2020. 05. 26. Varga Dénes

Filmesek karantén után: Szimler Bálint

Így telik az élet a bezártság után

Az Itt vagyok és a Balaton Method rendezője arra ösztönöz, hogy tanuljunk meg újra unatkozni, elmerülni a saját gondolatainkban. Elvonult a Balatonhoz, és barátaival leforgatta a Backstreet Boys egyik számának a karanténos verzióját. Mesélt arról, hogyan érintette a 10 éves, Cannes-t is megjárt Itt vagyok elképesztő sikertörténete, hogyan lett Rév Marcell operatőr a legutóbbi filmtervének a társírója, és mit tesz most, hogy a Filmintézet elutasította a Fülcsengést. Sorozatunkban a mozgóképes szakma különböző szereplői mesélik el, mihez kezdtek magukkal a járvány idején és hogyan rendeződnek vissza a hétköznapokba.

Kapcsolódó anyagok

Filmhu podcast #24: Rév Marcell

Az évtized legjobb magyar rövidfilmjei: 50-26.

Hogyan érintette az életedet és a munkádat az elmúlt időszak?

Mivel mindenki ugyanazt csinálta a karantén alatt, ezért én sem tudok érdekesebb dolgokról beszámolni. Viccesnek is találtam, amikor néhányan úgy érezték, nekik mindenképpen meg kell osztaniuk a világgal, mivel telik a napjuk. Ugyanakkor a gondolatot, hogy szinte az egész emberiség otthon ül, és Amerikában, Spanyolországban, vagy Thaiföldön mindenki ugyanazt éli, amit te, azt nagyon romantikusnak találtam.

Személy szerint szerencsés helyzetben vagyok, és tudtam élvezni ezt az időszakot. Nem vagyok nagyon parázós típus, legalábbis igyekszem nem nyomasztani magam feleslegesen. Az életritmusomat sem annyira befolyásolta, hiszen projekt alapú munkáim vannak, vagyis a holt időkben amúgy is el kell tudnom foglalni magam, így legalább kevésbé vonta el a figyelmemet mindenféle más. Még csak annyira szokatlan sem volt, mert rendszeresen járok le Balatonra év közben is, elvonulni minden elől, önkéntes karanténba. Most is ezt tettem. Úgyhogy nekem kimaradt a szorongós rész.

Mik voltak számodra az elmúlt időszak legnagyobb tanulságai?

Egy oldalról újra gyereknek éreztem magam, akkor volt ilyen utoljára ilyen hosszú az idő. Meg az, hogy mindenki otthon ül esténként és kreatívan kell lekötnöd magad. Néha (csöng a vonalas és) felhív valami rég nem látott ismerős, akinek – jobb dolga hiján – eszébe jutottál. Vagy hogy a város egy ilyen megfoghatatlan, nagy dolog, amin csak átsuhantunk, amíg A-ból B-be értünk.

Másrészről régóta papolok – főleg magamnak, de néha másoknak is – arról, hogy meg kéne tanulni újra unatkozni. Valahogy egyre inkább úgy működik a felgyorsult világ, hogy a lehető legkevesebb időt kelljen a saját gondolataidba merülve tölteni. Egyre nehezebb csak egy helyben ülni és nézni a plafont, vagy csak úgy “lenni” mindenféle relflexszerű pótcselekvés nélkül. Nekem ez mindig hiányzik, néha magamra is erőltetem, de most valahogy automatikusan megtörtént és annyira élveztem, hogy ettől még jobban sajnáltam azt a rengeteg elpazarolt időt, amit az agyam tompításával töltök.

Van olyan filmes munkád, ami elmaradt, vagy eltolódott? Látod már, mi lesz a következő, mire véget ér a bezártság?

Volt két videóklip, amiknek az utómunkája már belenyúlt a karanténba, le is lassultak, de azóta elkészültek. Az egyik a Laiho zenekarnak egy kis élőzenés ügy volt, a másik a Blahalouisiana videóklipje. A reklámokat amúgy is le kellett mondanom, mert javában a forgatókönyvem második draftján dolgoztam, mikor kitört a járvány.

Emellett Osváth Gáborral és Rév Marcival közös cégünkkel, a Boddah-val amerikai és angol stand-up show-kat is szervezünk, amikből sajnos eltolódott 2021-re néhány előadás, köztük John Cleese duplaestje, amit nagyon vártam.

Mire használod fel a felszabadult időt? Mit nézel, mit olvasol, mivel kötöd le magad?

A korábban említett Laiho zenekarban nem csak a klipet rendeztem, hanem dalszövegeket is írok, valamint management szinten próbálok segíteni, és a zenéhez is hozzászólok néha, a magam laikus módján. A dalszövegírás és az új számokon való agyalás jó elfoglaltság volt. Emellett haverokkal kitaláltuk, hogy a karantén helyzetre tekintettel megcsináljuk a Backstreet Boys Show Me The Meaning Of Being Lonely című számának az otthon készült karantén remake-jét.

Eleinte nagyon sokat olvastam, végre. Rajknak az önéletrajzi könyvét, meg Anthony Burgess Enderby-sorozatát, amit még Enyedi Ildikótól kaptam, mikor végeztünk az egyetemen, azt nagyon szeretem. Nekem is megvolt a Netflix binge; Tiger King, Jordan-doksi, meg a Too Hot To Handle, de láttam a Quincy-s doksit is, meg egy BBC-s Bill Withersről szóló doksit is outube-on, mindkettő szuper volt. Emellett főleg régi/régebbi filmeket néztem, amire máskor nehezebb időt találni. Aztán egy idő után leköltöztünk Balatonra, ahol még jobban elmerültem a forgatókönyvírásban és már nem tudtam se az olvasásra, se a filmekre, sorozatokra koncentrálni, maximum kosarazni jártunk le a partra kikapcsolódásképpen. Onnantól nézni csak a fákat néztem, meg elalváshoz a Curb Your Enthusiasm-et néha.

"Angyal szállt le közénk." Emlékszel még arra, mit éreztél, amikor először olvastad az Itt vagyokról szóló, legendássá vált Origo Filmklub-kritikát?

Az a cikk a Filmszemle-győzelem másnapján jelent meg, szóval még éppen azt próbáltam meg feldolgozni, ami előző nap történt. Mindkettőt túlzásnak éreztem akkor, de éreztem, hogy valami nagy dolog kezdődik. Kétségtelen, hogy aztán ez a cikk nagy szerepet játszott az Itt vagyok körül kialakult hype-ban.

10 év telt el az Itt vagyok lelkes fogadtatása, filmszemle-díja, cannes-i meghívása óta. Visszatekintve ez egy megvalósult álom volt számodra vagy van hiányérzeted is?

Elképesztő élmény volt a Filmszemle is és Cannes is, de nagyon váratlan. Nem álmodoztam ilyenekről, a filmkészítés valahogy sosem karrier szinten fogalmazódott meg bennem, hanem inkább valamiféle küldetéstudat és szerelem. Nem magamat akartam nyomatni, ellenkezőleg, egyszerűen meg akartam mutatni valamit, amit érdekesnek vagy fontosnak találtam. Az a gyorsvonat, ami aztán szembejött, azt inkább ki akartam kerülni, elfutni előle. Idegesített, hogy beszélnek rólam az emberek.

De ha arra vonatkozik a kérdés a hiányérzettel kapcsolatosan, hogy sajnálom-e, hogy nem lett belőle nagyjátékfilm, akkor a válaszom nem. Eddig egy érvet hallottam, ami miatt egyszer sajnáltam, és azt Jeles András mondta: hogy más jelentősége lenne, ha nagyjátékfilm lenne, jobban megmaradna az utókornak, mint így kisfilmként. Másoktól a mellette szóló érveket ennél kicsinyesebb, egoistább szempontok mozgatták általában. Én meg úgy vagyok vele, hogy mindig új célt kell találni és bízni kell magadban, hogy az, hogy az előző filmed jól sikerült, az nem egy egyszeri véletlen volt. Ezzel együtt olyan érdekes karakter, mint a Viktor nem gyakran adódik.

Az Itt vagyok óta várjuk, hogy előrukkolj az első, klasszikus nagyjátékfilmeddeel. Mikor jön el ez a pillanat?

Hát igen, sok idő eltelt, de mindez idő alatt folyamatosan forrongott bennem egy filmterv, amin – pont azért, mert nagyon személyes – sokáig nem nagyon találtam fogást. Most azonban azt érzem, hogy összeállt a film, le is adtuk a második draftot, de két kör fejlesztés után kiderült, hogy a DB másképp gondolja. (A filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága nem támogatta a Fülcsengés című filmterv megvalósítását - a szerk.) Egyelőre dolgozom tovább rajta és kitalálunk valamit, hogyan lehetne megcsinálni. Pár éve, a legutóbbi filmalapos visszautasítást követően már csináltunk egy nagyjátékfilmet állami támogatás nélkül, “hirtelen felindulásból”: ez lett a Balaton Method. Azon vagyunk, hogy a mostani helyzet is valami jót eredményezzen.

Rév Marci társíróként van feltüntetve, őt viszont az emberek operatőrként ismerik. Hogy folyik vele a közös munka?

Marci már az egyetem első évétől, 2006 óta állandó alkotótársam és az egyik legjobb barátom, természetesen végigkísérte a passiómat ezzel a filmtervvel. Ő volt az, aki egy ponton leültetett és meggyőzött arról, hogy mindaz, amit az évek alatt összeírtam működik, csak kezdjem el sorrendbe állítgatni. Ez fontos lélektani pont volt nekem ahhoz, hogy nekifogjak a tényleges munkának.

Emellett, mivel elsősorban rendező vagyok, ő pedig operatőr, sokat beszéltünk arról is, hogy egy-egy jelenetet hogyan csinálnánk meg, mitől lesz jó. Ezért a strukturális elképzelés és több jelenet a könyvben nem a történet szempontjából értelmezhető igazán, hanem úgy, ha érzed, hogy ez hogyan is fog működni a film szintjén. A forgatókönyvet végül én írtam, de a fenti okokból Marci neve továbbra is fel van tüntetve.

Szimler Bálint és Rév Marcell (fotó: Németh Dániel)

A Filmintézet elutasítása után ti is úgy akarjátok megvalósítani, mint Hajdu Szabolcs a Békeidőt? Minimális pénzből?

Hajdu Szabiék nagyon szimpatikusan állnak/álltak ehhez a kérdéshez, de az ő filmjük abból az alaphelyzetből indult ki, hogy minimális pénzből kell megvalósítani. A mi filmtervünk nem így született, ezért rosszul érintené a pénztelenség, de persze ezt az opciót is mérlegelnünk kell. Az elutasítás nekünk is egy friss hír, amire valamiképpen reagálnunk kell majd. Azt nekünk is ki kell tapasztalnunk, hogy milyen opcióink vannak, van-e egyáltalán más opciónk. Az biztos, hogy rövid időn belül a Békeidőhöz hasonló filmek úgy fognak kelleni, mint egy falat kenyér.