Hogyan érinti az életedet és a munkádat a járvány?

Ijesztő volt az elején. Most már kialakult valamiféle rutin és látom a pozitív oldalát is. Ábel kisfiammal (4 éves lesz) itthon lenni újra olyan, mintha kaptunk volna egy második gyed-időszakot az élettől. Ez csodás és nehéz is persze. Nehéz az óvodát helyettesíteni itthon, de egyelőre nem fogytunk ki a játékból. Olvasunk, aztán el kell játszani amit olvastunk (legutóbb hétfejű sárkány voltam, Ő pedig lovag, aztán barátok lettünk), színezünk, festünk, kivágunk, ragasztunk, zenét hallgatunk, megint olvasunk és sok jó kis feladatot kaptunk a szuper óvodánktól is.

Heti két napot tudok dolgozni, ha tudok koncentrálni éppen. Ha van egy percem belegondolni, mi van körülöttünk a világban, az nagyon nyomasztó. Minden olyan kettős érzés: most van lehetőség nézni a fákat, hallgatni a madarakat, látni ahogy napról napra változnak a virágok, megélni a tavaszt. Ugyanakkor csak egy szeletét látom az egésznek, mert nem mozdulok sehová. Abban reménykedek, hogy pozitív változásokat hoz ez a láthatatlan ellenfél az emberek értékrendjébe.

Jól sejtjük, hogy egy vágó életében a karantén nem hozott nagy változást? Már ha van mit vágni.

Én tudtam itthon folytatni a munkáimat, így vagy úgy. De tudom, mennyire kivételes helyzet, hogy van munkám ebben az időszakban, nagyon hálás vagyok érte. Sok kollégámnak nincs mit vágni, mert leálltak a forgatások vagy be sem indultak. Januárban kezdtem a Mi atyánk című (r.: Ugrin Julianna, Vizkelety Márton) egész estés dokumentumfilmet, ami az első nagyobb élőszereplős munkám, amióta Ábel megszületett. Az animációs filmeket is tudom itthon vágni, csak macerásabb technikailag. A Műanyag égbolt című (r.: Bánóczki Tibor, Szabó Sarolta) egész estés animációs film animatikján az utolsókat simogatjuk és csodásan alakul.

Czakó Judit a legjobb vágónak járó díjjal az 1. Magyar Filmdíj-gálán (fotó: 2016.filmhet.hu)

És hamarosan diplomavédés van a MOME animációs hallgatóinak, itt is igyekszem annyit segíteni, amennyit csak tudok. Ez nehéz most. Konzultálni, beszélgetni érzésekről, mit szeretnél, hogy szeretnéd. Nekem ez nagyon nehéz úgy, hogy a technika közénk van ékelődve. Szerencsére a hallgatók nagy részével megvan a bizalmi viszony, ez segít.

Milyen gyakran mozdulsz ki? Bírod a bezártságot?

A kisfiammal kimegyünk néha biciklizni egy-két kőrt az utcára, de boltba csak nélküle megyek és csak ha nagyon kell. Ilyenkor maszkot, kesztyűt hordok. Megteszem, amit tudok. Eleinte azt gondoltam, ezeket a bevásárlásokat összekötöm egy sétával, de mivel ilyenkor úgy érzem mintha egy bevetésen lennék,  amin hamar túl kell esni, a kellemes séta mindig meghiúsul. Ami igazán nehéz ebben a helyzetben, az az emberek távolsága, a családom és a barátaim hiánya, a  spontán kialakult beszélgetések elmaradása. Ez a része visel meg legjobban. Ugyanakkor tisztábban látszódik az emberi kapcsolataim minősége most.

Van olyan filmes munkád, ami elmaradt, vagy eltolódott?

Nincs ilyen, csak lelassult minden. Illetve az animációs sorozatok egy része most leállt. Ami vicces, mert a filmes szakmában az animáció a legkevésbé társaság- és helyszínigényes munka.

Szerinted milyen hatással lesz a magyar filmre ez az időszak? Kreatív energiákat is felszabadíthat?

Biztos vagyok benne hogy ez egy gondolatébresztő időszak. Mindenkiből mást hoz elő, miközben mindenkit érint is.

Mire használod fel a felszabadult időt?

Milyen felszabadult időt? :) Nincs egy üres percem sem. Néha próbálok lopni valahonnan.

Mit nézel, mit olvasol, mivel kötöd le magad?

A kisfiam és a munka mellett semmi másra nem jut idő. Pedig egy kis semmittevés úgy, hogy ne jusson eszembe, mennyi dolgom van... Az jó lenne.

Sok filmet kellene bepótolnom a babázási időszak alatt kimaradt mozizások miatt, de nem tudom rávenni magam, hogy ezeket itthon nézzem meg laptopon. Tiszteletlenségnek érzem a filmmel és magammal szemben is. Mozi elvonási tüneteim vannak. Olyanokat nézek, amiket már sokszor láttam, amiknél nem első élményt kell kapnom. Hajdu Szabolcsék filmjét amint tudom megnézem, úgy érzem ők feloldoztak azzal hogy online bemutató van. Ígérem nagyban újranézem majd.

A cikksorozat korábbi részei:

#29 - Balázs István Balázs

#28 - Vincze Teréz

#27 - Ferenczy Gábor

#26 - Szalai Károly

#25 - Bognár Péter

#24 - Tóth Barnabás

#23 - Lakos Nóra

#22 - Ujj Mészáros Károly

#21 - Mécs Mónika

#20 - Zurbó Dorottya

#19 - Szász Attila

#18 - Dombrovszky Linda

#17 - Kovács Gellért

#16 - Máté Bori

#15 - Kárpáti György Mór

#14 - Enyedi Ildikó

#13 - Bergendy Péter

#12 - Osváth Gábor

#11 - Gera Marina

#10 - Fillenz Ádám

#9 - Jakab Juli

#8 - Schubert Gusztáv

#7 - Rév Marcell

#6 - Tóth Luca

#5 - Scherer Péter

#4 - Schwechtje Mihály

#3 - Liszka Tamás

#2 - Kis Hajni

#1 - Herendi Gábor