenyen kívül nevezett Die Geschichte vom weinenden Kamel (A síró teve története) nyerte el a közönség díját. A film forgalmazója, Neil A. Friedman szerint a fesztivál különleges vitalitását a lelkes diákközönségnek köszönheti.
A nagy vesztesek között a Másnap
A sokak által esélyesnek tartott, Oscar-gyanús francia filmsiker, a Les choristes (Kóristák), mely otthon 50 millió dolláros bevételt hozott, valamint a környező országokban már mindenhol megvásárolták, végül egyetlen díj nélkül volt kénytelen elhagyni a fesztivált.
A Variety kiemeli cikkében, hogy Karlovy Vary veteránja, Fridrik Thor Fridriksson izlandi-német-angol-dán koprodukcióban készült Niceland című filmje éppúgy üres kézzel ment haza, mint a magyar Filmszemle győztese, a Másnapot rendező Janisch Attila, valamint a reményteljes cseh alkotás, a Mistři (Bajnokok).
További díjazottak
A dokumentumfilmek versenyében az orosz Pavel Medvegyev süketekről készült munkája, a Svaďba tišiny (A csend esküvője) lett a befutó. A nemzetközi filmkritikusok díját a szintén orosz Valery Todorovsky Moj svodnyj brat Frankenštejn (Frankenstein a féltestvérem) című filmje kapta. A FICC Don Quijote-díja a Kenar-e Roodkhaneh (A folyópart) című iráni filmhez vándorolt, az Ökomenikus zsűri pedig az amerikai Cavedweller-t (Barlanglakó) találta díjra érdemesnek.
Idén először versenyeztek a Függetlenek Fórumában, melynek Független Kamera Díját a cseh televízió ajánlotta fel. A 16 résztvevő közül (itt indult Fliegauf Benedek filmje, a Dealer) végül itt is amerikai film bizonyult a legjobbnak: Mark Milgard a Dandelion (Pitypang) című, a tinédzserszerelem kudarcait feldolgozó munkája nyerte a szekciót. A 10 ezer dolláros közép-európai Philip Morris-díjat a versenyen kívüli horvát film, a Svjedoci (Tanúk), Vinko Bresan rendezése kapta.
A záróest vendége Roman Polanski volt, aki éppen most kezdi a Twist Oliver forgatását Prágában. Ő volt az egyike azoknak - Harvey Keitel és a cseh operatőr Miroslav Ondricek mellett, - akik idén a világ filmművészetében való kimagasló teljesítményükért vehettek át díjat Karlovy Vary-ban. Ondricek Milos Forman operatőre volt (pl. Tűz van, babám!, Hair, Amadeus), valamint számos amerikai filmet készített más rendezők keze alatt is
Svaďba tišiny (A csend esküvője) |
Moore és a kommunista módszer
Habár Michael Moore személyesen nem volt jelen, a Cannes után újravágott Fahrenheit 9/11 volt a hét egyik legforróbb témája. Kétszer vetítették Karlovy Varyban. Vaclav Klaus cseh elnök a film megtekintése után gyenge kommunista stílusban készült propagandafilmnek nevezte Moore munkáját. A konzervatív politikai nézeteiről ismert Klaus pénteken nézte meg a dokumentumfilmet feleségével. "A film üzenete nagyon erőtlen és propagandisztikus", nyilatkozta az elnök. "A kommunista időkben találkoztunk hasonló állításokkal. Mindenki, aki nyitott szemmel ül a vetítésen, láthatja, hogy ez egy propaganda. Gyenge filmről van szó tehát, amely nem mond nekünk semmi újat."
Klaus kitért az újságírói kérdés elől, vajon támogatja-e Bush elnököt háborúban, - annak ellenére is, hogy Csehország köztudottan segítő szerepet vállalt az iraki konfliktusban.
Közép-Európában a legnagyobb
A fesztiválon idén 6 665 bérletet adtak el, a regisztráltak között 1 294 látogató, 527 újságíró, 456 filmkészítő és 905 filmes szakember volt. Kilenc nap alatt 416 vetítést tartottak, összesen 123 749 helyfoglalás volt. Karlovy Vary-ban 235 filmet lehetett látni 13 moziban, melyből 15 világ-, 28 nemzetközi, és 5 európai premier volt.