2020. 06. 01. Pozsonyi Janka

Filmesek karantén után: Visky Ábel

Így zajlik az élet a bezártság után

Visky Ábel Mesék a zárkából című dokumentumfilmjét beválogatták a torontói HotDocs Fesztiválra, ahová ki is utazott volna, ha nem csap le a járvány. Ezt az időszakot produktívan töltötte, a következő filmjén dolgozott, online filmklubot tartott, újra elkezdett zongorázni és Tarkovszkij munkáiban is elmerült – egy filmje és egy könyve is nagy hatással volt Ábelre a karantén idején. Sorozatunkban a mozgóképes szakma különböző szereplői mesélik el, mihez kezdtek magukkal a járvány idején és hogyan rendeződnek vissza a hétköznapokba.

Kapcsolódó anyagok

Az évtized legjobb magyar rövidfilmjei: 25-1.

Mi történt az első Enyedi MA-osztállyal? – 2. rész

Börtönmesék és örökbefogadó anyák története a HotDocs fesztiválon

Hogyan érintette az életedet és a munkádat az elmúlt időszak?

Sok időt töltöttem egyedül, ami nehéz volt, de nagyon jó feladat is. Már a karantén-időszak elején kiderült, hogy az a kötetlen spontaneitás, ami előtte hosszú ideig meghatározta az életemet, most teljes zsákutca lenne. Ahhoz, hogy elkerüljem a szétcsúszást és az emiatt érzett lelkiismeretfurdalás folyton lefele vezető spirálját, muszáj volt pontosan kitalálnom a napjaimat, amihez aztán igyekeztem is tartani magam. Úgy érzem, ez nagyon jót tett. A gondolkodós-tervezgetős-előkészítős, magányosan zajló időszakok, amik ennek a szakmának amúgy is a velejárói, nekem mindig elég megterhelőek voltak, ezt a részét szeretem a legkevésbé a filmezésnek, mert nincs egyértelmű végcél, ami fele haladhatok, csak a keresgélés, ami gyakran inkább egy körkörös bolyongásra hasonlít, és ezt nem könnyű lelkileg menedzselni. De most sikerült megtapasztalni, hogy a jól kitalált rendszer ezen is segít, főleg, ha van idő egyéb örömökre is, az új ötletek keresésén túl.

Mesék a zárkából című filmed bejutott a torontói HotDocs fesztivál programjába. Ha a járvány miatt nem kerül át online térbe a fesztivál, tervben volt, hogy kiutazol?

Igen, ezt fájlalom leginkább a járvány miatt elmaradt dolgaim közül. Szuper lett volna kint találkozni az ottani közönséggel, meg filmesekkel, akiket hasonló dolgok izgatnak. És persze a filmünk további útja szempontjából is jó löket lehetett volna, valószínűleg az esemény-jellegű fesztivál-vetítések erősebb visszhangot váltanának ki, mint az Ontarióra szűkített otthoni online filmnézések. De így is szuper, hogy ott vagyunk a programban, éppen az előbb olvastam egy nagyon lelkes kritikát, ami nagyon jó érzés volt, mert ugyanaz a derű és szeretet áradt belőle, mint ami reményeim szerint a filmben is ott van.

Mesék a zárkából

Vannak már terveitek a hazai forgalmazásra?

Vannak, de egyelőre erről semmi biztosat nem mondhatok. Nagyon bízom benne, hogy megtaláljuk azokat a csatornákat, ahol közvetlen, személyes dialógus tud elindulni a közönséggel. És abban is reménykedem, hogy valamilyen formában a szereplőink is aktív részesei lesznek ennek a folyamatnak.

Dolgozol most valami máson? Maradt el más filmes munkád a járvány miatt?

Van egy ötlet, amiről elkezdtünk beszélgetni, ugyancsak az élet és a képzelet, a dokumentum és fikció elemeiből összegyúrva, kíváncsi vagyok, hova lyukadunk ki vele. A doktori iskolában is ezzel a témával foglalkozom, nagyon érdekel, hogyan lehet új dimenzióban láttatni mindazt, ami a hétköznapi valóság felszíne alatt van, érzéseket, álmokat, emlékeket, vágyakat, félelmeket, más módon, mint ahogy azt a hagyományos történetmesélő játékfilmben, vagy a követős dokumentumfilmekben megszokhattuk. Szeretnék még olyan filmet csinálni, ahol megmarad a valóság tétje, azaz a játszók a saját valódi identitásukkal és sérülékenységükkel vannak jelen, de olyan fiktív keretekkel dolgozhatunk, ami teret ad a hétköznapi valóságtól való szabad, bátor és játékos elrugaszkodásra. Kicsit, mint a pszichodráma, ami nagy hatással volt rám, mikor kipróbáltam – nincs számomra megrendítőbb, mint a törékenységét vállaló ember, és ez ott nagyon erősen megmutatkozik. Ugyanakkor szeretem, ha a dráma mögött derű van. Érdekel, hogy ezt filmnyelvileg hogyan lehet izgalmasan és újszerűen megfogni.

Filmes munkám nem maradt most el, csak néhány workshop, de cserébe Vecsei Hasi barátommal hétvégenként online filmklubot tartottunk a Sztalker-sulisoknak, ami jó élmény volt, és kicsit pótolta az elmaradt személyes találkozásokat.

Visky Ábel / Fotó: Pozsonyi Janka

Továbbra is tartod az elzárkózást más emberektől? Vagy már jársz ki rendszeresen az utcára, emberek közé és találkozol barátokkal, családtagokkal?

Két hete újraindult a foci, úgyhogy ott meglazult a gát. Azóta gyakoribbak a mindenféle találkozások, volt már teraszos kocsmázás is, és néha egy-egy ölelés is befut a kezdeti biccentős-öklözős köszöntések után. Ez azért kellett már.

Mi az, ami a legjobban hiányzott a normál hétköznapokból? Mi az, amit rögtön csinálni akarsz majd, ha az élet visszatér a megszokott keretek közé?

Hazahúzok Kolozsvárra, fél éves az öcsémék kisfia, mikor utoljára láttam, még nagyon homályos tekintettel vizsgálta a világot, most meg már csillogó szemekkel dülöngél, és nagyokat kacag, úgyhogy várom már, hogy kézbe vegyem kicsit.

Kipróbáltál most valami újat, amit eddig még soha nem próbáltál? Volt valami nagy terved, amit véghezvittél? (nyelvtanulás, kenyérsütés stb.)

Van egy pianínóm, amit korábban alig használtam, de régóta terveztem, hogy kibővítem azt a pár akkordra korlátozódó zongoratudásomat, ami korábban volt, és megtanulok néhány olyan klasszikus darabot, amit szeretek. Nuri Bilge Ceylan 2014-es Téli álomja óta nagyon szeretem Schubert egyik utolsó szonátáját, ami, mint később kiderült, Bresson Vétlen Baltazárjának is a fő zenei motívuma. Szóval ennek az első két percét sikerült valahogy hosszas gyakorlással megtanulni, aminek örülök, mert nagyon jól rezonál az időnként rámszálló melankóliával, és ilyenkor jól esik egy új csatornán kijátszani magamból.

Szerinted milyen hatással lesz a filmekre és a filmesek gondolkodására ez az időszak?

Nem tudom. Reménykedem benne, hogy vannak alkotók és döntéshozók, akik ebben a lecsendesedésben megtapasztaltak egy olyasfajta jelenlétet és derűt, mint ami a jól végzett néma figyelem-gyakorlatok során is átélhető, és hogy ez valamilyen formában kihat majd a filmekre is. Örülnék, ha több olyan film készülne, ami úgy mutat rá közös esendőségünkre, hogy közben fel is emel. Azt érzem, hogy nagy szükségünk van arra a fajta művészetre, ami részvéttel és empátiával tudja megérinteni az életünk fájdalmas vagy dühítő vonatkozásait is. Rám legalábbis mindig az ilyen indíttatású alkotások tudtak valóban felszabadítóan, egyfajta gyógyírként hatni.

Mesék a zárkából werkfotó

Mit néztél, mit olvastál, mivel kötötted le magad?

Az említett filmklub miatt újranéztem néhány klasszikust, ezek közül az Andrej Rubljov volt a legerősebb élmény. Ennek kapcsán aztán elővettem Tarkovszkij könyvét, A megörökített időt, amiben olyan pontossággal ír valami nagyon-nagyon aktuálisról, hogy muszáj ide másolnom. (A gondolatmenet közepe fele elvesztettem párszor a fonalat, de a többszöri, lassú újraolvasás segített.)

Szóval: „... legyen bármilyen kemény is az igazság, az emberiség gyógyulását szolgálja. Akkor egészséges egy korszak, ha megérti az igazságot, mely sosem kerülhet ellentmondásba az erkölcsi ideállal. Ha azonban azzal a feltételezéssel élve, hogy a pártatlan igazság a többség szemében az ideál cáfolatává válhat, megpróbálják elrejteni, takargatni, eltitkolni az igazságot, mesterségesen szembeállítva az alkalmasint hamisan értelmezett erkölcsi ideállal, akkor ez azt jelenti, hogy a művészi érték esztétikai követelményeit tisztán ideologikus feladatoknak rendelik alá. Csakis a korszakunkról megfogalmazott emelkedett igazság képes arra, hogy kifejezze a valódi erkölcsi ideált, melyet nem mesterséges propagandacélokkal hoztak létre.” Azt is írja, és ez kapcsolódik az előző kérdésre adott válaszomhoz, hogy „a művész nem tudja a nélkül kifejezni kora erkölcsi igazságát, hogy ne érintené korának legvérzőbb fekélyeit, s ne a sajátjaiként szenvedne e sebektől.”

Azt is írja, és ez kapcsolódik az előző kérdésre adott válaszomhoz, hogy „a művész nem tudja a nélkül kifejezni kora erkölcsi igazságát, hogy ne érintené korának legvérzőbb fekélyeit, s ne a sajátjaiként szenvedne e sebektől.” Bár sok fejlődni valóm van még ebben a tekintetben, de hívő emberként ezt is nagyon fontosnak érzem. Amúgy megnéztem a Jordan-doksisorozatot is, és nagyon jó filing volt. Egy kis erdélyi faluban éltem tíz éves koromig, és az ottani juhásznak is folyton egy lyukas Chicago Bullsos sapka volt a fején. Izgalmas volt látni, hogy mi minden volt emögött.