Hogyan érinti az életedet és a munkádat a járvány?

Bizonyos szempontból a szerencsés, másik szempontból kevésbé szerencsésebb kategóriába is beletartozom. Előbbibe azért, mert a Pesti balhé című nagyjátékfilmünk leforgatott tavaly, meg is vágtuk már és a VFX munka is szinte kész. Igazából az utómunkálatokat kapta keresztbe a járvány, de ezeknek a túlnyomó részét azért így is meg lehet csinálni, például egy-egy óvatos utószinkront egy adott színésszel felvenni. Odafigyelünk rá, hogy háromnál többen sose legyünk bent a stúdióban, a színészt pedig amúgy is üvegfal választja el a felvételt végző technikustól és tőlem.

Mivel nem szeretném növelni sem a színészek, sem a saját kitettségünket, mindig fertőtlenítőszerrel és törlőkendőkkel felszerelkezve érkezem meg a Pannónia Filmstúdióba, és minden egyes ember után vadul körbefújom az egész helyiséget, beleértve minden eszközt, amit ők vagy én magam is megérintek. Ez egy kicsit vizsgafilmes hangulatot teremt, de így lehet csak okosan csinálni. A filmzene is tud készülni távirányítással Zoomon vagy egyéb képernyőmegosztó szoftveren keresztül, de a nagyzenekari felvétellel megvárjuk a karanténidőszak végét. A fényeléshez és a hangkeveréshez szükséges még valamennyi személyes jelenlét, ezért még ezekkel is várunk.

A Pesi balhé eredetileg nyárra volt bejelentve. Változott a terv?

A bemutató időpontja necces, a kitűzött időpont június 11. volt, de ez már biztos, hogy tolódni fog későbbre. Még ha ki is nyitnak addigra a mozik, idő kell, mire visszatér az élet a normális kerékvágásba. A Pesti balhé viszont kifejezetten közönségfilm, ami széles nézőréteghez szól, az eddigi tizenegy tesztvetítésünk közül mindegyik iszonyatosan jó eredményeket hozott, nagyon imádták. Fontos, hogy jó időpontban tudjunk vele kijönni. Viszont a filmnek jót tesz a plusz idő, amit rá tudunk szánni, addig csiszolgatjuk az összes poént, amíg minden a helyére nem kerül és a zeneszerzőnk, Gulya Róbert is három hónapot dolgozhatott rajta az eredetileg tervezett kettő helyett.

 Lóth Balázs Inotay Ákossal és Elek Ferenccel a Pesti balhé forgatásán (fotó: Glódi Balázs)

Szerinted milyen hatással lesz a magyar filmiparra az időszak?

A szervízmunkák esélyei talán romlanak, bár a Deadline szerint pont Budapestnek nem szabad megéreznie - meglátjuk. A magyar filmeknél rengeteg szívással, munkával és pluszköltséggel jár, de szerintem itt rugalmasabban át lehet szervezni a dolgokat azért. Nyilván azok nagyon rosszul jártak így is, akiknek félbe kellett hagyniuk a filmjüket, mint szegény Madarász Istiék. Ugyanakkor nagyon sok magyar film van tervezés alatt, rajtunk nem fog múlni, jönni fognak a jó mozik. Tegyünk meg mindent, amit lehet annak érdekében, hogy túl legyünk rajta, és akkor talán június-júliusban végre egy reggel úgy ébredhetünk, hogy vége ennek az állapotnak.

A nagyjátékfilmed mellett van más olyan munkád, ami elmarad vagy eltolódik?

A Mi kis falunk sorozatot rendezem megint, április közepe táján kezdődött volna a forgatás, de ez valamennyit csúszni fog. A Pesti balhé utómunkája idáig nagyon vitte a napjaimat, most kezdek belőle egy kicsit kilátni, a fennmaradó időben fejlesztek. Van egy következő filmtervünk, ami a Pesti balhéhoz hasonlóan szintén közönségfilm, ennek nekiugrottunk, nagyon jól is haladunk vele, majdnem a felét megírtuk már. Erősen hiszünk benne, már bepályáztunk vele a Nemzeti Filmintézetnél.

Ha a munkán túl marad szabadidőd, mit nézel, mit olvasol, mivel kötöd le magad?

Van itthon egy 17 hónapos gyerekem, akivel így most jóval több időt tudok eltölteni. Amikor napközben alszik, akkor dolgozom, egyébként ő full time elfoglaltság, rendesen leuralja a lakást, de a karantén alatt tanult meg járni, kicsit már beszél is, nagyon cuki. Szerencsére van egy csodás feleségem, aki igazi Marvel-szuperhősként tartja a frontot, meg a családom, akik szintén rengeteget segítenek.

A feleségemmel este van rá lehetőségünk, hogy filmeket nézzünk, inspirálódjunk. Megy a Netflix ezerrel, most épp a Luther ötödik évadát néztük meg – az első két évada szerintem sorozattörténelem, az új egy kicsit gyengébben sikerült. Az HBO-ról pedig a His Dark Materials-t láttuk, amit egyébként az életben nem jutott volna eszembe megnézni. Az arany iránytű című film sorozatváltozata, de egészen bátor dolgok vannak benne. Még a színpadi közvetítésekre kellene valahogy időt szánnom, mert egyébként szerettem színházba járni és ez most nagyon hiányzik. Egyébként pedig az elmúlt egy évben mindig hallgattam a Filmhu podcastet, miközben mentem a laborba vágni a filmet. Viszonylag messze lakunk onnan, így a hosszú ingázások alatt a kezdetektől visszahallgattam, nagyon jó cucc. Hiánypótló,kedves és szórakoztató, nagyon izgalmas belelátni vele a kollégák agyába.

A cikksorozat korábbi részei:

#32 - Szőke Abigél

#31 - Gelencsér Gábor

#30 - Czakó Judit

#29 - Balázs István Balázs

#28 - Vincze Teréz

#27 - Ferenczy Gábor

#26 - Szalai Károly

#25 - Bognár Péter

#24 - Tóth Barnabás

#23 - Lakos Nóra

#22 - Ujj Mészáros Károly

#21 - Mécs Mónika

#20 - Zurbó Dorottya

#19 - Szász Attila

#18 - Dombrovszky Linda

#17 - Kovács Gellért

#16 - Máté Bori

#15 - Kárpáti György Mór

#14 - Enyedi Ildikó

#13 - Bergendy Péter

#12 - Osváth Gábor

#11 - Gera Marina

#10 - Fillenz Ádám

#9 - Jakab Juli

#8 - Schubert Gusztáv

#7 - Rév Marcell

#6 - Tóth Luca

#5 - Scherer Péter

#4 - Schwechtje Mihály

#3 - Liszka Tamás

#2 - Kis Hajni

#1 - Herendi Gábor