2020. 05. 23. Varga Dénes

Filmesek karantén után: Andrasev Nadja

Így zajlik az élet a bezártság után

A Szimbiózis rendezője a legjobb animációs kisfilm díját nyerte el a texasi SXSW fesztiválon, egy napon múlott, hogy megvegye a repülőjegyet a tengerentúlra. Az utazás elmaradt, helyette dolgozni kezdett a Műanyag égbolton, dzsungelt rendezett be a szobájában, hazahozott egy sünt, meglepő videobeszélgetésekben vett részt és egyik sétája alkalmával meglesett egy Tinder-randit. Sorozatunkban a mozgóképes szakma különböző szereplői mesélik el, mihez kezdtek magukkal a járvány idején és hogyan rendeződnek vissza a hétköznapokba.

Kapcsolódó anyagok

A Szimbiózis lett a legjobb animációs kisfilm az SXSW fesztiválon

Az évtized legjobb magyar rövidfilmjei: 25-1.

Andrasev Nadja: „Magány, voyeurizmus, vágy”

Hogyan érintette az életedet és a munkádat az elmúlt időszak?

Pont márciusban kezdtem el dolgozni a Műanyag égbolt c. egészestés animációs filmben, produkciós koordinátorként. Ez egy évig tartó munkát jelent. Ilyen hosszú időre általában nem szeretem magamat lekötni, de a rendezők és producerek régóta mentoraim, úgyhogy szívesen vállaltam. Ez a munka egybeesett az elzárkózással, és ettől valahogy minden leegyszerűsödött.

A növényeimből csináltam magamnak egy dzsungelt az íróasztal és az olvasósarok köré az ablakba, innen pont látszik, hogy kitavaszodott, folyamatosan jönnek a cinkék és egy szajkó is időnként. Illetve, a szexelő galambpár, akik valamiért mindig a villanykábelnek az ablakom előtti szakaszát választják. Amiatt, hogy senki sem megy társaságba, legalább nem érzek kényszert, hogy kimozduljak este. És azt sem érzem, hogy kimaradok valamiből, ha itthon vagyok.

Jól tudom, hogy ha nincs a vírus, mentél volna ki Amerikába fesztiválokra a Szimbiózissal?

Igen, majdnem vettem is egy repülőjegyet, de előző nap lefújták az SXSW-t, utána pedig a GLAS fesztivált is. Hét évig az USA-ban éltem, ezért már A nyalintás nesze óta terveztem, hogy ha a kedvenc amerikai fesztiváljaim egyikére beválogatnak, akkor oda mindenképpen kimegyek. Az első gondolatom az volt, hogy ez szörnyű helyzet a fesztiváloknak, és hogy nem kesereghetek azon, hogy de jó lenne utazni.

De azért az SXSW-n szuper lett volna megismeri egy csomó embert és élőben átvenni egy díjat. Alapvetően a rendezőknek is szomorú helyzet ez, hiszen a film élete megreked és a fesztiválidőszak, amikor valaki utazhat és építheti a szakmai kapcsolatait, nagyon gyorsan elrepül.

Szimbiózis

A Szimbiózisról köztudott, hogy önéletrajzi ihletésű. A film megjelenése után kapsz olyan visszajelzéseket az ismerőseidtől, hogy szeretnének bekerülni, vagy ellenkezőleg, félnek attól, hogy bekerülnek a következő filmedbe?

Igyekeztem figyelni arra, hogy ne legyenek felismerhető karakterek a Szimbiózisban. Talán ezért is, de szerencsére eddig nem volt ilyen visszajelzés. Nekem az nagyon sokat jelentett, hogy barátnőim itt-ott szerepeltek a filmben, és ha a következő is alkalmas lesz erre, akkor mindenképpen folytatom majd ezt a hagyományt.

Javítsd ki, ha tévedek: egy animációs rendezőnek nem nagy változás az állandó otthonlét, a járvány előtt és alatt is egy monitor előtt kellett dolgoznod.

Vannak olyanok, akik közösségben, stúdióban szeretnek dolgozni. Nekem ez a helyzet nem okoz nagy változást, a Szimbiózis alatt volt, hogy hetekig nem hagytam el a lakást, csak szemetet kivinni, így eléggé hozzászoktam az itthonléthez. A korábbi filmes rendezőasszisztensi életemhez képest nagy váltás lett volna - most örültem, hogy nem függök egy forgatástól, mint az ismerőseim. Persze a Műanyag égbolt szempontjából jobb lesz, ha visszatérünk majd a stúdióba.

"Beüzemeltem egy ajándékba kapott rovarhotelt"

A jobbik vagy a rosszabb oldaladat hozta ki a bezártság?

Ezt lehet, hogy mások tudják megítélni. Az ablakban meztelenül mellét rázó, járókelőkre üvöltöző nő videója után azon gondolkoztam, hogy vajon a barátaim szólnának-e, ha azt látnák, hogy kezdek megőrülni. Szerintem nekem alapból jól megy ez az elzárkózás, szeretek egyedül lenni.

Kicsit úgy éreztem magam, mint A nyalintás nesze hősnője bezárkózva a sok növénnyel és a macskával. Nem értettem azokat, akik már az első héten kikészültek attól, hogy nem fogják kibírni, ha nem mehetnek sehova, vagy ha unatkoznak. Így kívülről látva magamat, nem voltam elég empatikus mindenkivel, de azt éreztem, hogy egyszerűen nem foglalkozhatunk a saját kis luxusproblémáinkkal ebben a helyzetben. Aztán később nekem is jöttek hullámvölgyek.

Kipróbáltál valami újat, amit eddig még soha?

Nem igazán, talán csak az eddigi szokásaim részletei változtak kicsit. Hazahoztam egy sünt megfigyelésre, akit aztán eljuttattam az állatorvoshoz. Beüzemeltem egy ajándékba kapott rovarhotelt, hogy ne a cserepeimbe, vagy az ablakba fészkeljenek a szabóméhek. Nyomozói terepmunkát végeztem a parkban és meglestem egy Tinder-randit. Átvettem taxiból egy meglepetés bort, amit a barátnőm küldött, hogy tudjunk távkoccintani.

Beszéltem videón fürdőkádban, wc-n ülő emberekkel, és volt olyan is, hogy a képernyőn az illető gyereke, hörcsöge, macskája, vagy a nagymamája fogsora volt csak. A csoportos chat beszélgetések nagyon viccesek lettek, az egyiket át is kereszteltük ‘horny karantén’-nak. Bejentkeztem reggeli tévéműsorba úgy, hogy nem tudtam, hogy látszom is majd. Szerencsére volt rajtam ruha.

Előfordult, hogy a házban lakó szüleim drónnal néztek be hozzám az ablakon át. Valószínűleg a legemlékezetesebb az öcsém titkos esküvője volt, amit hirtelen kellett megtartani és Messengeren néztük végig, magunkat lenémítva. Persze a közepétől az egész család sírdogáló fejekből állt.

"Hazahoztam egy sünt megfigyelésre"

Hűha, nem is tudom hirtelen, melyik izgalmas karanténepizódra kérdezzek vissza. Miért lestél meg egy Tinder-randit?

Éppen egy kóbor macskát etettem ballonkabátban, mint egy elmebeteg macskás nő, amikor szembejött egy Tinder-matchem az utcán egy csajjal. Felismertem, és mivel vicces volt a szitu, követtem őket, és megnéztem kontaktmentesen a tinder randijukat, hogy miből maradtam ki. A mellettem levő padon ülő csávók nem értették, hogy min nevetgélek magamban a sötétben, meg is kínáltak egy pohár borral, amit a vírus miatt sajnálkozva visszautasítottam.

Az egész országban feloldották a korlátozásokat. Rögtön beveted magad az életbe, amint csak lehet? Vagy azért van benned aggodalom, és csak fokozatosan térsz vissza az emberek közé?

Nem szeretném bárkinek az életét kockáztatni, a szüleimhez pedig közel lakom, ezért elővigyázatos leszek.

Mi az, amit csinálni akarsz majd az első olyan napon, amikor visszazökkent az élet a normális kerékvágásba?

Sajnos nem hiszem, hogy egyszerűen visszazökken majd minden a normális kerékvágásba. De szívesen megölelgetném már az unokahúgaimat, vagy találkoznék másfél méteren belül is a barátaimmal.

(fotó: MTVA)

Szerinted milyen hatással lesz a filmekre és a filmesek gondolkodására ez az időszak?

Kicsit félek tőle, hogy a filmekben mindenhol megjelenik majd a karantén téma. De persze az is igaz, hogy ez kikerülhetetlen lesz, hiszen rányomta a bélyegét az életünkre. Bennem is felmerült most, miközben a következő filmterven gondolkodom, hogy mi a jó megoldás. Nézőként azt vettem észre magamon, hogy ha egy olyan jelenetet látok, amiben emberek tárgyakhoz és egymáshoz érnek, netalán beleisznak idegenek poharába, akkor az zavar.

Mire használod fel a felszabadult időt? Mit nézel, mit olvasol?

Sajnos nincs túl sok felszabadult időm. Végignéztem az Ozarkot, a Better Things-t, illetve van egy-két olyan sorozat, amit már régóta szerettem volna bepótolni - ilyen a Wire és a Borgen. Mostanában skandináv krimikhez is több kedvem volt.

Olvasnivalóból van jópár, amire rajzolás közben nem volt időm, ezek itt várnak a dzsungelesített fotelem mellett: Knausgård, Houellebecq vagy Ferrante kötetei, de kaptam pár javaslatot, illetve kölcsön könyvet is. Pont a járvány elején fejeztem be az Elfogy az idő és A sziget c. regényeket, mindkettő érdekes olvasmány volt a karanténnal összekapcsolva.