Hogyan érinti az életedet és a munkádat a járvány?

Tavaly májusban kezdtem el rendezőként dolgozni a Drága Örökösökben, március közepéig tartott a forgatás, 11 hónap intenzív munka volt ez, és már mikor láttuk az alagút végét, azt határoztam el, hogy a sorozat után időt engedek magamnak, hogy utolérhessem a gondolataimat, a vágyaimat, hogy befejezzek félbehagyott munkákat és álmodhassak újakat. Abban semmi különös nincs, hogy ezt a pörgő, intenzív időszakot merengő, intuitív hetek, hónapok követik. Korábban ilyenkor feszített az, hogy a környezetem aktív, hogy lemaradok valamiről, most azt érzem, szerencsés vagyok ezért az évtizedes tapasztalásért, hogy hogyan lehet lenni egyedül. Ez az időszak számomra hasznos, értékes, alkotói törekvésekkel teli. A kávéházi teraszokon elkapott félmondatokat persze nem pótolják az öntetszelgő Instagram-posztok, és hiába nézhetem meg nagy galériák összes festményeit, a katarzis, amit az élő találkozás jelent, elmarad. Csodálatos, hogy rengeteg színházi előadást lehet megnézni online, de hiszen épp azt szeretem a színházban, hogy nem film és a nagytotálban a rendező vezeti a tekintetet. Hogy keveredik a nézőtéren a sokféle parfüm illata, hogy az első felvonás alatt megtippelheted, ki távozik majd nagy robbal-zajjal a szünetben, hogy milyen rég látott ismerősbe futsz bele, hogy kivel iszol meg valamit előadás után. Az érintés nagyon hiányzik, így aztán a többi érzékszervemet kényeztetem. 

Szabó Szonja "szökésben"

Hogy telik egy napod a bezártságban?

Napjaim alakulásában különösebb változás nem történt, a hajnali kávét az erkélyen iszom meg és élvezem, hogy buján illatozza be a negyedet a virágzó gesztenye- és akácvirág. Csakazértsem bírok későig aludni, mintha csiklandozna az életösztön. Ebben az időben fog legjobban az agyam, legérzékenyebb is ekkor vagyok, ilyenkor klaviatúrázok, amíg elviselhetetlenné nem válik, hogy a gondolataim gyorsabban peregnek, mint ahogy gépelek. Otthon maradnom örökké képtelenség, de kellő figyelemmel és elővigyázatossággal tervezem meg szökéseimet a szabadba, van nálam fertőtlenítőszer, maszk és miegyéb. Napos időben nem megy a gépelés, borúban tovább bírom.

Minden kalandozás location scouting is egyben, újra és újra ámulatba ejt, ahogy az erdők benövik az ottfelejtett ipari objektumokat. Elképesztően mágikus helyek vannak körülöttünk, ezekről talán kellene írni valahol, de annyi az írnivaló... Bizarr, ahogy a lócitromon türkizkék pillangók henyélnek és ha akad egy izolált barát, aki társul szegődik a kalandban, jobb együtt nevetni ezen. A hazaérkezést követnék a praktikus teendők, a NAV ügyek, a fesztiváloztatás, az “eztfelhívni”, “aztelküldeni”, a “jajjdemegkénevágni” – ezek intézésében szigorúbbnak kellene lennem magammal. Legtöbbször viszont van már egy gondolat, hogy mivel teljen az este, hogy mivel tereljem el a figyelmem arról, amiről itt most nem érzelgősködünk. 

Hogy állnak most a filmes munkáid?

Nemrég fejeztük be a Vércsék című kisjátékfilmet, aminek online premierje május 17-én lesz az RTL Most-on. A film gyártója az Umbrella, és Felszeghy Ádám producerrel együtt úgy érzetük a forgatás után, hogy érdemes lenne sorozatot fejlesztenünk a kézilabdás kamaszlányok történetéből. Ezzel a sorozattervvel pályáztunk most. Egyre nagyobb az igény sorozatokra és olyan, ami kamaszoknak, kamaszokról szólna, nincsen a palettán. Hiánypótló volna ez ebben.

A kamaszkor még akkor is nehéz, ha tartozol valahova, de milyen, amikor az elveid miatt, vagy a szerelmedért a semmibe ugrasz? Mennyire fontos a sport, a csapat, a barátság? 

A Vércsék egy magyar kisváros válogatott kézilabdacsapata. A csapatban játszó kamaszlányok mindennapjai edzésekkel, versenyekkel, utazással telnek. Életük a játékról, az összetartozásról szól. Azaz kellene, hogy szóljon… A karakán kamaszlány, Franci szembesül a csapat életének visszásságaival, és úgy dönt: kiáll az igazságtalansággal, a nőket elnyomó bánásmóddal szemben. 

Leó és a zsiványok kincse címmel adtunk be szintén az Umbrellával tévéfilmes pályázatot is. A tíz éves Leopold Pál a betyárok elveszett kincsét kutatja barátaival a Zselic-völgyben. A pályázat alakuásától függetlenül, reményeim szerint karácsonyra megjelenik a mesekönyv. Ennek filmes trailerét készítem most éppen. Illusztrátort és kiadót kutatok. Sok éve dédelgetett terv ez és nagyon várom, hogy elkészüljön.

Dobray Máté barátommal forgatunk egy dokumentumfilmet My daddy will kill you címmel bő egy éve már. Nagy mennyiségű és értékes felvételünk van. Remélem sikerül megoldanunk a film financiális hátterét, mert a legrzékenyebb anyag, amin valaha dolgoztam és hiszem, hogy van benne potenciál. A film két huszonéves lány gyerekvállalásáról szól. Grecsó Krisztián Vera című regényének adaptációjával pályázunk nagyjátékfilmre Babos Tamással és Pék Csabával. Izgalmas, a kádár-kor díszletébe illesztett felnövéstörténet ez. Ezeken túl, hirtelen írtam most egy három szereplős kamaradarabot, amit a karantén ihletett. Ennek feldolgozási módján gondolkodom, nem szeretnék kapkodni. Mindeközben napról napra jobban körvonalazódik egy új filmterv is. A következő hónapok produktivitása nagyban határozza majd meg a jövőmet és azzal, hogy az őszre hosszú lesz a hajam és feszes a combom, még nem leszek elégedett. 

Mit nézel, mit olvasol, mivel kötöd le magad?

Nagy hatással volt rám a Years And Years című sorozat víziója. Örülök, hogy megnéztem az American Womant, elsősorban Sienna Miller alakítása miatt. A Tiger Kinget vétek kihagyni, olyan fanyar. De az Elizatbeth Holmesról szóló The Inventor izgalmasabb. A Honey Boy varázslatos film, annyira gyönyörűen van fényképezve, hogy meg kell veszni tőle. A Sondheim kilencvenedik születésnapját ünneplő kétórás zenei összeállítás fantasztikus. Felfedeztem Sybill Baier énekesnőt. Olvastam Sonntagot, Frommot, Chomskyt a lelki és szellemi komfortérzetért. A felfedezés élménye visz előre, azt hiszem.

A cikksorozat korábbi részei:

#35 - Szalay Bence

#34 - Dér Asia

#33 - Lóth Balázs

#32 - Szőke Abigél

#31 - Gelencsér Gábor

#30 - Czakó Judit

#29 - Balázs István Balázs

#28 - Vincze Teréz

#27 - Ferenczy Gábor

#26 - Szalai Károly

#25 - Bognár Péter

#24 - Tóth Barnabás

#23 - Lakos Nóra

#22 - Ujj Mészáros Károly

#21 - Mécs Mónika

#20 - Zurbó Dorottya

#19 - Szász Attila

#18 - Dombrovszky Linda

#17 - Kovács Gellért

#16 - Máté Bori

#15 - Kárpáti György Mór

#14 - Enyedi Ildikó

#13 - Bergendy Péter

#12 - Osváth Gábor

#11 - Gera Marina

#10 - Fillenz Ádám

#9 - Jakab Juli

#8 - Schubert Gusztáv

#7 - Rév Marcell

#6 - Tóth Luca

#5 - Scherer Péter

#4 - Schwechtje Mihály

#3 - Liszka Tamás

#2 - Kis Hajni

#1 - Herendi Gábor