Jól tudom, hogy mostanság délben kelsz? Ez azt jelenti, hogy nincs munkád?

Teljesen eltolódtak a napszakok: hajnali kettőig-háromig fent vagyunk a barátnőmmel, aztán pedig nincs miért korán felkelnünk. Van azért min dolgoznom, úgy néz ki, hogy a PopUp Produkcióval rendezni fogok egy darabot. Egy évvel ezelőtt csináltunk belőle egy felolvasóestet a Poszton, most pedig, mivel senkinek semmi dolga, azt tervezzük, hogy az online térben mutatjuk be a darabot.

Videochaten próbáljuk jelenleg, az a terv, hogy élőben adják elő a színészek, az otthonukban a kamerájuk előtt játszanak majd, mi pedig élőben vágjuk, és rakjuk egymás mögé a jeleneteket. Hogy ez megvalósul-e ebben a formában, nagyban függ attól, meddig lesznek érvényben a kijárási korlátozások, meddig tartanak zárva a színházak. Ha ismét lesznek színházak, akkor ott fogom megrendezni.

Voltak olyan munkáid, amelyek elmaradtak?

Több castingon is voltam olyan filmekhez, amelyeket nyáron forgattak volna, de ezek a válogatások félbemaradtak. Nem tudni, hogy mikor folytatódnak, és hogy akkor érdekelni fogom-e őket. Elestem több színházi előadástól, például egy próbafolyamattól és bemutatótól Nyíregyházán.

Attól félek, hogy nehéz lesz visszarázódni a színészetbe. Azt vettem észre magamon, ha egyszerre kell sok szöveget megtanulnom, akkor rááll az agyam, és könnyen megy. Most viszont egyáltalán nem foglalkozom ilyesmivel, és nem tudom, mi lesz, amikor ismét előveszek egy szövegkönyvet. Nemrég azt álmodtam, hogy kiálltam a színpadra és lámpalázas voltam. Remélem, ez nem fog megtörténni velem.

A Szegedi Szabadtéri Színpadon is lenne egy előadásom a nyár közepén. Ha az is elmarad, akkor anyagilag nagy bajba kerülök.



Egyik barátom, aki eredetileg a vendéglátásban dolgozott, elment asztalosnak.

Sokat gondolkodtam azon, mit dolgozhatnék, ha nem lesznek előadások a nyáron. Valószínűleg el fogok menni vidéki rokonokhoz földet művelni. Kint vagyok a szabadban, és mivel fizikai munkát végzek, nem leszek egy kövér disznó, mire ennek az egésznek vége lesz.

Amúgy most is fent vagyunk vidéken. Előrehoztuk a nyaralást, van egy házunk Mátrafüreden, és ott élünk elszigetelve. Ez egy üdülő övezet, de senki nincs itt a nyaraló tulajdonosok közül, helyi lakosból pedig kevés van  környéken. Az erdő szélén van a ház, tűzrakóhely is van, a közelben folyik egy patak, iszonyat hangulatos hely.

Mire használod fel a felszabadult időd?

Nem érzem feltétlen bajnak, hogy leállt az élet. Lelassult minden, egyedül vannak otthon az emberek, végre van idejük magukkal, a saját problémáikkal foglalkozni. Talán megnyugszunk egy kicsit. A saját életemre vonatkoztatva is hasznosnak érzem ezt az időszakot, önmagam megismerésére használom fel.

Újra elkezdtem zenélni, konkrét zeneszámokat rakosgatok össze a gitáromon. Ez is lehet egy irány a jövőben, ha huzamosabb ideig nem tudok színpadra állni. Szóval zenélek, rendezek, olvasok sokat és nagy önmegismerésekben vagyok.


Két, jelenleg a tévében futó sorozatban szerepelsz. A Mellékhatásban egy ózdi balhés srácot, az Apatigrisben pedig éjjel-nappal a számítógépen játszó informatikust játszol. Melyik karaktert érzed közelebbinek magadhoz?

Egyik sem áll hozzám közel. Sohasem voltam nagy számítógépes játékos, fél óránál hosszabban egyetlen játék sem tudott szórakoztatni. A karanténban viszont megváltozott valami bennem, leültem játszani és tökre élvezem. Az viszont nem változott, hogy imádok kirándulni a szabadban, és az erdőt érzem az igazi otthonomnak.

Az ózdi kisstílű bűnöző is messze áll tőlem. Azt képzeld el, hogy külön foglalkoztunk a beszéddel, kaptam egy ózdi beszédtanárt. A rendező kérte, hogy találkozzak vele két-három alkalommal, szlenget és beszédstílust tanított. Nem tartom magam egy szépen beszélő színésznek, de így is rontani kellett rajta.

Rengeteg időt és energiát szántak a Mellékhatásra: ha az olvasópróbára a 30 emberből egyvalaki nem tudott eljönni, akkor átrakták az időpontot. Halálosan profi volt a stáb, úgy dolgoztunk, mintha egy nagyjátékfilmet forgatnánk volna, akár hétszer is újravettünk egy jelenetet. Nagyon élvezetes meló volt, és amit láttam belőle a sorozatból, az alapján kifejezetten színvonalas lett.

A Viszkisben vagány bankrabló voltál, a Mellékhatásban is bűnözőt játszol, igaz, ő már jóval kisstílűbb. Az Apatigrisben viszont egy monitorhoz ragadt, nyámnyila gamer vagy. Direkt a rólad kialakult kép ellen akartak menni a sorozat készítői?

Nem tudom. A Mellékhatás esetében nagyon konkrétan gondolt rám Kovács Dani (a sorozat rendezője – a szerk.). A tanárba végül nem választott be, de már akkor mondta, hogy lesz egy másik sorozat, és abba szeretne engem belerakni. Az Apatigrisnél Köbli Norbertnek jutottam az eszébe, úgy érezte, hogy ezt is meg tudom csinálni. Ennek nagyon örülök, szerintem mostanra lett annyi különböző mozgóképes szerepem, hogy már látszódik, nem csak egy bűnözőt tudok eljátszani.



Nézel filmeket, olvasol könyveket?

Legutóbb a Zöld könyvet láttuk a barátnőmmel, imádtam, felüdülés volt nézni. Be akarunk pótolni más Oscar-díjas filmeket is, amiket nem láttunk, illetve az a tervünk, hogy újranézünk klasszikusokat, és megvizsgáljuk, hogy tényleg jók-e. Mindig rengeteg forgató- és szövegkönyvet kellett megtanulni, most végre van időm mást is olvasni. Feldmár Andrástól olvasok tudatállapotokról, arról, hogyan irányítsuk az elménket. Kiköltöztünk az erdőbe, és átmentem zenbe.

A cikksorozat korábbi részei:

#34 - Dér Asia

#33 - Lóth Balázs

#32 - Szőke Abigél

#31 - Gelencsér Gábor

#30 - Czakó Judit

#29 - Balázs István Balázs

#28 - Vincze Teréz

#27 - Ferenczy Gábor

#26 - Szalai Károly

#25 - Bognár Péter

#24 - Tóth Barnabás

#23 - Lakos Nóra

#22 - Ujj Mészáros Károly

#21 - Mécs Mónika

#20 - Zurbó Dorottya

#19 - Szász Attila

#18 - Dombrovszky Linda

#17 - Kovács Gellért

#16 - Máté Bori

#15 - Kárpáti György Mór

#14 - Enyedi Ildikó

#13 - Bergendy Péter

#12 - Osváth Gábor

#11 - Gera Marina

#10 - Fillenz Ádám

#9 - Jakab Juli

#8 - Schubert Gusztáv

#7 - Rév Marcell

#6 - Tóth Luca

#5 - Scherer Péter

#4 - Schwechtje Mihály

#3 - Liszka Tamás

#2 - Kis Hajni

#1 - Herendi Gábor