Hogyan érinti az életedet és a munkádat a járvány?

Alapjaiban változtatta meg az életem, operatőrként jellemzően nem itthon dolgozom, természetesen vannak részei a szakmámnak, melyeket itthon végzek, de azért furcsa volt a terepszemlék, meetingek és forgatások után hirtelen mindennap itthon lenni. Ennek természetesen jó oldala is van, sokat játszom a lányommal és sokat vagyunk együtt a családommal.

Van olyan filmes munkád, ami elmaradt, vagy eltolódott?

Én a szerencsésebbek közé tartozom, mert még a járvány elején támogatást szavazott a Magyar Nemzeti Film Intézet az Andro Dom című nagyjátékfilmnek, melynek az operatőre leszek, Császi Ádám a rendezője és Bodzsár István a producere. Most még éppen abban a fázisban vagyunk, amikor megoldható egy ideig, hogy home office-ban, Skype-on keresztül készítsük elő a filmet, de lassan elfogynak az ilyen részei, és el kell kezdeni helyszínekre menni. Emellett voltak reklámok, amiket a forgatás előtt nem sokkal mondtak le a járvány miatt, de szerencsére még pont megtudtam csinálni egy több napos reklámot a 235 productions gyártásában, így ez segít, hogy kicsit nagyobb anyagi biztonságban lehessek a családommal ezekben a hónapokban.

Balázs István Balázs munka közben

Szerinted milyen hatással lesz a magyar filmre ez az időszak?

Úgy gondolom, nagyon nehéz időszak ez mindenkinek, kapcsolatban vagyok kollégáimmal akik nem tudják, mikor lesz újra munkájuk, s mikor indul be újra a szakma, mikor kezdődnek a forgatások. Remek kezdeményezés, hogy lehet igényelni a Filmakadémiától támogatást, és hogy a Filmintézetnél és Filmjusnál is létrehoztak támogatási alapot. Alapvetően pozitív ember vagyok, és hiszek benne, hogy mindennek van jó oldala is, most az emberek jobban odafigyelnek egymásra. A filmkészítők nagyon intenzíven és sokat dolgoznak, így lehet, hogy most kicsit többet tudnak a családjukkal együtt lenni. Nem tudom, másoknál és általában a magyar film szempontjából mit fog hozni ez az időszak.

Kreatív energiákat felszabadíthat?

Magam szempontjából tudom, hogy elég sűrű időszak van mögöttem, tavaly leforgattam két játékfilmet, mellette sok reklámot és videóklipet, így most jó kicsit egyvalamiben elmélyülni. Olvasni és nézni olyan filmeket, amikre nem volt időm, de nehéz hirtelen átállni. Az biztos, hogy most több idő van a következő film kreatív előkészítésre, tudok sok referenciát gyűjteni, többet tudok foglalkozni a vizuális koncepció apróbb részleteivel, világítási tervek kidolgozásával, mindent mélyebben át lehet gondolni. Ennek örülök most.

Mire használod fel a felszabadult időt? Mit nézel, mit olvasol, mivel kötöd le magad?

Alapvetően sokat vagyok a családommal, a fiammal futni szoktunk járni, a lányommal pedig, aki most nem jár óvodába, sokat játszunk szerepjátékokat - ezt szereti a legjobban, mindig másik mese inspirálja a szereposztását. Illetve keresnek rendezők terveikkel, treatmentekkel és forgatókönyvekkel. Emellet sok filmet nézek, egy munka kapcsán most éppen Yorgos Lanthimos korai filmjeit nézem újra. Mikor van időm, nézek HBO Go-t is, itt a Last Week Tonightot és Netflixet. Szerettem az Uncut Gems-et, és a Watchmen, Russian Doll, Tiger King, Top Boy, Chef's Table című sorozatokat is... Emellett a lányommal különböző meséket, most ajánlotta egy barátom a Netflixen a Green Eggs and Ham mese sorozatot, ami nagyon klassz.

A cikksorozat korábbi részei:

#28 - Vincze Teréz

#27 - Ferenczy Gábor

#26 - Szalai Károly

#25 - Bognár Péter

#24 - Tóth Barnabás

#23 - Lakos Nóra

#22 - Ujj Mészáros Károly

#21 - Mécs Mónika

#20 - Zurbó Dorottya

#19 - Szász Attila

#18 - Dombrovszky Linda

#17 - Kovács Gellért

#16 - Máté Bori

#15 - Kárpáti György Mór

#14 - Enyedi Ildikó

#13 - Bergendy Péter

#12 - Osváth Gábor

#11 - Gera Marina

#10 - Fillenz Ádám

#9 - Jakab Juli

#8 - Schubert Gusztáv

#7 - Rév Marcell

#6 - Tóth Luca

#5 - Scherer Péter

#4 - Schwechtje Mihály

#3 - Liszka Tamás

#2 - Kis Hajni

#1 - Herendi Gábor